A gyerekkori barátság mindig is egy érdekes kérdés volt. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen hosszú ideig tartó kapcsolat alatt teljes mértékben megismerik egymást a felek: kívülről, belülről. MiYoung és Jimin is így gondolták. Még azután is, hogy...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
"Like a newborn child, like a raven in the wind I can finally breathe again I can finally breathe again"
─
──※ ·❆· ※───
Halkan zakatolt az autó motorja a már szinte teljesen felolvadt táj mellett. A természet újra fellélegzett, megtelt élettel és mindenki fülébe suttogta az új kezdet ígéretét.
– Hagysz rajta borítást, vagy ennyire szeretnél csupasz kormánnyal vezetni?
Jimin kérdésére MiYoung ujja megállt a kaparászásban. Ciccegett egyet, ahogy igyekezett a vezetésre koncentrálni inkább.
– Át is veheted, ha zavar –mondta a lány. Szeme sarkából látta, ahogy Jimin szája belső falához tolta nyelvét. Tette kiérdemelt egy kuncogást MiYoungtól.
– Játszunk a tűzzel, mi?
– Én csakis veled játszok.
Feszültsége enyhülni látszott, ahogy mosoly talált helyet arcán, mert szinte hallotta, ahogy Jimin megforgatja szemeit.
– Szép kis köszönet.
– Hmpf –puffogott magában MiYoung, pír talált helyet arcán –, szóval a tegnap este nem volt elég különleges, hogy köszönet legyen. Értem.
A lány kissé Jimin felé fordult, így látta, ahogy a másik elmosolyodik. Szája fültől-fülig ért, míg kicsit fészkelődött és végül egyik kezét kérdés nélkül MiYoung combjára tette.
– Oké, nyertél, de az volt. Nem is értem mikor lettél ilyen isteni szakács.
– HaRin érdeme –kuncogott MiYoung.
Úgy érezte mellkasa sokkal könnyebb lett, ahogy folytatták a diskurálást. Jimin érintése is elhesegette a feszültséget testéből, kellemes, jókedvű hangja ellazította görcsös izmait. Az autó megtelt nevetéssel és mosollyal, így a nap is vidáman csatlakozott hozzájuk, ahogy rakoncátlanul cirógatta arcukat. A hosszú út pár pillantás alatt elrepült és a lány már csak azon kapta magát, hogy leparkol egy ismerősen ismeretlen ház előtt.
A könnyed érzés elreppent és a feszültség régi jó barátként kúszott vissza mellkasába. Kivette a kulcsot az autóból, de nem mozdult. Úgy érezte, végtagjai nem engedelmeskednek neki, testére ismeretlen súly nehezedett rá. Elméje szorgosan dolgozott, a legrosszabb jeleneteket vetítette elé, fülében hangos üvöltés és zokogás ígérete fészkelte be magát.
Vett egy mély levegőt, mielőtt megérezte volna a finom érintést kézen.
Elfordította fejét, hogy szembe találja magát egy szelíden mosolygó Jiminnel. Szemeiben szeretet és biztatás kavargott, MiYoung látta, ahogy kiíródik benne a lökést adó "Menni fog!" felirat.
