Hayley & Bonnie

11. Fejezet: Bonnie & Hayley

- Csókolom! Két kakaóscsigát szeretnék kérni! - mosolyogtam a kórházban a büfés nénire.
- Tessék kedves! - nagyon aranyos volt a néni, sokkal normálisabb, mint azok, akik, ha bemegy valaki
egy boltba folyton arra gondolnak, hogy lopni akar...
- Köszönöm szépen.
Felmásztam a lépcsőn, és megláttam Mrs. Ventiet. Rám mosolygott (habár látszott rajta, hogy
valószínüleg az egész éjszakát itt töltötte), és intett, hogy üljek mellé. Odasétáltam hozzá.
- Jó reggelt! - mosolyogtam rá vidáman. Sokkal jobban voltam már tegnap óta. Sikerült kicsit
lehiggadnom..
- Szia Bonnie! Örülök, hogy eljöttél hozzá... Jöhettél volna kicsit később is, mert még alszik.. - nézett
kedvesen.
- Nem baj... Történt az éjszaka valami?
- Nem. Hála istennek semmi probléma nem volt.
- Hayley ehet most kakaóscsigát..? Mármint a mostot, úgy értem, hogy amikor felébred... - vigyorogtam.
- Ha jól tudom igen, bár még találkozok nem sokára egy doktorral, akivel beszélnem kell...
- És most bemehetek hozzá? - kérdeztem félve.
- Menj nyugodtan, de légy nagyon halk. - kacsintott az anyukája.
Beléptem a kórterembe és megláttam őt. Az orra hegyéig húzva a takaró, amely eltakarta a sebeit... A
törött lábát, a karcolás nyomokat, a lila foltokat, és a heget az arcán... Félénken odaléptem hozzá, eltűrtem
a haját az arcából, és adtam egy puszit a homlokára... A homloka meleg volt... És ahogy ott álltam előtte
hallottam, és éreztem, ahogy szuszog. Leültem a mellette lévő székre... Megláttam, hogy kilóg a keze és
nem tudtam tűrtőztetni magam.. megfogtam. Olyan gyengének és erőtlennek tűnt az enyémben, hogy
rossz érzés fogott el.. Eluralkodott rajtam a szerelme... És legördült egy könnycsepp az arcomon...
Nagyon hiányzik... Minden porcikája.. a beszéde.. a szavai... ha a fülembe suttog... amikor átfogott a
karjaival a tónál... amikor megcsókolhattam rengeteg várakozási idő után... Nem is értem magam... Hogy
lehettem képes arra, hogy bemeséljem magamnak, hogy nem tennék meg érte mindent?.. Hogy nem
szeretem?... Emlékszem arra, amikor először láttam őt a tónál, Connieval:
,,-Ki volt ez a lány Ronan? - kérdeztem félve, miközben csak az kattogott az agyamban, hogy milyen szép,
és bájos..
- Nem tudom, Még soha nem láttam...
- Furcsa, annyira ismerősnek tűnik..."- és akkor nem bírtam tovább és hátranéztem.. Éreztem, ahogy
Hayley tekintete belevésődik az enyémbe...."
- Bonnie! - hallottam egy hangot, a nagy merengésben. - Ha kíváncsi vagy az orvos véleményére, akkor
gyere ki!
- Rendben.
Kiléptem a kórteremből, és ott állt előttem, egy pasas. Olyan 180 cm lehetett, tehát csak durván 25-30
cm-rel volt magasabb nálam.. Vállig érő, göndör, barna haja volt és zöld szemei.
- Miss Ventienek részleges memóriazavara van. A lába eltört, és különböző kisebb nagyobb sebeket
szerzett. A részleges memóriazavar azt jelenti, hogy vannak emlékei, csak, mintha kivágták volna azokat
az embereket, akikkel megélte. Ez lehet erősebb is, és gyengébb is egy-egy embernél. Például magára Eve, majdnem tisztán emlékszik, de a kis hölgyre, akit ha jól tuom Bonnienak hívnak..
- Igen.
- Rá nem. Persze ez a betegség a legmúlandóbb az amnézia típusai közül, és majd idővel minden eszébe
jut, de most pihennie kell. A jó hír, hogy másfél hét múlva hazamehet, ugyanis fizikailag nagyobb baja
nem történt hál'istennek. Bonnie, ha megbocsájtasz, akkor a többit szeretném megbeszélni Mrs. Ventievel
négyszemközt. - mondta a doktor úr kedvesen.(Később kiderült, hogy Davidnek hívják.)
A két felnőtt elment beszélni, én pedig ott álltam egyedül. Megint. Benéztem Hayleyhez, és láttam, hogy
még mindig alszik, így visszamentem hozzá. Ezt nem tiltotta meg senki.. Azonban, ahogy beléptem, alig
ültem le, láttam, hogy elkezd ébredezni... Kinyitotta a szemét, kicsit megdöbbent, majd rám mosolygott...
