Véletlen volna? /Befejezett/

15

Reggel nyúzottan ébredtem fel. Azonnal eszembe jutott a tegnap este, ezért a fejemre húztam a takarómat, és fájdalmasan belenyögtem a párnámba. Szenvedtem még egy kicsit, majd kikászálódtam az ágyból. Elhúztam a függönyöket és kivételesen nem kellett hunyorognom. Hiába volt május vége, és meleg, New York-ban bármikor eshet az eső. Így hát alig láttam le az utcákra a pára miatt. Tapasztalatból mondom, hogy fullasztó a levegő ilyenkor.

Felvettem egy fekete cicanadrágot, és egy két számmal nagyobb pulcsit. Alatta volt egy topp, ezért könnyedén le tudtam csúsztatni a vállamon a pólót úgy, hogy ne mutasson semmit. Kócos hajamat csak simán összefogtam. Szerencsére jól áll az összefogott haj. Bár ez lehet azért van, mert olyan hosszú hogy még így felfogva is jóval váll alá ér. De mindegy...

Szemeim alatt karikák voltak. Mint akin átment egy úthenger. Hatvanszor.

A konyhába éve egyből a hűtőhöz mentem, meg sem néztem hogy kik vannak ott. Valami mozgást érzékeltem csak, de most pont nem érdekelt. A hűtőből kivettem a narancslevet, majd azzal együtt ültem le az asztalhoz. Nem fáradtam azon, hogy poharat is hozzak. Megiszom az egész üveget reggeli gyanánt. Nincsen étvágyam. Semennyi, hiába nem vacsoráztam tegnap. Túl szomorú, mérges, és elcseszett vagyok ahhoz hogy egyek.

-Szarul nézel ki.-hallom Tony hangját mellőlem. Észre sem vettem hogy itt ül. Felpillantok rá.

-Kössz.-vicsorgok rá. Felnevet. Van még képe kinevetni?

Éppen beleinna a kávéjába, mikor szórakozás gyanánt meglendítem a kezemet, és az egész az arcába fröccsen. Nem nevetek, de jót mosolygok rajta. Láva győzedelmes tekintetemet, elneveti magát.

-Legalább mosolyogtál.őszintén.-mondja miközben feláll és egy konyharuhával letörli az arcát.-Egyél valamit.-int a hűtő felé.

-Nem kérek. Inkább iszok.-emelem fel a narancslevemet.

-Én szoktam inni. Te nem ihatsz.-mondja, mire halványan elmosolyodok.

-Én nem iszok meg harminc üveg vodkát egy éjszaka alatt.-nézek rá lesajnálóan.

-Valakinek pedig meg kell inni.-rántja meg a vállát, majd kimegy a konyhából. Gondolom átöltözik.

Egy darabig egyedül ülök a konyhában. Azon gondolkodok, hogy mi lenne ha csak egy egyszerű lány lennék. De tényleg. A szüleimmel eljönné k ide New York-ba turistáskodni. Le lennék szídva minden nap ha fél órával később érnék haza. Fősulira járhatnék. Lenne egy barátom is. Mennyivel egyszerűbb lenne. Bár...Lehet unatkoznék. És valószínűleg ők is hiányoznának. Mert hát ők lettek a családom.

-Szia.-köszön valaki halkan, kiszakítva a gondolataimból. Nem kell a lift felé néznem, pontosan tudom hogy ki az. Remek...Ennél rosszabb reggelem már nem is lehet.

-Ne szólj hozzám.-dünnyögöm az ablak felé fordulva. Nem látom, de érzékelem ahogy leül a mellettem lévő székre. Tekintete lyukat éget az oldalamon.

-Ne csináld ezt.-mondja halkan.

Ökölbe szorítom a kezemet. A testem megfeszül, és próbálok nem figyelni rá. Nehezen megy...A jellegzetes illata beszivárog az orromba. Olyan távolinak érzem magam tőle, mikor itt ül a mellettem lévő széken. Látni akarom óceán kék szemét, gyöngéd tekintetét. Oldalra fésült szőke haját olyan szívesen összekócolnám. De nem lehet...Ő már másé.

-Steve kérlek hagyj békén. Felőlem maradhatsz is, csak ne szólj hozzám. Ne nehezítsd meg a helyzetemet.-suttogom.

Hirtelen a kezét rárakja az én asztalon pihenő, ökölbe szorított kezemre. A bőröm bizsereg ahol az ő bőre az enyémhez ér. Rákapom a tekintetem, de bár ne tettem volna. Kéke szeme tele van sajnálattal, és fájdalommal. Tekintete rabul ejti az enyémet. El akarok fordulni, de nem megy. Nem megy, pedig tudom hogy helytelen. Neki van barátnője. Nem szakíthatom szét őket. Most boldog. És bármennyire is fáj nekem örülök hogy ő boldog.