A gyerekkori barátság mindig is egy érdekes kérdés volt. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen hosszú ideig tartó kapcsolat alatt teljes mértékben megismerik egymást a felek: kívülről, belülről. MiYoung és Jimin is így gondolták. Még azután is, hogy...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
"And I don't blame ya dear For running like you did, all these years I would do the same, your best believe"
───※ ·❆· ※───
A televízió zizgő hangja az őrületbe kergette MiYoungot. Hiába nézték az egyik kedvenc filmjét, gyönyörű színészi játékkal és az emlékkel, hogy emiatt akarta ezt a pályát választani. Egyszerűen kitépte volna minden szál haját, minthogy tovább hallgassa.
– Kapcsold már ki.
A fiú felnézett a lányra fekvő helyzetéből, egyik szemöldöke a magasban.
– Ez valami teszt? –kérdezte YooJoon, miközben megtámaszkodott két könyökén maga mögött. –Nem kapcsolom. Te erőlködtél, hogy nézzük ezt.
– Most pedig erőlködök, hogy kapcsold ki azt a nyamvadt filmet.
YooJoon mindkét szemöldöke a magasba szaladt, ennek ellenére tette, ahogy a lány szerette volna. Felült a kanapén, hogy szembenézzen MiYounggal, lábait keresztezte maga előtt és felkönyökölt a háttámlára, úgy támasztotta fejét.
– Tudod, még mindig idősebb vagyok nálad. Ha rajtam tervezed kitölteni a haragod, akkor passzolom. Már úgyis négy napja itt lógok, ideje lenne haza néznem.
– Ne –kezdte gyorsan a lány –, mármint, bocsánat. Nem úgy értettem.
YooJoon hümmögött, ahogy tanulmányozta a fiatalabb arcát. Nem tudott szemeibe nézni, mert MiYoung szigorúan a bútornak szentelte figyelmét, amin ültek.
– Szépség, nézz rám.
Nem kapott választ. MiYoung továbbra is a kanapé anyagát kémlelte, viszont szíve egy kis darabkája lemorzsolódott a megszokott becenév hallatán. Eszébe jutottak a pár napja történtek, így vett egy mélyebb levegőt.
– Nem, Joon, nem akarom látni az arcodon azt hülye aggodalmas kifejezést.
– Oh –kezdte a másik nyugodtan –, világos. De mi mást vársz akkor? Napok óta itt dekkolok és alig szóltál hozzám. Nyilvánvalóan ide rohanok, mikor olyan kétségbeesettnek hallak, mint akkor, de nem gondolod, hogy valami apró magyarázatot megérdemelnék? Akkor talán tudnék segíteni éjszaka is.
MiYoung tudta, hogy barátjának igaza van és szíve mélyén kifejezetten hálás volt, amiért a fiú ennyire türelmes volt vele mindig is. Végül sóhajtott egyet és lassan felnézett.
– Igazad van, sajnálom. A magyarázat...csak nem akarok egyedül lenni. Már tudod, hogy milyen állapotban riadok fel éjszaka és megőrülnék, hogy ha olyankor egyedül lennék. –összeszorította ajkait egy pillanatra –Azért pedig nagyon hálás vagyok, hogy itt vagy, Joon. Köszönöm.
YooJoon mélyen MiYoung szemébe nézett, fejét még mindig kezén támasztotta. Sötét íriszeiben megfejthetetlen fény csillogott. Egy pár perc néma szemezés után, végül YooJoon felemelte másik kezét is és két ujjával megcsípte MiYoung orrát.