- Szia! - szólaltam meg elsőként halkan.
- Hát eljöttél... - nézett rám álmosan. Bonnie ugye?
- Igen. - nyeltem eggyet, folyamatos mosolygásom közben.
- De jó. - mondta.
- Mi jó? - kérdeztem nevetve.
- Hogy emlékszem rád. - vidám volt, és bájos... Olyan tipikus Hayleys.
- Nem vagy éhes? - kérdeztem miközben elvétetten nézgetettem csak bele a szemébe..
- De... Talán egy... egy kicsit. - mondta csöndesen. (Nem kicsit volt éhes, mert hallottam, ahogy korog a
pocakja.)
- Az jó, mert hoztam neked kakaós csigát.
- Honnan... Honnan tudtad? - nézett rám rémülten.
- Hogy ez a kedvenced? - próbáltam bájosan nézni rá, de láttam, hogy fél tőlem... - Mielőtt történt a
baleseted ismertél-ismertelek, mint a tenyeremet.
- Ki vagy te?...
- Olyan valaki, akire ha egyszer visszaemlékezel nem akarod majd látni többé... - hajtottam le a fejem.
- Hé. Ne legyél szomorú... Nem szeretem ha az emberek körülöttem szomorúak, és nem tudok tenni
ellene, hogy azok legyenek... - egyre lehangoltabb lett ő is. - De miért te vagy az egyetlen, akire tényleg
nem emlékszem...?
- Nem tudom... Bárcsak tudnám. De talán jobban is jársz.
- Nem hiszem.. Egy ilyen angyali külsővel megáldott lány rossz ember nem lehet...
- Azt te csak hiszed. - suttogtam.
- Akkor mesélj magadról, és meglátjuk gonosznak talállak-e vagy sem. - kacsintott rám.
- Hát jó, ha ezt szeretnéd. Bonnie Hurtnek hívnak. Nem rég költöztem a városba... - csak meséltem és
meséltem, és ő csak hallgatott, és halgatott... Néhány részletnél rám mosolygott... És ezekkel a
mosolyokkal csak erőt adott... - Egész eddig életemben arra vártam, hogy Isten adjon nekem egy embert,
akit teljes szívemből szerethetek... - mondtam neki félve.
- Én még soha nem voltam szerelmes... - mondta, mire felnevettem, mert eszembe jutott az, amikor
először találkoztunk... Akkor egy másik lány tetszett.. Szerelemről szó sem volt, csak nagyon tetszett..
Már akkor is tudtam, hogy a lányokhoz vonzódom, de nem volt merszem erről beszélni bárkinek, így csak
Ronan tudott róla. - Miért nevetsz ki? - nézett rám enyhén megsértetten.
- Mert, amikor először beszéltem veled, pont ugyanezeket mondtad... - mondtam aranyosan.
- Tényleg? - nézett rám megdöbbenve, majd felnevetett.. - Tudod azt mondják a sors ismétli önmagát. -
Mit gondoltál rólam, amikor először láttál?
- Hmm... már nem is emlékszem.... Talán azt, hogy milyen szép barna szemed van. - mondtam kicsit
elpirulva, de ő is elpirult... - És te?
Hát nem emlékszem.. - mosolygott. De most arra, hogy olyan vagy, mint egy angyal...
Eközben kint megérkezett Cory is újra. Már Mrs. Ventievel együtt néztek kettőnket (ezt Cory mesélte):
- Boldognak tűnik. - mondta halkan Cory.
- Az is. Nem fogom fel mit tesz vele az a lány, de ha vele van..
- Boldogabb? - kérdezte félve.
- Igen. - mosolygott az anyukája. - Lehet, hogy tényleg egy angyal?..
- Nem, csak....
- Szereti? - kérdezte viccelődve Eve. - Ugyan fiam, nem vagyok vak... Nyilvánvaló, hogy a lányom
beleszeretett, és Bonnie is szereti őt... Ameddig nem bántja, addig nincs is vele semmi bajom. Csak a
lányom boldog legyen.
- Ha most Hayley hallaná, hogy mit mond, biztos nagyon boldog lenne... - válaszolt őszíntén Cory.
- Nem kellett elmondania semmit ahhoz, hogy tudjam mi folyik kettejük között... - nevetett Hayley
anyukája. - Bonnie szülei tudják?
- Nem.. És ez volt az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy ők együtt legyenek... - mondta lehajtott
fejjel.
- Bonnie fél?
- Nagyon fél.... Vallásosak a szülei.. De mindennél jobban szereti Hayleyt.. - mosolygott Cory.
- Talán segítenünk kéne neki... - mondta együttérzően Eve. - Sokkal könyebb élete lenne, ha tudnák a
szülei, hogy leszbikus...
