Hayley & Bonnie

15. Fejezet: Igazából szerelem

A karácsony előtti napok, úgy elrepültek, mintha nem is lettek volna... Azt kivéve, hogy végre
megtaláltam a tökéletes ajándékot Hayleynek. Remélem örülni fog neki. A többiek ajándékaival
nem kellett ennyit szenvednem, mert pontosan tudtam, hogy mire vágynak. Hétfőn, mivel utolsó
karácsonyi szünet előtti nap volt a suliban, folyamatosan karácsonyi zenék mentek, és habár ott
volt a sok hülye osztálytársam, és mindenki akit utálok, mégis jól éreztem magam. A szüneteim
nagyrészét Coryékkal töltöttem, így minden szupi volt. Csak lenne már karácsony. Idén talán
fehér karácsonyunk lesz.. Mindenesetre a karácsonyfa és a keksz illata betöltötte az egész
lakásunkat otthon. A legjobb ebben az ünnepben, hogy mindig együtt van a család, és énekelünk,
meg táncolunk. (Nagyon örülök neki, hogy Hayley nekem adta a lehetőséget, hogy ezt a
történetet én mesélhessem el, viszont annyit el kell árulnom nektek, hogy ennek a fejezetnek a
végén visszaveszi a szót ő, de akkor nem fogok szólni, mert szerintem kitaláljátok, hogy mikortól
mesél újra ő. )
Reggel ezúttal tényleg teljesen energikusan keltem föl, mindenre készen állva, reggel 7-kor.
Ilyenkor anyuval mindig együtt sütünk és főzünk, habár a menű nagyrészét ő már megcsinálta
tegnap.. Viszont az mindkettőnket meglepett, amikor láttuk, hogy valaki csemegézett az aszalt
gyümölcsökből.
- Trevor! - üvöltöttem.
- Igen?
- Te ettél a gyümölcsökből? - mosolyogtam rá.
- Nem. Esküszöm, hogy nem én voltam! - nézett morcosan.
- Kislányom ne üvöltözz már! - láttam meg aput, kicsit álmosan kijönni a fürdőből. Várjunk
csak...
- Apa gyere kicsit közelebb.. megláttam egy darab aszalt szilva maradványt apu arcán.
- Fred, nem megmondtam már ezerszer, hogy ne egyél aszalt gyümyölcsöt?! - mondta fáradtan
anya. Mi pedig Trevorral csak nevettünk azon, ahogy apa elpirult... Nos igen, ez egy tipikus
karácsony reggel. Legalábbis nálunk.
Trevor bekapcsolta a karácsonyi cédét és mindenkinek hirtelen énekelhetnékje támadt... Nos, ezt
a részt inkább nem mesélem el, mert megsüketültök. Az éneklés inkább Hayley erőssége és nem
az én családomé, kivéve Ronant, neki annyi érzéke van ilyen téren, hogy nagyon jól dobol. Ha
már úgyis nála tartunk, fel kellett hívnom.
- Ronaaaaan!
- Bonnieee!
- Figyu, ha úgyis jöttök este, légyszi hozz nekem egy szép rózsát. - vigyorogtam a telefonba.
- Honnan szerezzek neked rózsát? - nevettett ki.
- Nem tom találj ki valamit. Puszi. - és lecsaptam a telefont. Karácsonykor kicsit boldogabb
vagyok általában, így most kevesebbet gondoltam Hayleyre, mint általában. Ez körülbelül annyit
tesz, hogy nem minden 2. percben járt ő fejemben, csak minden 5-10.-ben, és ez teljesítmény.
Már lassan 10 óra van és a tévében mindenféle karácsonyi mese megy, kisgyerekeknek valók, de
valahogy én mindig leülök őket megnézni, kivéve most, mert most apának segítettem feltenni a
házunkra a díszeket, addig pedig Trevor átvette a konyhában a helyemet anya mellett..
- Várod már az estét kicsim? - kérdezte vidáman apa.
- Nagyon. - válaszoltam egyszerűen. - Remélem tetszeni fog neki, az ajándékom.
- Szerintem biztos. Add ide azt az égőt légyszíves. - mutatott egy gyönyörű szép kék égőre a
dobozban.
- Tessék. - aztán benéztem a konyhába. - Apa, inkább kihívom neked Trevort, mert úgy látom,
hogy nem sokat segít anyának.. - nevettem fel, amikor megláttam az öcsémet tetőtől talpig
lisztesen, nos igen, a süteménysütés kemény munka, nem pasiknak való.
