Véletlen volna? /Befejezett/

Epilógus

Egy év telt el miután megtudtam, hogy miért rabolt el tizenegy éve Rumlow. Ez az egy év sokmindent tartogatott nekem. Tisztáznom kellett magamban a dolgokat. Az érzéseimet...A gondolataimat...Néhány döntést meg kellett értenem. Csakis így tudtam tovább lépni a történteken. Meg kellett tanulnom, hogy a múltam az életem része és sehogy sem tudom eltemetni magamban. El kell fogadnom a történteket, hiszen a múltam formált olyanná amilyen most vagyok. Erkölcsileg érettebb lettem. Különbséget tudok mostmár tenni jó és rossz döntés között. El tudom már fogadni mások segítségét. Végre teljes életet tudok élni.

Rengeteget beszélgettem a szüleimmel. Tudjuk jól hogy tíz évet nem tudunk bepótolni, de mi nem is erre törekszünk. Új emlékeket szerzünk, és sok időt töltünk egymással. Mesélünk régi emlékeket, együtt nevetünk, együtt sírunk.

A többiekkel is kialakítottam egy szoros kapcsolatot. Egy igaza család lettünk. Az életünk örökre összefonódott. Egy a sorsunk. Persze mindenki éli a saját életét, de nem hanyagoljuk el a másikat. Hiszen annyi mindent éltünk már meg együtt, és bizton állíthatjuk hogy még rengeteg közös kalandunk lesz. Hiszen ki védi meg a Földet helyettünk?

Steve és én sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Elfogadtuk a másik minden egyes nyűgjét-baját. Sokszor összevesztünk, de a harag nem tartott tovább egy napnál. Ugyan olyan szerelmesen tudok rá nézni mint egy éve amikor megismertem. Ugyan úgy beleborzongok egy érintésébe. Ugyan úgy megremegek ha megcsókol. Ugyan úgy imádok beletúrni a hajába és ugyan úgy szeretek hozzábújni. Sokak szerint a szerelem idővel elhalványodik. A mi esetünkben ez pont fordítva van. Az idő csak erősítette a kapcsolatunkat. Együtt mindennel szembe merünk nézni. A jövő bármit hoz mi együtt túlélünk mindent.

Bruce és apa fél évig keresték az ellenszert. Fél évig kísérleteztek rajtam. Addig én megtanultam kontrollálni az erőmet. Már nem ugrottam egyből ha vért láttam. Ki tudtam zárni a csalogató illatát, és a finom ízét. Megtanultam mértéket tartani. Nem volt könnyű ezt bevallom. Rengetegszer akartam feladni de mindenki mellettem volt. Átsegítettek ezen az időszakon egészen addig amíg egy reggel apa fel nem keltett azzal, hogy megtalálta a gyógymódot. A kezelés rizikós volt, mert megvolt a veszélye annak, hogy belehalok. A szervezetem nagy veszélynek volt kitéve. Én viszont döntöttem. Maradjon csak meg az erőm, de azon kívül had legyek átlagos. Nem akartak beleegyezni a többiek, később viszont elfogadták a döntésemet.

Az ellenszer hatott, és én is túléltem. Összesen egy hónapod lábadoztam mire ,,kigyógyultam" a vámpírságból. A másik erőm megmaradt, de hála a magasságosnak többet már nem lakozott bennem egy vérszívó szörnyeteg.

Így hát normálisan-ha ebben a világban lehet valaki normális, pláne ha Stark vagy-élem tovább az életemet. Minden percet ajándékként élek meg. Nem tudom mit hozhat a holnap, de őszintén? Bármit kibírom amíg a családom és a szerelmem velem van. Hálát adok Odinnak, hogy a történtektől eltekintve boldog életem van.

Stevevel kezdődött minden. Ha nem találkozok vele, akkor most azt sem tudnám hogy ki vagyok.

Sokmindent megéltem.
Megedződtem. Megsebződtem.
Nem vagyok különleges.
Én csak egyszerűen Aisha Stark vagyok.

Vége