A gyerekkori barátság mindig is egy érdekes kérdés volt. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen hosszú ideig tartó kapcsolat alatt teljes mértékben megismerik egymást a felek: kívülről, belülről. MiYoung és Jimin is így gondolták. Még azután is, hogy...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
"So I'm leaving For there's nothing to believe in I'm just grieving for a love I never knew"
───※ ·❆· ※───
Csend.
Az erkély apró helyiségét súlyos csend ölelte körbe. Zsongott a város körülöttük, autók suhantak el néha a láthatáron, amik úgy tűnt, mintha a hótakarón tudtak volna közlekedni. Mégis csengett a két fiatal füle a némaságtól. Úgy érezték túl szűk a hely, a falak egyre csak közelednek hozzájuk és kiszorítanak minden levegőt tüdejükből.
Jimin karja a jéghideg korláton pihent, pozíciója tökéletes tükörképe volt MiYoungénak. Szíve a fülében dobogott, a vér pulzált ereiben, teljes ellentéteként az eddigieknek. Ütemesen, hangosan, akár a sárkányhajó dobosai, kimért, idegörlő precizitással.
Egy. Kettő.
Egy pillanatra lehunyta szemét, megpróbálta elrendezni gondolatait.
Egy. Kettő.
Lopott pillantást vetett MiYoung felé szeme sarkából és kifújta a bent tartott levegőt.
– Merre voltál? –kérdezte szimplán. Hangja selymesen hullámzott a fagyos levegőben, színtelen volt, illedelmes, mégis nagyon, nagyon más. Ő maga is érezte a szokatlan tónust, amit önkéntelenül bele csempészett kérdésébe.
Egy. Kettő.
MiYoung nem nézett rá, viszont megrezzent kissé a kérdés hallatán. Ez feltűnt Jiminnek, hiszen úgy ismerte a lányt, mint a tenyerét és hazudott volna, ha azt állítja, nem okozott görcsöt a gyomrában.
Türelmesen várt a válaszra, nem siettette, nem erőltette. Megpróbált felkészülni arra, mi is lesz a kimenetele a beszélgetésnek. Még ha tisztában is volt vele, hogy soha nem fogja tudni.
– Rinnél. Meg hoztam vacsorát.
Jimin szemöldöke magasra szaladt, szemei kikerekedtek kissé, így a jeges szél gond nélkül beszökhetett bőre alá, hogy kiüldözzön egy forró könnycseppet. Nem hagyta, hogy messzire jusson a kósza vándor, mert szinte azonnal letörölte, nehogy félreértés kerekedjen belőle.
– Két személynek? –Hangjában megbújt a meglepettség, valahol mélyen pedig a remény csengője is ott csilingelt a halk kérdésben.
MiYoung láthatóan nyelt egyet, majd Jimin szemébe nézett végre.
– Igen.
❅☯❅
– És? –türelmetlen dobolás visszhangzott a háttérben, miután elhangzott a kérdés. –Mi történt ezután?
