Véletlen volna? /Befejezett/

11

Csap percek teltek el, míg csendben magam elé bámultam. Nem mertem felpillantani. És igazából  nem is tudom, hogy miért ezt a dalt választottam. Talán igazán jól kifejezte, hogy mit érzek.

A gitáromat magam mellé tettem, és csak ez után néztem rá a többikre. Szó nélkül figyeltek engem. Néhányan szomorúan mosolyogtak. Volt aki a gondolataiba merült. Egyszóval fullasztóan csendben voltak.

-Ennyire rossz volt?-nevetek fel erőltetetten.

-Nem dehogy.-eszmél fel először Pepper.

-Akkor?-kérdezem kínosan.

-Csodálatos volt. Hallottunk már énekelni, de ez. Ez mindent vitt.-mosolyog rám Wanda. Óvatosan Steve felé bők a fejével, mire én megrázom a fejemet.

-Már megijedtem.-teszem szívem helyére a kezemet.

-Imádlak hallgatni.-mondja Natasha.

-Én pedig aludni. Úgy hogy jó éjt.-tápászkodok fel óvatosan. Azért még így két nap után is eléggé fájt a sebem.

-Segítek.-veszi el tőlem a gitárt Steve.

-Köszi.-nézek rá hálásan.

Az ajtóban elköszönök tőle, majd zavartan bemegyek. Mekkora szerencsétlen vagyok!

Hiába van már majdnem éjfél, nem tudok elaludni. Folyton a múltban járok. Ez a kis ,,kiruccanás" felszakította a két év alatt gondosan összevarrt sebeket. Özönvízként ömlöttek rám a rosszabbnál rosszabb emlékek. Újra éreztem mindegy egyes ütés nyomát a testemen. Újra éreztem ahogy a kísérletnél belém fecskendezett anyag végigárad az egész testemben.

Nem gyötröm magamat tovább, felkelek, és kilépek a csendes folyosóra. Céltalanul indulok el bóklászni. Per pillanat csak az érdekel, hogy elfelejtsem ezeket a rémes emlékeket. Már ha ez egyszer lehetséges.

Nem tudom, hogy hányadik emeletet járom most be, de egy ajtó alól halványt fényt látok megvillanni. Óvatosan benyitok, és felfedezek egy hatalmas műhelyt. Tele van modern dolgokkal, és rengeteg vasember páncéllal. Ez biztosan Tony szent helye. Nem biztos hogy örülne neki, hogy ha itt találna. De már mindegy. Ezek a dolgok felkeltették az érdeklődésemet.

Mindegyik fura robotot, alkatrészt, és műszert megnéztem. Vigyáztam, nehogy beindítsak valamit, vagy kárt tegyek valamiben. Akkor aztán tuti repülnék innen jó messzire. Szó szerint.

-Bárki vagy, remélek jó okod van itt lenni.-hallom meg Tony hangját, később pedig meglátom a hanghoz tartozó embert. Most lépett be a műhelybe. Meglepődik, mikor meglát engem az egyik asztalon ülve.-Hát te Pacsirta?-kérdezi közelebb jőve.

-Nem tudtam aludni.-rántok vállat.

Megáll előttem, odahúz egy széket és leül velem szembe.

-Mesélj.-néz rám várakozóan.

-Nem szeretnélek a szörnyű életemmel traktálni.-intem le.

-Komolyan kíváncsi vagyok rád. Ez a múltadra is vonatkozik. Már ha tudsz róla beszélni.-feláll, és kinyújtja nekem a kezét.-Gyere. Tudok valamit ami segíthet.

Felmegyünk a konyhába. Tony leültet az egyik bárszékre, majd neki áll valamit csinálni. Én közben őt nézem. Rengetegen gondolják egy egoista, érzéketlen bunkónak. Először én is ezt hittem. De miután megismertem megváltozott róla a véleményem. Egy törődő, kedves embert látok. Igen van egy furcsa stílusa, de attól még ő is ember. Olyan odafigyelő velem. Foglalkozik, és törődik velem. Aggódik értem. Talán ilyen lenne az apai szeretet? Ha már itt tartunk, miért nincsen neki még gyereke? Csodálatos apa lenne belőle. Pepper pedig csodálatos anya.