Hayley & Bonnie

20. Fejezet: Soha sem tudhatod

Az első levél utáni időszakom gyilkos volt. Folyamatosan álomba bőgtem magam, valamelyik hülye kis emlékünk miatt, mert annyira akartam.. Közben az agyam azt suttogta nekem, hogy ne történjen köztünk semmi újra.. És, engem rengetegszer csaptak már be, így most teljesen elvesztettem az irányítást a saját dolgaim fölött.. Egyszerre vártam azt, hogy írjon újra, és kívántam, hogy soha többet ne találkozzunk egymással... Állandóan kérdéseket tettem fel magamnak.. És ha újra történik köztetek valami és cserben hagy?.. És ha meg sem próbáljátok, akkor honnan tudhatnád, hogy el fog menni? ... Talán a legnagyobb hibám a világon az, hogy mindig a szívemre hallgatok.. A legnagyobb naivitásom pedig az, hogy még mindig, ennyi csalódás után is, mindenkit közel engedek a szívemhez.. Aztán csalódok.. Eddig nagyon kevés ember volt, akiben ne csalódtam volna... Akikben meg csalódtam tönkretettek lelkileg.. De még így is képes voltam arra, hogy bízzak az emberekben... Mert, arra vártam, hogy jöjjön valaki, akiben majd nem fogok csalódni.. Aki tiszta szívéből fog szeretni.. A világon annyi ember van... Biztos van egy köztük, akinek kell egy lány a szívén összefort sebekkel, a naivitásával, a hülyeségeivel és mindenével együtt...
- Hayley, jól vagy? – kérdezte kétségbeesett tekintettel Hannah.
- Nem mondhatnám... - válaszoltam álmosan, fáradtan és egyszerűen.
- Pihenned kéne... És nem rá gondolni pár napig. – simította meg a vállam.
- Tudod, annyian mondták ezt nekem a múlt hét óta, hogy meg sem tudom számolni...
- És gondoltál már arra, hogy megfogadd ezt a tanácsot? – mosolygott rajtam.
- Gondoltam.
- Mire jutottál?
- Hogy nem menne. – ekkor Hannahval egymásra néztünk, és elnevettük magunkat.
- Jó gyorsan feladtad. – legyintett.
- Te mit tennél a helyemben?
- Hát, nem ülnék itt búskomoran, kibámulva az ablakon a múlton gondolkodva, mint egy idióta...
- Kösz. Ez most segített. – reagáltam enyhe iróniával arra, ami az előbb kijött Hannah szájából.
- Tudod mit? Akkor ülj itt, és gondolkodj a múlton, amit már nem tudsz megváltoztatni...
Hannah enyhén megsértve elment, én pedig odaléptem az ablakhoz. Kinéztem rajta..(mily meglepő..) És csak bámultam az Empire State Buildinget. A hatalmasságát... Aztán lenéztem az emberekre az utcán, és annyira rohantak mindenhova.. annyira szomorúnak tűntek... Pedig május van... Mindenkinek épp szerelmesnek kéne lennie...
Azonban valahogy nem tört le az emberek komorsága. Valószínüleg azért, mert én letörtebb voltam. Elővettem a telefonom, bedugtam a fülhallgatómat, és beindítottam a Glee – Fly/I believe I can fly című mash-upját. Hallottam, ahogy a többiek lassan elhagyják az irodát, és köszönnek nekem, én pedig halkan válaszoltam nekik egy-egy szia!-t. Aztán megjelent mögöttem valószínüleg az utolsó ember az irodában, aki jelen esetben Riley volt, rátette az egyik kezét a vállamra.
- Hé. Jól vagy? – kérdezte kicsit félve a választól.
- Nem. – mondtam halkan. Majd felé fordultam könnyes szemekkel... Mire magához ölelt, amire most hatalmas szükségem volt.
- Ennyire?
- Még sokkal jobban... – súgtam neki halkan, mintha bárki meghallhatná ha hangosabban mondom. Csak még jobban magához szorított.
- Gondolod, hogyha összejönnétek akkor újra elhagyna?.. – vizslatta az arcomat.
- Nem tudom, csak félek tőle.. – próbáltam valami normális arcot vágni, de nem igazán sikerült.
- Szerinted ő, hogyan érez?
- Fogalmam sincs róla. Lehet, hogy nem is kéne megtudnom. – sóhajtottam keservesen.
- Nézd, Hayley. Adott annyi lehetőség, adott életed szerelme, aki viszont szeret, adott egy jó kis lakás... Mi a francot akarsz még?
- Látni akarom őt.. Mielőtt döntök. – fordítottam hátat hirtelen.