A legdurvább ebben a beszélgetésben az, hogy erről a beszélgetésről mi csak később tudtuk meg, hogy
megtörtént.
- És szereted a Glee-t? - kérdezte Hayley gyanakvóan, bájosan.
- Úgy tűnik a sors tényleg ismétli önmagát... - nevettem fel.
- Mert? Ezt is mondtam már? - egyre vidámabb lett.
- Igen. És akkor is mondtam, hogy Santana a kedvenc szereplőm belőle.. sőt azt is tudom, hogy neked is. -
kacsintottam.
- Hát a szereplőkre nem igazán emlékszem... - mondta elpirulva. - Inkább csak címekre.. Mármint
sorozatcímekre... - ásított.
- Álmos vagy?
- Inkább csak egy kicsit fáradt...
- Talán jobb lenne, ha most mennék. - mondtam neki mosolyogva.
- Nem muszáj, maximum nem beszélek olyan sokat. - válaszolta aranyosan.
- Dehogynem. Mennem is kéne, még van egy kis elintéznivalóm. - vontam meg a vállam.
- Örülök, hogy megismerhettelek Bonnie. Eljössz holnap is? - mondta kedvesen.
- Szívesen.
- És... -köhögött.. - Nem bántam meg eddig, hogy emlékszek rád... néhány emlékünk eszembe jutott... -
nézett bájosan.
- Örülök neki... Majd ha több is eszedbe jut, lehet, hogy nem ezt mondod majd.. Szia Hayley. - intettem
neki és kiléptem a kórteremből.
Odaálltam Cory és Mrs. Ventie mellé, hogy megnézzem mit csinál, de csak meg fogta a takaróját, és
betakargatta magát...
- Jól vagy Bonnie? - kérdezte Cory.
- Most jól. Azt mondta néhány emléke eszébe jutott rólam.. - mosolyogtam.
A következő percben betoppant Lottie.. Aki rákulcsolta a kezét Coryéra?!!!!
- Szia Lottie! Jé, ti jártok? - kérdeztem hangosan, mire mindenki rám nézett.
- Cssssssss ne ilyen hangosan! - csitított le Cory.
- És mióta? - kérdeztem félve.
- Hát nem régebb óta, mint ti ketten.. - nézett aranyosan Lottie Coryra, majd rám, aztán hozzábújt a fiúhoz.
Megszakadt a szívem... És nem ez volt a legrosszabb, ami aznap történt.
- Eva miért nem tudtál telefonálni, hogy Hayley kórházban van?!!!! - kérdezte fennhangon Hayley
vérszerinti apja Frank, az anyját...
- Elfelejtettem, bocsánat, hogy számomra a lányom a legfontosabb! - válaszolta higgadtan Hayley
anyukája.
- És, hogy van a lányom? Bemehetek hozzá? - kérdezte idegesen, a magad barna hajú pasas...
Kísértetiesen hasonlított Hayleyre, de őt még soha nem láttam.
- Épp most aludt vissza...
- Akkor megvárom, amíg felébred.
- Arra várhatsz.. Most minimum 3 órára elalszik... Eltört a lába, az egész testét sebek borítják...
- Mi történt?! - kérdezte a férfi idegesen.
- Autóbaleset...
- Hogy?.. - hitetlenkedett.
- Jól hallottad.
- És történt valami baja? A fizikai dolgokon kívül.
- Részleges memóriazavara van. Bár eddig 1 ember van, akire kifejezetten nem emlékszik.
- Ki az?
- Ő! - mutatott rám Mrs. Ventie.
- Ő kicsoda?
- A lányod barátnője..
Mindhármunknak elkerekedett a szeme... És csak álltunk ott szótlanul... És vártuk a reakciót...
- Mi..micsoda? Úgy érted, hogy az egyik barátnője?
- Nem. Úgy értem, hogy a barátnője! - kezdett feszült lenni Mrs. Ventie is.
- Igaz ez? - kérdezett fenyegetve..
- Igen uram. - mondtam halkan.
- De ez nem lehet! Ez nem normális! - erre a mondatra Cory elém állt és megvédett.
- Na idefigyeljen! Ha egy kicsit is fontos magának a lánya, akkor most nem fog elkezdeni ezen
fesztiválozni! Nem ismerek még egy olyan embert Bonnien kívül, aki így szerette, szereti Hayleyt, mint
ő! Hagyja békén. - zárta le a vitát, illetve próbálkozott Cory.
- Ezzel még nincs vége. Hayley normális lesz és kész... Ez így nem állapot! - válaszolta Frank, majd
elviharzott az épületből...
Csak is a szavai csengtek a fülemben... Nem normális... Nem normális.. mire összecsuklottam, és
elájultam...