Kimentünk a divatból

Pánik

Kedden duzzogva ültem Daniella házában egy elég pocsék ír kávé társaságában. Nem lett volna okom duzzogni csak az hogy Boldizsárt ott kellett hagynom egyedül és simán lehetnék vele ha nem kellene az életemről beszélnem és itt a kedvenc kávém ami annyira pocsék hogy még meg inni sem tudom. Bár az dicséretes hogy utána nézett melyik a kedvenc kávém. Daniella belibbent egy diktafonnal.
- Ugye nem baj ha ezzel veszem fel? - mutatta a magasba mintha nem látnám jól. Kicsit talán kibírhatatlan leszek így kávé nélkül de vágjunk bele hogyne!
- Dehogy baj. Csak nyugodtan.
- Okés, akkor kezdjük kronológia szerint. Mesélj a gyerekkorodról ha kérhetlek!
- Mit akarsz tudni?
- Ami csak eszedbe jut!- mondta és keresztbe tette a lábait.
- Teljesen őszintén?
- Persze.
- Rendben, hát egy kis faluban éltem 12 éves koromig. Anya apa és én. Nincs testvérem sajnos. 12 éves koromban anyámék elváltak mi elköltöztünk. Új környék, új "apa". Aztán rohamosan romlott apámmal a kapcsolatom és nevelőapám tartja bennem mai napig a lelket.
- Rohamosan?
- Igen...kiskoromban sem volt felhőtlen de mióta felfogtam mit miért tesz egyre jobban nem keressük egymást.
- Szerinted olvasni fogja ezt a könyvet?
- Bármi megtörténhet.
- Hogyan indult el benned az hogy te művész leszel?
- Szerettem rajzolni kicsiként. Aztán tiniként egyre jobban és másoknak is tetszett amit csináltam. Aztán jött egy karácsony ahol megkaptam az első olajkészletem. Fél napig jártam a várost hogy megszerezzek minden kis szükséges elemet a festéshez. Majd neki láttam. Az első olajképem egy madárka a nap lementében.
- Sok művész eladja a legeslegelső képeit, te tervezed ezt?
- Nem, nem is lehetne.- nevettem el magam.
- Miért?
- Anyukámnál van ki téve a falra és sosem adnám el. Nem lenne szívem hisz olyan lelkesen őrzi és dicsekszik vele mindenkinek hogy kár lenne elvenni tőle ezt az örömöt.
- De te nem festőnek tanultál ha jól tudom?
- Nem, egyáltalán nem! Közgazdász végzettségem van.
- Fura, művészlélek és egy ilyen reál szakmával rendelkezel. Hogy jött a közgazdász?
- A városban ahol éltem ez volt az egyik legnevesebb szakgimnázium és tetszett. Szeretem a komoly munkákat és iszonyatosan komoly vagyok néha és realista. Szóval adott volt.
- Egyetem előtt álltál igaz amikor belevágtál a sztárságba?
- Igen, akkor döntöttem el hogy maradok a szakon mire megkerestek. A Voluptatem miatt. Azzal indult minden.
- Hogy hogy neked csak hobbi volt az alkotás?
- A szüleim úgy vélték kell egy szakma hisz rajzolásból nem élek majd meg. Aztán az egész egy nyugtatás volt nekem, ha ideges voltam, ha fáradt akkor alkottam. Minden félét kipróbáltam. De vannak napok amikor ma sem megy. Lehet ha most azt mondanák fessek egy képet akkor nem tudnék úgy mint szoktam. Csak azért mert nincs kedvem sokszor.
- Mik voltak ihlet adók az alkotásaidban?
- Éppen mi. Volt itt az életemből kivett jelenet, az új kollekciómban a vers illusztrációk és a versek ihlettek, de volt hogy könyv, film, zene, személy. Egészen széles a skála.
- Szerelmek is?- na kezdődik...
- Például.
- Most milyen a szerelmi életed?
- Magán.
- Bocsánat hogy személyeskedek. Ha bármi probléma van a kérdésekkel szólj nyugodtan.
- Rendben. Akkor lehetne hogy máskor folytatjuk? Rohanok tovább.
- De csak nem rég...
- Nincs kedvem ma bocs...- mondtam é s kisiettem. Kicsit olyan volt mintha a sajtó lenne egy személyben és féltem. Féltem mit mondhatok el és mit nem. Pánikoltam és kapkodtam a levegőt. Végig matattam a kabátom de nem volt nálam cigi. Pedig direkt csórtam egyet Boldizsártól erre az esetre és gyújtót is.  Nagy nehezen megtaláltam azt az egy szálat. Remegett a kezem közben és fájt a fejem a koffein hiánytól. De lassan ballagtam haza és a lakásra felérve már a végénél jártam mire Boldizsár elkapott:
- Te cigiztél?- kérdezte hitetlenkedve miközben lassan elnyomtam a csikket a mosogatóban.
- Nem...
- Most nyomtad el!
- Illúzió.
- Anna! Figyu már, mi van?
- Semmi.- elkapta az arcom kissé erőszakosan.
- Mondd!
- Az írónál voltam.
- És?
- És untam, eljöttem.
- Ennyi?
- Aha.
- Mesélj!
- Jó...bepánikoltam megint... és elszívtam egy szálat.
- Honnan van cigid?
- Hát...csórtam tőled... tessék.- adtam át neki a gyújtót és csak nézegette a kezében.
- Szép... kis cigi tolvaj. Hjaj- sóhajtott fel.- Miért pánikoltál?
- A pánik betegségem elő akart törni.
- Akkor nem kellene többet a csajjal beszélned.
- De megígértem neki.
- Nem érdekel. Nem lehetsz idegroncs azért mert megígérted neki! Nem engedem.