- Lehet, hogy ez nem rossz ötlet. - és ő is benézett a házba.
Így én lecseréltem Trevort a konyhában, aminek ő kifejezetten örült. Mióta elmondtam az igazat
anyának pár napja, sokkal nyíltabban tudok vele beszélni, mint azelőtt. És látom rajta, hogy
nehéz neki, de elfogadja, és így sokkal könnyebb elviselni ezt az egészet.
- Mit gondolsz? - mutatott anya az inycsiklandozó karácsonyi kuglófra.
- Mesés illata van. - szaglásztam bele a levegőbe.
- Mikor jönnek Hayleyék? Nem mondták? - mosolyogva kérdezte anya.
- Majd olyan 4-5 óra felé, úgyhogy még bőven van időnk. - feleltem határozottan.
- Az szuper. És Georgék?(George bácsi, Ronan apukája)
- Azt nem tudom, bár őket ismerve már 2-re itt lesznek. - vetettem bele magam a gondolkodásba.
- Hát igen, ők márcsak ilyenek. Viszont a jó hír az, hogy addigra biztos végzünk. - veregetett
vállon apa hátulról, mire én majdnem szívrohamot kaptam. - Az égők készen állnak.
- Szuper. És az ablakra a matricák is készen vannak. Bonnie, légyszíves rakjátok fel őket,
Trevorral. - de mire kimondta anya, mi már elkezdtük és a hóember már fel is került az ablakra.
Így telt az egész délelőtt. Nagy készülődések közepette. De hát végül is kinek a karácsonya nem
így telik, nem igaz? Bár, amiket hallok, a mi karácsonyunk még unalmas is, bár azt kétlem, hogy
gyakran lenne 12 ember együtt Karácsonykor. A mai családokban meg főleg... Már alig várom,
hogy láthassam Hayleyt, remélem, hogy jól van. Bár az utóbbi napokban csak mosolyogni és
nevetni láttam, szóval különösebb problémája nem lehet... Valamiért ha az estére gondolok,
mindig az első csókunk jut eszembe... Meg szeretném ma este csókolni újra, ha engedi.. De ne
szaladjunk előre.. Addig még annyi minden hátravan, hiszen azt mondta, hogy van egy
meglepetése, amiért meghívtuk őket. Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet az...
- Jajj anyu, majdnem elfelejtettem. Van itthon kakaó és tej?
- Persze, hogy van. - nyomott egy puszit a homlokomra anyu.
- Szerinted érdemes várni az estét? - kérdeztem félve.
- Az biztos, hogy felejthetetlen Karácsony lesz. - mosolygott rám. - Félsz kincsem?
- Egy kicsit...
- Nem kell. Az nem old meg semmit. Légy olyan, mint eddig... Mit fogsz felvenni?
- Egy cicanadrágot, meg azt a sötétkék óriás pulcsimat. - válaszoltam halkan, miközben eszembe
jutott, hogy ugyanazt veszem fel, mint amit akkor, amikor először láttam őt...
- Nem szeretnél valami elegánsabbat felvenni inkább?
- Nem. - vigyorogtam.
Ezt a témát ennyiben is hagytuk. Ilyenkor karácsony, illetve szent este előtt nem szoktunk
ebédelni, így ez most kimaradt, úgyis tele esszük magunkat, finomabbnál-finomabb dolgokkal
később.
Délután két óra környékén megérkezett a Sparks család. George, a nagybátyám, magas, karakán
férfi volt, tele ambícióval, Ronan tőle a testalkatát örökölte, semmi mást. Tina néni volt akire
jobban hasonlított, a szőke haja, és a csodálatos mély kék szemei tőle származtak. Soha nem volt
veszekedős típus, így nagyobb családi vitáink soha nem votlak. Anya testvére George bácsi, így
ők eléggé hasonlítanak egymásra. Ronannek van egy húga Lara, ő a nagymamánkra hasonlít, aki
sajnos már nem él.. Az a lágy tekintet, és az a szép sötétbarna haj, kiköpött olyan, mintha ő lenne
Lauren nagyi... Ő nagyon hiányzik nekem. Amikor meghalt én már 10 éves voltam, és nagyon
közel állt hozzám. Majdnem minden nap láttam őt. Ő a példaképem. Egészen kicsi korom óta.
