Véletlen volna? /Befejezett/

16

Sok információ áramlik most az agyamban. Rumlow, Tony, Steve...Fury. El kell különítenem a személyeset, a munkától, de nem megy. Minden hiányos darabka helyére került a kirakósban. Minden kapcsolódik valamihez. A szüleim nem haltak meg, hanem Rumlow elrabolt tőlük. Így nyert értelmet az is, hogy miért mondta azt, hogy így visszavág a szüleimnek. Főleg az apámnak. Így érthető, hogy miért nem ölt meg, és változtatott mutánssá. Ellene akartak fordítani, mert tudták hogy nem ölne meg. De hiába is...A lánya már halott. Én valaki más vagyok. Megváltoztattak. Nem jó értelemben. Ezek alapján talált meg Fury is. Tudta ki vagyok, és milyen erő van a birtokomban. De hogy Tonyék mikor jöttek rá, hogy ki is vagyok igazából azt nem tudom. Talán már réges régen tudták és ezért viselkedtek velem gorombán. Nem akartak látni ennyi év után. Lehet viszont, hogy az együtt töltött idő alatt jöttek rá. De akkor miért nem szóltak? Miért hagytak kétségek között? Miért hagyták, hogy reménytelenül keressem az ,,autóbalesetben meghalt és eltemetett" szüleimet? Annyi a megválaszolatlan kérdés, de ez mind eltörpül amellett a tény mellett, hogy Rumlow egyre közelebb van hozzám. Hirtelen fog támadni, és akkor sokan fognak megsérülni. Hacsak nem lépek előtte...

A sötét színű ruháimat beledobáltam egy kisebb méretű táskába. Néhány tisztálkodási szert is elraktam, meg egy váltócipőt. Egy fekete nadrágot, ujjatlant, bőrdzsekit, és egy fekete cipőt vettem fel. Hiába volt nyár, lehet a Földön nem mindenhol van ennyire jó idő mint itt New York-ban. Ezek után telefonáltam.

-Fury?-szólok bele rögtön, mikor elhalt a kicsengés.

-Miss Elsey kellemes meglepetés.-mondja, de a hangján egyáltalán nem lehetett hallani a meglepődést. Biztos várta a hívásomat.

-Tudta, hogy Stark vagyok?-kérdezem mindenek előtt.

-Tudtam.-mondja szűkszavúan. Ennyi nekem bőven elég volt. Furynak nem volt szokása hazudni. A fülemnek, és a szememnek nem hittem. Mondhatta Steve felindulásból is. Kellett a megerősítés.

-Rendben. Köszönöm hogy őszinte volt.-mondom, közben az ablakhoz sétálok és lenézek a folyton nyüzsgő városra. Sóhajtok egyet, miközben a lemenő nap fénye még átvilágít a felhőkarcolókon, és rám vetül.

-Csak ennyit akart?-kérdezi, sürgetve.

-Mit gondol, hogy itt maradok majd?-kérdezem, figyelmen kívül hagyva az ő kérdését.-Rumlow egyre közelebb van. Ártatlanok, és a családom is veszélyben van. Nem kívánom hogy bajuk essen még akkor sem ha most rohadtul mérges vagyok rájuk. Olyan helyre kell Rumlowot csalnunk, ahol kevés civil ember van. Ideje lesz befejezni amit évek óta elkezdtünk. Ez az ő és az én harcom. Érti mit akarok ugye?-kérdezem, elhadarva a mondandómat. Feszülten figyelek, hogy Fury mit fog mondani.

-Az Egyesült Királyságban van egy kisebb város, Cheshunt. Oda tud menekülni. Ha Rumlow ott fogja megtámadni, akkor biztosíthatom, hogy egy civil sem lesz veszélyben. Mi is gondoskodni fogunk róla. Megfelelő lesz?-kérdezi. A szívem a torkomban dobog. Ha most belemegyek, akkor nincs vissza út. Míg Rumlow el nem lesz kapva, vagy halott nem lesz addig nem térhetek vissza az államokba. Egyszer és mindenkorra le kell ezt zárnom.

-Mikor indulok?-kérdezem.

-Elindítottam egy kocsit, egyből viszi a reptérre. Három óra múlva indul egy Londonba tartó repülő. Addig késleltetjük amíg oda nem ér. Onnantól, pedig már megoldja.-mondja Fury, és elég felkészültnek tűnt. Szerintem végre egyre gondoltunk. Kevesebb áldozat. Ez a lényeg.

-Hálás vagyok. Már indulok is. És kérem!-szólok gyorsan mielőtt lerakja.-Ne mondja el nekik hogy hol vagyok. Legyenek biztonságban.

-Ahogy óhajtja. Ott találkozunk.-és bontotta a fonalat.