Véletlen volna? /Befejezett/

8

Két nap telt el a beszélgetés óta. Addig is volt időm megemészteni szerencsétlen sorsomat. Merthogy én naivan azt hittem, hogy majd egy monitor mögül mondom nekik a fülesbe, hogy merre menjenek. Gondoltam Fury biztosan megérti majd. Hát én mekkorát tévedtem.

Szóval...az elmúlt két nap nem telt valami fényesen. Gyötört a bűntudat, mert úgy ott hagytam őket. Nem ezt érdemelték, de meg kell érteniük, hogy most a Hydra elpusztítása a legfontosabb. Én is csak így tudok megnyugodni. És persze ha végleg felszámoljuk akkor, talán sok év után végre át tudnék aludni egy éjszakát, és nem riadnék fel. De ha ezt nem értik meg, akkor engem sem értenek meg teljesen.

A feszültséget-melyet a nemsokára jövő küldetés okoz-csak kétféleképpen tudom levezetni. Először is rengeteget zenélek. Új dalokat mostanában csak a hiány, és a fájdalomról írok. Persze emlékek is vannak benne. Inkább csak feldolgozok más dalokat. Esetleg néha csak leülök a gitárhoz, pengetem a húrokat, és csak dúdolok. Megnyugtat. Másodszor pedig edzek. Minden nap kétszer. Minimum. A teremben vannak különféle eszközök. Itt arra célzok amiket még nem is láttam. Ezekből persze én csak a futópadot, és a boxzsákot használom. A teremben az erőmmel is tudok gyakorolni. Kibírja. Egy darabig...

Most is éppen az edzőterembe készülök. Napközben általában üres, mert ugyebár az ügynökök dolgoznak. Csak néha lézeng benne valaki rajtam kívül.

A boxzsákot püföltem, egyre erősebben mikor hangos veszekedést hallottam. Az edzőterem Fury szintjén van, hogy szemmel tudjon tartani. Pontosan szemben az irodájával. Ezért sem lepett meg, mikor belátta, oda. Az viszont meglepett, mikor megláttam hogy kik a zűrzavar okozói. Az összes Bosszúálló egyszerre ordibált Fury-val.

Főleg Tony kiabált. Persze a többiek is meg-megszólaltak, de kevésbé voltak idegesek.

Csodálom, hogy Fury eltűrte ezt. A helyében én már régen kivágtam volna őket az épületből, hiába szuperhősök.

Steve volt a legcsendesebb. Talán csak képzeltem, hogy olyan jól kijöttem vele. Lehet hogy ebben a kettő napban el is felejtett. Bár nem csodálom...Ott van neki Sharon Carter. Régi szerelme rokona. Mit a kinézet, ha a név ugyan az. A nő legalább nem ilyen szerencsétlen mint én. Nem undorító a teste, és nem rendelkezik olyan erővel, ami bárkit megöl egy szempillantás alatt.

Fekete nadrágban, és egy szürke pólóban volt. Kezét a nadrágzsebében tartja. Csendben állt az ablak mellett, és a lent mozgó embereket nézte. Gondolom még nem járt itt. Végigkémlelte az emeleteket, mikor elért hozzám. A szeme egyből megakadt rajtam. Döbbenetet vettem észre benne. Kicsit eltátotta a száját. Aggódva végignézett rajtam, mintha csak azt keresné, hogy nem esett e semmi bajom. Most az sem érdekel, hogy egy fekete edzős nadrágban, és egy sportmelltartóban vagyok.

A tekintetét mélyen az enyémbe fúrja. Rengeteg kérdést látok benne. Talán a legjobban őt bánthattam meg. De muszáj volt megértenie. Ha igazán fontos lettem neki, akkor próbál megérteni. Ha nem...Akkor nincs miről beszélnünk.

Hátraszól a válla felett, mire a veszekedés abba marad. Látom ahogy Tony idegesen felé néz, és-a szája mozgásából véve-megkérdezi, hogy mi van. Steve a fejével felém biccent, mire mindannyian erre néznek. Ugyan úgy meglepődnek mint Steve. De nem sokáig bámulnak. Azonnal kirontanak az ajtón. Gondolom ide akarnak jönni. Hát ide aztán jöhetnek. Átprogramoztam a biztonsági rendszert, hátha lesz egy erőkitörésem. Ezt még Tony sem tudná meghekkelni.

A tippem jó volt, mert azonnal hallottam az üveg ajtó felől jövő dörömbölést. Sajnos ezzel sem jutnak többre. Az üvegek golyó, ütés és én álló. Ezen sosem fognak átjutni. Ellenben Fury aki szerintem mindjárt megérkezik a hátsó ajtón. Az csak vészhelyzet esetére van.