Rengeteget kűzdött az életben, de mindig boldog volt. A nagypapám előtte 2 évvel halt meg. Ők
ketten leéltek 53 évet együtt. 14 éves korukban találkoztak egy táborban, és ott elkezdtek
levelezni. A nagypapám egyből beleszeretett a nagymamámba. Amikor annyi idősek voltak, mint
mi most Hayleyvel, akkor kérte meg a kezét a nagypapám. És annak ellenére, hogy ez egy
hatalmas őrültség, ő igent mondott, és boldogok voltak együtt egész életükben... Szép is a
szerelem. Eddig egész életemben egy olyan ember volt, akivel ezt el tudtam volna képzelni, és az
Hayley...
- Na mit tudunk segíteni hugi? - köszöntötte boldogan anyut George bácsi.
- Már majdnem minden kész van. - mosolygott anya.
- A fa is? - nézett rémültem Ronan, abban az aranyos rénszarvas kalapban. Még volt vörös nózija
is, nagoyn édes volt benne.
- Nem. Ahhoz még kell néhány segítő kéz. - kacsintottam rá, miközben Rara a kutyusok
rámugrott. Hál'istennek még csak egy kölyök retrieverről van szó, de így is majdnem leterített a
lábamról az a rosszcsont. Hayley valószínüleg imádni fogja őt, mert a nevelőapujáéknak van egy
spánijuk és azért a kis dögért is oda van, meg vissza. - Szia Rara. Sajnos most nem a te
mancsaid kellenek. - simiztem meg.
- Rara, gyere ide. - veregette meg a lábát Tina néni.
- Akkor díszíthetünk fát? - kérdezte izgatottan Ron.
- Még szép. - tettem a kezem a vállára. - De azt ugye tudod Ron, hogy ilyenkor olyan vagy, mint
egy kisgyerek?
- Miért baj az?
- Nem az egyáltalán. Csak neked már érett férfiként kéne viselkedned. - cukkoltam.
- Én az vagyok. - húzta ki magát hirtelen. - Hogy érzed magad? - mentünk kicsit távolabb a
többiektől.
- Izgulok. Elhoztad a rózsát?
- Igen.. De csak hogy tudd, jó sok pénzembe került. - és átnyújtotta. - Tessék. Remélem, hogy
Hayleynek akarod adni...
- Nem Ronan, meg szeretném enni... - sütöttem le a szemem cinikusan.
- Jól van na. Ne izgulj. Minden rendben lesz! - próbált nyugtatgatni.
- Meg szeretném csókolni, ma este... - ültünk le ketten a kanapénkra, miközben láttam hogy
Trevor és Lara díszítgetik a fát, anyáék főznek, apáék meg az egyik égőt szerelték az asztalnál.
- Senki sem tiltja meg neked, hogy megcsókold.
- És ha ellök magától? És elvesztem örökre?
- Akkor legalább nem azt fogod magadtól kérdezgetni, hogy mi lett volna, ha akkor megteszed. -
ölelt át Ronan. - De gyere inkább segítsünk dísziteni mi is.
- Enyém a piros boa. - vettem a nyakamba a boát, és "úrinősködtem" vele egy kicsit, közben
Trevor és Lara között eldölt a harc, hogy ki teheti fel a fára a csillagot. A győztes Lara lett.
- Na gyere hugi. - mondta Ronan kedvesen Laranak. A kislány azonnal ugrott is Ronan nyakába,
felemelte a csillagot, és felrakta a fára, majd Ronannal körbe járták a házat.
Az ilyen ünnepeken szokás szerint nekünk nagyobb testvéreknek az a feladatunk, hogy a
kicsikkel foglalkozzunk, illetve Rarával. Így leültünk társasozni velük. Monopoliztunk, európai
stílusban. Nagyon jó volt. Nem tudtuk befejezni, mert időközben megérkeztek Hayleyék is.
Habár előtte el kell mondanom egy aranyos kis történetet, mert mielőtt megérkeztek volna ők,
jött egy másik látogató...
- Te nem hallottál kopogást? - mondta gondolkodva Ron.
- De igen. - válaszoltam azonnal.
- Ki lehet az Karácsonykor?
- Fogalmam sincs róla.
Kinyitottuk az ajtót. Ott volt a lábtörlőn egy lap ezzel a felirattal: Gyere erre! És volt rajta egy
nyíl, amelyik balra mutatott.. Követtük a jelet. Aztán megláttuk a ház oldalán, hogy: Már
majdnem ott vagy! Menj a faházikóhoz! Így folyamatosan menünk tovább, a faházhoz.( Ott
szoktuk tárolni a fát, azért hívjuk faháznak.) Azonban nem számítottunk arra, hogy mi vár ránk a
kis házikó mögött... Nem más volt, mint egy Mikulásnak öltözött Scott. Amikor meglátta Ronan,
azonnal a nyakába ugrott és megcsókolta. Cukik voltak, a rénszarvas meg a mikulás.
