A gyerekkori barátság mindig is egy érdekes kérdés volt. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen hosszú ideig tartó kapcsolat alatt teljes mértékben megismerik egymást a felek: kívülről, belülről. MiYoung és Jimin is így gondolták. Még azután is, hogy...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
"Oh forgive me darling I am helplessly lost"
───※ ·❆· ※───
MiYoungnak levegőért kellett kapkodnia, amint kinyitotta a szemét. Beletelt pár percbe, míg feldolgozta mit lát.
Jimin alvó arca nem volt ismeretlen számára, a ruhátlanságot leszámítva, ám most a megnyugtató érzés helyett páni félelem lett úrrá rajta. Kétségbeesetten kutakodott válaszokért az elméjében, de mind hasztalanul, így a legkézenfekvőbb megoldás mellett döntött.
Elmenekült.
Szorító görccsel gyomrában és erős marokkal szíve körül szedte össze minden ruháját, majd hagyta el a lakást olya gyorsan, amilyen gyorsan csak tudta. A csukott bejárati ajtó előtt megtorpant, idegesen hajába túrt és meghúzta tincseit, mielőtt előhalászta pótkulcsát. Lerakta a legláthatóbb helyre, majd ismét kifordult a bejáraton, ezúttal véglegesen, vissza sem nézett.
Csípős hideg csípte meg orcáit, ahogy kilépett az épületből, ami éppen annyira hatotta meg a lányt, hogy kicsit összébb húzza magán a kabátját. Szíve körül csak erősödött a marok, torkába gombóc gyűlt, mégsem engedte szabadon bánatát. Hosszú lépésekkel szelte a fehér takaróval borított utcákat, telefonját fülére tapasztotta és igyekezett legyűrni gyenge énjét, nehogy megtörjön.
–Mi, édes, mi a helyzet? –csendült fel egy érdeklődő, szívmelengető hang a vonal másik végén.
–Rin, segítened kell. Én...
–Hol vagy most? –A kérdés azonnali volt, magabiztos és aggodalommal teli. MiYoung szívét csak még inkább kifacsarta a szoros marok.
–Két utcányira tőled.
HaRin hümmögött egyet, hogy jelezze érti, biztosította róla MiYoungot, hogy mindent előkészít mire megérkezik, majd megszakította a vonalat. Sajnos ez nem volt elég, hogy megnyugtassa háborgó bensőjét, ami a kétségbeesés szakadékának szélén egyensúlyozott. Az érintetlen, vakító fehérség elvesztette édesen dédelgető hatását és kegyetlenül belemart íriszeibe, a csontig hatoló hideg egyre közelebb és közelebb zavarta az orom széléhez. Léptei gyorsak voltak, ám a hideg kíméletlen csókja ígyis belemart bőrébe, nem hagyta, hogy melegség kússzon ruhája alá és megpróbálja felmelegíteni fagyos szívét. Mert igen, szíve és lelke is jégfátyol alá bújt, ahogyan a legutóbbi alkalommal, mikor ilyen érzések kerítették hatalmába.
HaRin abban a pillanatban nyitotta ki az ajtót, ahogy MiYoung megtette az utolsó lépést az ajtó felé, majd szó nélkül invitálta be karjánál fogva. Segített levenni a komor vonásokkal megfestett barátja kabátját, szó nélkül hagyta, hogy bemenjen a nappaliba és levesse magát a kanapéra. Felhúzta lábait, átölelte őket és várt. Várt, egészen addig, míg HaRin megjelent két gőzölgő bögrével a kezében, miután pedig letette őket, egy plédet terített MiYoung hátára, amin megosztoztak. Halkan elindított egy minden kritika alapján borzalmasnak ítélt filmet, majd komoly tekintettel barátja felé fordult.
