Kimentünk a divatból

Betekintés

Hát mit is csinálok éppen? Rohanok, most egy megbeszélés, majd egy kiállítás megnyitó, amire még köszöntő szöveg is kellene, de majd meg lesz a metrón hisz a fecsegőmmel sosem volt baj. Majd írok Andinak, hogy egy kicsit agyaljon velem hátha segítene.
Félig vizes hajjal állok a metrónál és már hallom mamám hangját, amint szid hogy megfázok, de ha normálisan megszárítom ezt a loboncot akkor az plusz 10 perc, ami miatt simán lekésem a metrót, és a megbeszélést, és a megnyitót.  Szóval legyen a legkevesebb, hogy megfázok, akkor is legalább lenne egy kuckózós hetem, szóval lehet a megfázáson is elgondolkodok.
Festőként nagyon nehézkes a metrózás első hatalmas akadálya, ha a művedet is viszed a túlzsúfolt metróra, főleg hogy nem kicsi a vászon és nem ajánlatos beszaggatni sem. A második a,  hogy ha netán aktot vonszolok végig a városon, akkor még ki is nevetnek esetleg lefotóznak, amiért már jó sokszor elkéstem. Itt felvetődik a kérdés, hogy ekkora művésznőnek miért nincs autója, azért mert se jogsim sem igényem nincs autóra, hisz ha vidéki rendezvényre megyek esetleg akkor a szervező kivisz vagy vonat, esetleg taxi. A harmadik egyben legkedvesebb gond a metróval hogy faggatnak, mióta festek, én vagyok-e az a közepesen híres festő és stb kérdések. Ezeket annyira nem bánom max azokat, akik finoman mondva is be akarnak nyalni, hogy hírességgel is barátkozzanak és ingyen bent legyenek egy rendezvényen. Egy az, nem is tartom magam hírességnek, mert oké ott vannak a színészek, de én nem vagyok híres. Galériába járok, utolsó hetekben csapom össze a munkáim és irtózok az érintéstől. Anti híresség vagyok szerintem igazából.
Beérve a megbeszélésre előhalászom a művészi határidő naplóm, ami tele van firkákkal és festmény tervekkel, igen egy művész élete ilyen és így is marad. A következő  hónapom is betáblázásra került, maradt egy árva szerdám és egy szombatom. Szombat úgyis anya szülinapja, szóval maradt egy szerdám, ami valószínűleg sorozatnézéssel telik el.  Vagy felhívom Pestre Andit és egy kicsit normálisan is tudunk beszélni, már ha neki is szabad a napja, éljenek a felnőtt barátságok!
Metrón felhívva Andit pechemre nem szabad az a szerdája, szóval maradok egyedül:
- Ne haragudj kicsi, de dolgozok.
- Gondolhattam volna, bocs csak nincs megszokva hogy normális menetrenddel dolgozol.
- Nekem ez sokkal jobb, mint a tiéd. Én már megőrültem volna, hogy bírod drága?
- Sehogy, őszintén, imádom ezt és máshogy el sem tudom képzelni az életem, mert mostanság szoktam meg ezt az egészet, de tudod kell egy társ. Egy olyan férfi nemű társ, aki még szeret is.
- A férfi nem stimmel, de itt vagyok.
- Nem is tudok elégszer hálát adni ezért. Na, puszi sietek a megnyitóra, valami ötlet?
- Higgadtan és kevésbé öntelten, tudod.
- Jah, hogyne, majd írok.
- Okés! Sok sikert!
- Köszi! – kinyomtam és loholtam egy art caféba, amit most nyitnak és miért is engem kérnek fel? Mert sok festményem felkerül majd a falra és ez nekem egy nagyon jó befektetés.