- Csáó Rudi! - nevetett Ronanra Scott. Annyira boldogok voltak. Abban a pillanatban, nagyon
magam mellé kívántam Hayleyt.
- Ho-ho-ho hoztam neked egy kis ajándékot. - nézett Ronra. Bocsánat Bonnie. Most neked a
Mikulás nem hozott semmit, csak egy kis csokit. - mosolygott rám. - De a Mikulásnak mennie
kell, mert még haza kell érnem, mielőtt feltűnik valakinek, hogy eltűnt.
- Köszönöm Miki. - ölelte meg Ronan, aztán megint megcsókolta. - Muszáj mennie?
- Igen sajnos.
- Akkor menj.
- Szia. - ölelte át újra Ronant.
- Szia. Aztán csak meg ne lássam, hogy valamilyen szexi krampusz rád mászik! - fenyítette be
Ron, mire Scott, csak nevetett.
Ron még nézte egy darabig, míg eltűnt, aztán visszamentünk a házba.
- Jó kis meglepid volt, mi? - mosolyogtam.
- Mindig ilyen. - nevetett fel. - De most a te estéd jön.
- Ezt nem mondhatod komolyan. - pirultam el teljesen.
Ezzel vége is szakadt a beszélgetsünknek, és visszamentünk a felnőttekhez, akiknek neki álltunk
magyarázkodni, hogy mi hol az ördögben voltunk, aztán végül is a magyarázat az lett, hogy
kimentünk a kis faházikóhoz fáért, mert úgy hallottuk, hogy apu azt mondta, bent még szükség
van egy kicsire a tűzhöz.
Amikor ezek történtek már 4 óra volt, és halálosan vártam az estét. Habár nem is igazán azt
vártam, hanem azt, hogy végre láthassam a Drágát. Idén kicsit megváltoztattuk az ünnep
hagyományait, és este fogunk ajándékozni. Tök buli lesz, mert hallottam már róla, hogy sok
másik országban ez mindig így van. December 24.-én este ajándékozás. Aztán eljött a várva várt
pillanat.
- Jó napot! - köszöntöttem Hayley nevelőapukáját és anyukáját az ajtóban, aztán megláttam őt is.
Abban a hosszú kék, aranyos dalmatás felsőjében volt és ő is cicanaciban.
- Szia Bonnie! - köszöntött a nevelőapukája. - Köszönjük a meghívást!
- Ugyan, semmiség! - válaszolt apum neki, miközben kezett fogott Charlessal. - Tegeződhetünk?
- Természetesen. - mosolygott Mrs. Ventie apára.
- Gyertek beljebb.
Hayley csöndben állt a két felnőtt mögött, én meg odamentem hozzá.
- Szia.
- Szia. - köszöntött aranyosan.
- Gyere! Segítek. - kacsintottam rá, és a mankóval együtt segítettem neki feljönni a lépcsőn.
- Köszi. - elpirult, majd odasúgott valamit Charlesnak, aki erre odament a kocsihoz, de, hogy mit
vett ki belőle azt már nem láttam, mert ekkor már bent voltunk a házban.
Kicsit körbevezettem Hayleyt, mert feltételeztem, hogy nem emlékszik arra, hogy már volt itt
egyszer. Most az emeletre nem vittem fel, mert szegénynek az egy újabb probléma lenne, így
inkább leültem vele a kanapéra, és hoztam neki egy pohár vizet, mert forró csokit azt arra
tartogatom, amikor majd a család leül, és elkezdünk történeteket mesélni egymásnak. De
olyanokat, amiket az elmúlt 10 évben legalább három milliószor elmondtunk már mindenkinek.
