A gyerekkori barátság mindig is egy érdekes kérdés volt. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen hosszú ideig tartó kapcsolat alatt teljes mértékben megismerik egymást a felek: kívülről, belülről. MiYoung és Jimin is így gondolták. Még azután is, hogy...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
"Time just passes by But when the snow is falling down, In this moment here and now, I can feel you still around.
───※ ·❆· ※───
Csípős hűvös csókolta arcon Jimint, amikor kilépett az erkélyre. Orcái kipirosodtak és szemét kissé összehúzta, hogy tisztábban lásson. A fuvallat gyorsan átsöpört a városon, de a hideget maga mögött hagyta, így a fiúnak összébb kellett húzni magán a pulcsiját.
Még éppenhogy nem volt fagy, de Jimin érezte a levegőben, hogy közeleg a hóesés. Elmosolyodott a gondolatra és leült az egyik székre. Kényelmesen elhelyezkedett, majd kivette telefonját a zsebéből és az asztalra tette.
Kezeit összekulcsolta és várt. Türelmesen várt a felkelőnap első sugaraira, a fényre, ami felébreszti majd az alvó várost és elújságolja mindenkinek, hogy elérkezett a tél.
Ám nem csak ez tartotta éberen a korai órákban.
–Jimin? –jött hirtelen a vékonyka hang valahonnan. A fiú látta, ahogy a kislány kikukucskált az ajtó mögül, majd mikor meglátta a mosolyt, ami fogadta, előbújt. Álmatagon tipegett el hozzá, kezeivel körbe ölelte magát.
–Miért vagy fent ilyenkor, hercegnő?
A fiú felemelte a kicsit, mikor odaért hozzá, majd ráterített egy plédet, hogy felmelegítse fagyoskodó testét.
SaRang ásított egy nagyot.
–Pisilni kellett.
–Oh –mondta a híresség –, akkor menjünk?
A kislány büszkén megrázta fejecskéjét.
–Már megvolt, egyedül!
Jimin szándékosan megdöbbent, egyik kezét ajkai elé helyezte. A szokásos csilingelő nevetés szárnyra kapott a szélben a dramatikus reakció miatt, a fiú pedig vidáman ölelte magához a kislányt.
–Nagyon büszke vagyok rád! –mondta és egy puszit hagyott a puha homlokon. A szőkeség látta a kislány szemében, hogy boldogsággal töltötte el ez a kis dicséret is. Ebben az apjukra ütöttek a Jeon testvérek és Jimin úgy gondolta, ennél jobb dolgot nem is örökölhettek volna tőle.
Ahogy az éjszakai égbolton megjelent az első jele az ébredező napsugaraknak; megszólalt a fiú telefonja.
Apró mosoly játszott a telt ajkakon, ahogy meghallotta a különös dallamot, ami kizárólag egyetlen embernél szólt és amire felkelés óta várt. Ezt SaRang is észrevette, de ha kíváncsi is volt, inkább csak csendben figyelt.
Jimin várt egy picit, mielőtt felvette a készüléket és maguk felé fordítva fogadta a íhívást.
A képernyőn egy félig nyitott szemű lány jelent meg, kócos, fekete hajjal és kissé kislányos arcvonásokkal. Megvakarta orrát, mielőtt teljesen ki tudta volna nyitni hatalmas szemeit és felfogni kiket lát.
