Hayley & Bonnie

16. Fejezet - Amikor minden összedől...

A pezsgőzés után ettünk egy kis sütit, aztán beszélgettünk egy kicsit Bonnie anyukájával. Nagyon féltem ettől a beszélgetéstől...:
- Hogy van Mrs. Hurt? - kérdeztem félve.
- Jól. És te Hayley? - mosolygott vissza.
- Én is jól. Köszönöm.
- Mit?
- Először is a meghívást, másodszor azt, hogy nem tiltja el tőlem a lányát. - hajtottam le a fejem.
- Tudod Hayley ezen én magam is sokat gondolkodtam... Mert már nagyon rég sejtettem, hogy van köztetek valami, csak nem akartam elhinni...Nem is mondom, hogy el tudtam fogadni teljesen ezt az egészet... De beláttam, hogy jót teszel Bonnienak. Ez az egyik oka, a másik pedig az, hogy van köztetek egy olyan erős kapocs, amit lehetetlenség lenne eltörni...
- Elmondhatok magának egy titkot?
- Persze. Ez után úgy sem tudsz sok újat mondani...
- Nagyon.. Nagyon féltem és félek jelenleg is attól, hogy egyszer Bonnie majd azt mondja, hogy többet nincs rám szüksége, mert talált magának egy másik SRÁCOT, aki sokkal jobban illik hozzá, mint én... - nagyon őszínte hangulatomban voltam.
- Attól félsz, hogy nem szeret annyira, mint te őt... - annyira ridegnek és fájdalmasnak hatott, ahogy kimondta, amit éreztem, hogy sírni lett volna kedvem, és az egyetlen dolog, ami eltántorított ettől, az az volt, hogy a szoba másik felében Bonnie várt rám... - Hayley én erre csak annyit tudok mondani, hogy nézz körül mit meg nem tett érted... Soha nem láttam még őt ilyen erősnek, és bátornak, és legfőképpen soha nem volt még ilyen boldog... A ma esti mosolya teljesen őszínte volt, mert te itt vagy... Ne érts félre. Nyilván jobban örülnék neki, ha Bonnie egy fiútól lenne ennyire életvidám.. De ha tőled, akkor legyen ő így boldog...
- Rendben. (*Spoiler: Azóta egész jóban lettünk az anyóssal... vagy ezt még sem kellett volna elmondanom?*)

Visszamntünk a többiekhez, akik elkezdtek társasozni közben. Soha életemben nem nyertem Monopolyban, és ez az alkalom most sem jött el, mert George bácsi nyert, Lara és Trevor meg csak duzzogtak. A játék után félrehívtam kicsit a rénszarvast(mármint nem a barátnőmet, hanem a másikat).
- Köszönöm a segítséget Ronan. Remélem, hogy jóban leszünk és többet nem fogsz eltiltani interneten keresztül Bonnietól. - mosolyogtam rá, miközben elpirultam kicsit.
- Ilyenekben bármikor segítek és ameddig nem adsz erre okot, addig úgy érzem jól megleszünk. - és életemben először, engem gyerekek, megölelt(!!!) Ronan Sparks. - Csak annyit szeretnék kérni, hogy nagyon vigyázz rá, mert ő nagyon törékeny, csak erősnek mutatja magát. Szüksége van valakire, akit szerethet.
- Ronan. Elérte azt, hogy újra beleszeressek... Soha életemben nem találkoztam még hasonló emberrel... Megígérem, hogy nagyon fogok rá vigyázni, és remélem, hogy minél tovább vigyázhatok is. - mosolyogtam rá. - Egyébként szerinted, nagyon haragudni fog, hogy tőlem nem kap semmi tárgyilagost, csak azt, hogy énekeltem neki?
- Öhhm Hayley... - nevetett fel. - Ő már megkapta, amiért imádkozott.
- Igen? Mi az? - kerekedett el a szemem teljesen.
- Te. - mosolygott.
Ezután a mondat után nem beszéltünk semmit, csak visszamentem Bonniehoz, aki jelen pillanatban egyedül üldögélt a kanapén.
- Na mivan? Időt szakítasz a barátnődre is végre? - nevetett ki.
- Igen. Úgy gondolom, hogy pár percet ő is megérdemel... - beleütött az öklével a karomba.
- Héj. - elkaptam a kezét, és belepusziltam a tenyerébe, mire majdnem felugrott. - Csak nem csikis vagy? - vérszemet kaptam.
- Nem... - hallgatott el gyorsan.
- Érdekes napok várnak ránk... Mutasd a karod. - váltottam nagyon komoly hangnembe.
- Még hányszor szeretnéd megnézni? És még hányszor akarsz lecseszni érte? - felhúzta a pulcsija ujját.
- Addig ameddig meg nem érted, hogy ez nem játék... - megsimogattam a karját.
- Már megértettem... - hajtotta le a fejét. - Annyira hiányoztál... - és belefúrta a fejét a felsőmbe, amikor leesett róla az agancs.
- Most már itt vagyok. - öleltem át teljesen, és éreztem ahogy közben dobbant egy hatalmasat a szívem... Corynak igaza volt... Az agyam elfelejtette, de a szívem soha nem fogja... - És maradok ameddig szükséged van rám.
Erre a mondatra csak rám mosolygott, már nagyon fáradtnak tűnt szegénykém... Pedig még csak este 9 óra volt... Elaludt... Soha nem láttam még ilyen szépséget... Levendula illata volt a hajának... A kezei összefonódtak rajtam.
- Hayley. Maradsz éjszakára? - súgta oda Fred bá halkan.
- Azt hiszem innen már nem mozdulok. - vigyorodtam el, mire Bonnie apukája csak rámkacsintott, és lehozta nekünk Bonnie plédjét.
- Elmentünk kicsim. - anya és Charles adtak egy puszit, és kiléptek az ajtón..
Mi pedig a Hurt családdal néztük a tévét halkan, mikor hallottam, hogy valami, illetve valaki nyöszörög a fülembe, mert Bonnie már konkrétan rajtam feküdt... Ezen az estén nagyon örültem annak, hogy Bonniéknak óriási nagy kanapéjuk van...
- Ne menj el... - nyöszörögte az alvó Bonnie.
- Nem fogok. - válaszoltam neki suttogva, mire felriadt és rám nézett... - Cssss... Nyugi, nincs semmi baj.
- Maradsz éjszakára?... - mondta a kisangyalom félkábultan.
- Igen. Nyugodtan aludj vissza.. - válaszoltam halkan, mire megcsókolt megint.
Így visszahajtotta rám a fejét, és visszaaludt... Így én egész éjjel tarthattam a karjaim között... Maga volt a mennyország... Aztán én is elaludtam...