Ez egy kis hagyomány. Egy kicsit beszélgettünk arról, hogy milyen volt az első otthon töltött
napja, de semmi érdekesebb témánk nem volt. Így csak megvártuk, amíg besötétedett, és leült az
egész összegyúlt társaság vacsorázni, idén Ronan mondta a karácsonyi köszöntőt:
- Köszönöm, hogy ezt a beszédet most én mondhatom el. Először is szeretném megköszönni
Istennek, ezt a rengeteg ételt, és ezt a sok jó embert, aki itt ül most velünk, és szerintem
mindannyiunk nevében mondom, hogy légyszívess vigyázz mindenkire, aki most nem ülhet itt
velünk. Nem szeretnék rengeteget beszélni, mert felesleges lenne, pláne, hogy egy rénszarvas
alapvetően nem beszél. - mosolygott közben rám. - Ahogy itt elnézek a társaságon, mindenkin
boldogságot látok. És ez még szebbé teszi ezt a Karácsonyt, mert, bár nem esik a hó odakint, ez
az este nem lehetne ennél meghittebb. - megint rám, illetve most ránk nézett. - És még annyit
szeretnék mondani, hogy köszönöm, hogy itt lehetek veletek. Nagyon szeretlek mindannyiótokat!
- mikor ezeket a szavakat kimondta éreztem, hogy Hayley és az én kezem egy pillanatra összeér, amibe beledobbant a szívem is, de nem mertem rá nézni... - A tűz csodásan ég, én pedig
készültem egy meglepetéssel. - nézett az egész meglepett társaságra. - Illetve mi készültünk egy
kis meglepetéssel. - mosolygott csalafintán Hayleyre, amire én teljesen ledöbbenten néztem
rájuk, de Hayley csak rám kacsintott.
Ronan, a rénszarvas elvett egy széket az asztaltól, Hayley leült oda, és elővette a gitárját és
elkezdte játszani rajta a Last Christmas c. számot, és együtt énekeltek Ronannel. Esküszöm, hogy
engem soha életemben nem leptek még meg ennyire. Pláne, amikor a rénszarvasnak öltözött
unokatesóm felkért táncolni...
- Az egész az ő ötlete volt. - súgta Ron a fülembe, miközben folytatta a dalt Hayleyel, aki közben
rám kacsintott.
Hamarosan a felnőttek is felálltak, és vagy tapsoltak, vagy csak táncoltak ők is. A tömegben
megláttam anya arcát, aki teljesen leddöbenve, mosolyogva rám nézett, én pedig visszanevettem
rá, de mutogatttam neki, hogy én nem tudtam semmiről. Ez volt az este egyik legjobb része,
Ronan és Hayley nagyon jól hangoztak együtt. Most is a fülemben cseng az a két sor:
,, This year, to save me from tears,
I'll give it to someone special."
Közben Ronan nekem adta az orrát (mármint a piros világítót), Hayley pedig felvett magára egy
mikulás sapit. Amikor vége lett a dalnak meghajoltak nekünk.
- Köszönjük szépen. Hayley Ventie! Hölgyeim és uraim. - mutatott felkonferálás szerűen
Hayleyre, aki csak nevetett.
Visszaültünk vacsorázni, és beszélgettünk. Közben jöttek a jobbnál jobb ételek. Személyes
kedvencem a sült pipi volt és a görög saláta.
- Tetszett a dal? - kérdezte halkan Hayley.
- Nagyon. - mosolyogtam rá, mire ő megpuszilt, és én ebbe szerintem eléggé belepirultam. Még
jó, hogy nem felnőttek, hanem az öcsém és Ronan ültek szemben velünk, ők pedig csak nevettek
rajtam, a Drága meg nem értette, hogy én min nevetek. Apáék a templomi dolgokról
beszélgettek, és az éjféli miséről, ki megy, ki nem megy stb... Amikor végeztünk az eléggé
laktató vacsorával.. Na akkor, akkor következett a desszert, ami jelen pillanatban egy hatalmas
torta volt. Túró torta a kedvencem, de az az érzés volt bennem, amikor már tudod, hogy nem
bírsz többet enni, de mégis eszel, és egész este rosszul vagy utána. Láttam Hayleyn, hogy azért ő
is rendesen gyűrődik azzal a tortaszelettel, de ő sem volt a toppon közvetlenül vacsi után.
Ültünk az asztalnál és hirtelen arra lettünk figyelmesek, hogy valami fehér dolog hullik az égből.
- Esik a hó. - mondtam boldogan, és azonnal egymásra néztünk Hayleyvel, mintha csak
megérezte volna.
- Valahogy erről a mondatról mindig a Jégvarázs mesének az a száma jut eszembe hogy Do you
wanna build a snowman... - nézte a kezeit, és ekkor vettem észre, hogy van rajta egy leheletnyi
smink... Az utóbbi hetekben sokszor feltettem azt a kérdést magamnak, hogy vajon miért
mondják rá, hogy ő csúnya?.. Egyáltalán nem az... A szemei és a mosolya minden gondodat képesek veled elfeledtetni... Egyszer még 1 hónapja, azt mondta nekem, hogy a mosolya csak
azoknak igaz, akiket szeret...