Este tartottunk egy aprócska kis bulit. Bulinak nem nevezném, mert nem voltunk túl sokan, nem volt zene sem, csak beszélgettünk. A jelenlévők listája a következő volt: Cory, Riley, Hannah, Victoria, Ronan(!!!!) és én. Oh, elnézést. Victoriáról még nem is meséltem. Ő Cory nem régiben megkaparintott barátnője. Egy virágárus lány, a lakásunktól nem messze van a boltja, és nagyon aranyos csaj. (Hát. Legalább Corynak sikerült kiszeretnie Lottieból, ha már nekem Bonnieból nem.)
- Szóval ti mióta vagytok együtt? – dobta fel újra a labdát Riley, miközben Coryra és Vickyre tekintett..(Ne kérdezzétek, én nem szeretem becézni az embereket, de ő kérte).
- Hát csak két hete. – pirult el Vicky.
A vicc, hogy ezzel, a válasszal mindenki teljesen kielégült.. és a csapat elkezdett három felé osztódni. Riley és Hannah, Cory és Vicky és Ronan meg én kezdtünk el dumálni.
- Szóval... Akarsz tudni valamit? – kérdezte, miközben a pultról szürcsölgette az italát.
- Nem.. Csak azt, hogy jól van-e? – válaszoltam szárazan.
- Jól van. – tette a vállamra a kezét. – Hayley, ha akarsz akár most is átmehetünk hozzá.
- Nem.. Arra még nem vagyok képes.. – sóhajtottam. – Viszont, ezt bedobnád a postaládájába? – húztam ki a zakómból az általam írt levelet.
- De hát.. Mit írtál neki? – tátotta el a száját.
- Azt, hogy hiányzik. – mondtam az igazat. – Tudod mit Ronan? Menjünk.
- Nem... Nem viszlek oda. – nézett keserűen. – Nem lehet. A ti következő találkozásotok sokkal másabb kell, hogy legyen.
- Ezt most, hogy érted? – tekintettem rá ledöbbenve.
- Úgy, hogyha ti legközelebb találkoztok, akkor annak nagyot kell szólnia..
- Ronan. Ugye tudod, hogy nem robbanthatok az utca közepén egy bombát? – nevettem fel.
Kicsit elmerengve ránéztünk a többiekre.. És az R-H páros eléggé gyanús volt... Riley vigyorogva mondott valamit, azonban Hannah idegesnek tűnt..
- Ne szóljunk közbe? – kérdezte Ronan.
- Ugyan. Inkább figyeljünk. – legyintettem, és láttam, hogy Hannah vörösödik.
Riley továbbra is bámult a szemeibe, és mosolygott, viszont Hannah egyre inkább zavarba jött valamitől, és mérgesnek is tűnt. Azonba Riley következő mozdulata biztosan változtatott egy kicsit ezen.. Két másodpercen belül az ajkai rátapadtak Hannah ajkaira... és nos, hogy is mondjam Hannah elég meglepettnek tűnt.. ahogy mi is. Én személy szerint annyira nem lepődtem meg, de Ronan majdnem eldobta a pezsgős poharat. Viszont..
- Mi a francot képzelsz magadról? – gyerekek, ha hallottatok már pofont csattanni... Na ez körülbelül a háromszorosa volt a hangnak. Már az egész szoba odafigyelt a párosra, de senki nem akart közbeavatkozni. Addigra már Hannah is megbánta azt a pofont, mert megijedt a hangtól.
- Aúú. – mondta hidegen és fájdalmasan Riley.
Erre viszont Hannah húzta magához és csókolta meg újra... A vicc az egészben az volt, hogy Riley az egész csók alatt vigyorgott.. Mi, kívülállók pedig csak vártunk némán...
- Na mivan, mégis csak kellek? – nevetett Hannahra Riley, miközben Hannah lehajtott fejjel állt, habár ő is mosolygott. – Hallgatás, beleeggyezés. – vonta meg a vállát Riley, felemelte Hannah állát, és megcsókolta újra.
Itt következett egy tapsvihar, meg egy kis füttyögés. Odaléptem Coryhoz:
- Na, mikor adod az 5 dolcsimat? – vigyorogtam rá boldogan. (Hát igen, mi már 3 hónapja fogadtunk, hogy egyszer ez a kettő összeszűri a levet.)
- Az a fogadás 1 hónapig volt érvényes.
- Nem. Öt dollárba nem halsz bele, ugyebár... Max. elveszem az éjjeli szekrényedről. – mosolyogtam, és megráncigáltam a vállát. Szóhoz sem hagytam jutni, mert előbb visszaértem Ronanhez.
- Szóval, hogy értetted a nagy durranás kifejezést?
- Úgy, hogy... ezt nem lehet egy beszélgetéssel elintézni... TI, sokkal több vagytok egy beszélgetésnél... - csak rámosolyogtam Ronanra, ahogy ezt mondta.
- Emlékszel az együtt töltött szilveszterünkre? – nevettem el magam.
- Jézusom, ne.... Hogy is felejthetném el... Te vagy az egyetlen ember, aki képes megfejelni egy fát.... – röhögött ki.
- Vak sötét volt, és nem láttam semmit és be lehet fogni, jó? – vigyorogtam kínosan.
- Mondjuk tény, soha sem értettem, hogy ti ketten mi a francot kerestetek a dombtetőn este tízkor szilveszterkor.... – nézett rám gúnyosan.
- Már egyszer elmondtam. Ő akart odamenni, és nem csak mi voltunk ott... Sőt még valamiért ti is odakerültetek Scottal....
- Mi oda csak... azért mentünk régebben... khm.... hogy..... – kezdett el vörösödni.
- Basszus! Ezt nem akartam tudni.... – kaptam a szám elé a kezem.... – Egyébként már milliószor elmondtam, hogy azért mentünk fel, hogy onnan nézzük a tűzijátékot...
- Ja, én is ezt mondanám.. de ha mi nem értünk volna oda... akkor... más is történik..
(- Ez titok volt! – förmedek Ronanre.
- Hát, pedig úgyis el fogod mesélni a történetet... - jelenti ki éppen édesen Bonnie.)