Hayley & Bonnie

13. Fejezet: Emlékek - 2.rész

Másnap reggel rájöttem, hogy Coryéknak igaza volt... Többet kellet volna pihennem... Nem figyeltem

magamra... És így látott Hayley... Habár, most attól félek, ha nem megyek be hozzá a kórházba, akkor

csalódik bennem... Be kell hozzá valamikor, de csak Coryék után. Előbb alszom még pár órát... Házit is

kéne írni.. Nem ronhatom le az átlagomat... Pláne, ha Miss O'Dealy-nek kell beadandót írni...

Gondolataimban elmerengve, apu nyitott be a szobámba egy bögre kakaóval. Ő nagyon magas, 195 cm,

szőke haja van és zöld szemei. Férfia testalkat, szigorú tekintet. Amilyen általában egy apa. Mindig

meghallgat és segít, ám ha elrontok valamit leszid, mert tudja, hog yjobbra is képes vagyok annál. Sokszor

mesél mindenféléről, nagyon romantikus alkat... Ezt tőle örököltem.

- Szia kicsim! Hogy vagy? - ült le az ágyam szélére, miközben átnyújtotta a kakaót.

- Jobban... - mosolyogtam rá álmosan.

- Ma nem mehetsz sehova...

- De a kórházba muszáj.. - kaparásztam a takarómat idegesen...

- Én is ilyen bátor, és hősies voltam, amikor beleszerettem anyádba. - mosolygott rám, mire én ijedten

ránéztem.

- Apa... te...- nyeltem nagyokat, mire észrevettem, hogy felnevet.

- Mióta tudok arról, hogy szerelmes vagy?... Tudod én is voltam egyszer fiatal és fülig szerelmes... Csak

nem hittem volna, hogy te majd pont egy lányba leszel szerelmes... - hajtotta le a fejét.

- Sajnálam.. - elkezdtem könnyezni.

- Hogy szerelmes vagy? Azt soha ne sajnáld kincsem. Isten mindenkit elfogad úgy, ahogy van... -

mosolygott rám apu, miközben átölelt. Csak azt nem értem, hogy miért nem mondtad el.

- Mert féltem attól, hogy mérgesek lesztek anyával.. Hogy elküldtök itthonról...

- Kislányom. Én mindig melletted állok... Bármi történjen, én az édesapád vagyok. Nem fogsz elveszíteni,

és nem fogok a boldogságod útjába sem állni... Ha te Hayleyvel vagy boldog, akkor légy vele... A

boldogságról soha nem szabad lemondani mások kedvéért, mert nem tudod mikör jön el újra egy olyan

dolog, ami miatt boldog lehetsz. - mondta bölcsen. - Viszont anyád nem tud róla... Illetve még nem vette

észre... Szerintem el kéne mondanod neki.

- De félek apa.

- Én mindig itt leszek, hogy segítsek neked.... - adott egy puszit a homlokomra..

- Szeretlek apa... - átöleltem.

- Ilyen szempontból, hogy érzed magad? - nézett rám aggódva.

- Hiányzik... Hiányzik az egész lénye, ahogy megölelt... ahogy megcsókolt... - sírtam el magam....

- Hayley szeret téged. És emlékezni fog rád. Adj neki valamennyi időt.

Ott ültünk, apa és lánya összefonódva, amikor megcsörrent a telefonom.

- Halló! - szóltam szomorú hangon.