- Az egy nagyon aranyos mese. - szólt közbe George bácsi. - Jajj majdnem elfelejtettem, este
ugye az Igazából szerelmet nézzük?
- George ne legyél már ilyen tolakodó. - szólt rá egyből Tina néni.
- Hagyd Tina, így is azt néznénk. - válaszolt kedvesen anyu. Az Igazából szerelem nézése is egy
családi hagyomány nekünk karácsonykor.
Felnevettünk, és mindenki leült valahova. George bácsi és Tina néni a kanapéra ültek Charlesal
és Evaval, anya az egyik fotelbe, apa a másikba. Ronan, Hayley és én pedig puffokon ültünk. A
kisebbek meg jászottak.
- Na akkor. Neki kezdhetünk az ajándékozásnak? - mosolygott apa.
- Még szép! - ujjongott Ronan.
Mindenki elővette az ajándékait a többieknek, és elkezdtünk ajándkozgatni egymásnak, de én
még az ajándékozás elején megmondtam Hayleynek, hogy az én ajándékomat, majd később
szeretném átadni, a szobámban... Így hát elkezdődött az este legjobb része... Ohh azt még el kell
mondanom, hogy nem. Trevor és Lara már rég nem hisznek a Mikulásban, mióta egyszer apa
lebukott, mert leesett róla a sapka és a szakáll... Majd egyszer talán el fogom mesélni ezt a
történetet is.
- Ezzel is köszönjük a meghívást! - nyújtotta át Mrs. Ventie anyáéknak az egyik nagyobb
ajándékos dobozt.
- Nagyon szívesen. Mi pedig köszönjük, hogy elfogadtátok. - mosolygott apu és átnyújtott egy
másik ajándékot.
Nem szeretném az összes átadást elmesélni, ezért csak Ronant fogom, meg persze Hayleyét, de
az még később...
- Boldog Karácsonyt Rudi! - nevettem rá, miközben megöleltem.
- Köszönöm. - nézett rám aranyosan, majd gyorsan feltépte az ajándékomat. Neki egy olyan
pulóvert vettem, amit már nagyon régen ki nézett magának, és az volt rá felírva, hogy " By the
way I <3 you " és a felirat fehér volt, a pulóver meg kék. Így hárman eléggé összeöltözöttnek
néztünk ki. - Te vagy a legjobb uncsitesó a világon. - ez volt a reakciója.
- Nem. Mert az te vagy. - öleltem újra meg.
- Itt a te ajándékod. - nevetett rám.
- Jujj, vajon mi lehet az? - izgattottan próbáltam feltépni az ajándékot, mire láttam, hogy Hayley
hozott egy ollót, és felvágta a papírt.
- Lehet, hogy így egyszerűbb lesz. - nézett rám azzal a csípős mosolyával.
- Ezt nem mondod komolyan? - nevettem ki Ronant egyből, ugyanis én egy rénszarvas agancsot
kaptam. Persze plüssből, olyat, amilyen neki volt. Természetesen azonnal fel is vettem és egész
este azt az agancsot viseltem.
- Nagyon jól áll kincsem. - vigyorgott rám anyu...
Nos az ajándékozás nagyjából így telt. Sok nevetés, vidámság, kedvesség. Aztán eljött az a rész,
hogy egy kicsit el tudtunk szakadni anyáéktól és a többiektől, és felmentünk a szobámba.
Hayleyt leültettem az ágyamra, hogy várjon meg. Ki kellett még szaladnom a konyhába, hogy a
rózsáját kivegyem a vízből. De azonnal rohantam is vissza. Látszott rajta a meglepettség, és egy
kis félelem is.
- Gondolom, hogy kíváncsi vagy rá, hogy miért akartam azt, hogy ezt csak úgy akartam átadni,
hogy kettesben legyünk. - kezdtem el a mondandómat, mire ő bólogatott. - Szóval... Boldog
Karácsonyt Hayley! - átnyújtottam neki a rózsát, és egy kis becsomagolt dobozt.
- És a dobozban mi van? - nézett rám kedvesen.
- Nyisd ki.
Elkezdte kicsomagolni, az ajándékot, és talált egy kis fadobozt, gyönyörű szépen ki volt faragva.
Kis szivecske alakok voltak az oldalán. Hayley kinyitotta a dobozt, és benne volt egy kis
papírdarab ezzel a verssel: