Kimentünk a divatból

Mázlista

《Boldizsár szemszöge》

A hétvégénk unalmas egyszerűsége abban merült ki hogy egymást csodáltuk. Én csodáltam Annát mint művészt, nőt, lányt (mert még inkább lány mint nő), egyéniséget. Ő pedig hogy miként csodált engem nem tudhatom.
A visszatérésem az iskolába kicsit vegyes volt, szeretek tanítani de inkább heverésztem volna vele mint hogy itt kint beszéljek rágózó fiataloknak akik majdnem egy idősek vele. Petit egészen a második órám végéig tudtam elkerülni, kicsit kész akarva kicsit nem. Mellém lépett a folyosón és rá nem jellemzően halkan megkérdezte:
- Hogy ment?
- Mondhatni jól. Egészen jól.
- Hej nekem ne beszélj virág nyelven! Mondd már!
- Hát az egész hétvégét ott töltöttem nála....- mosolyodtam el.
- Te mázlista barom! Visszafogadott??
- El sem engedett.
- Na jó hős szerelmes, mázlista kis pöcs. Ez azért vérlázító hogy mit meg nem engedsz magadnak hétvégente!
- Talán. És ki sem másztunk az ágyból...- hencegtem még neki hogy idegesítsem.
- Na most már dugulj el vagy húzz innen te áruló!
- Jó na, abbahagytam. Deee Lizával semmi?
- Liza...tényleg banyek Liza! Nem is Evelin!
- Evelin a volt nőd.
- Jó na ha mind egy forma! Lizának hívják baszki. Na mindegy úgy is kidobott. - legyintett hanyagul és beléptünk a tanáriba. Átkutatta a zsebeit de nem talált aprót.
- Meghívlak, te kis szerencsétlen. Nekem úgy sem kell kávé Anna főzött nekem reggel.
- Tudod mit? Dögölj meg az apróddal együtt. Nem látod hogy szenvedek Ev...Liza miatt? Erre meg itt basztatsz!
- Ha a nevét sem tudom nem igazán értem minek búslakodsz miatta. De lenne egy ötletem!
- Nem vagyok benne az édes hármasban.
- Fú te állat. Eh javíthatatlan mocsok. Nesze itt a kávéd!- mondtam neki és a forró kávét a kezébe nyomtam. - Kibírhatatlan vagy kávé és alkalmi szexpartner nélkül.
- Ebben mondjuk van igazság!- mondta és szürcsölni kezdte a feketét. - Nem lenne kedved Annát megismertetni velem?
-  Öhm...voltaképpen az édes hármas ötleted elvetette bennem ezt a gondolatot mert?
- Csak.
- Ehe...Nincsenek csinos barátnői.
- Kár...
- De én tudnék neked valakit...
- Ohó Cupido...na halljuk!
- Tudod leszervezted azt a vakrandit.
- Egen...
- És az egy dögös csaj volt aki vicces de mégis kellőképpen vagány. Szerintem egészen jó parti lenne.
- Ágyban milyen?
- Jó.
- Majd meglátjuk. De megyek mert ezek sajna nem tanulnak maguktól!- mondta és elviharzott.
Megtartottam a maradék 3 órám és gyorsan megpattantam. Hazamentem bár nem oda ahová az előtt.
Kissé kócosan nyitott ajtót nekem smink nélkül.
- Boldi! Gyorsan végeztél. Éppen most értem haza. - gyors csókit nyomott az ajkamra.
- Hol is voltál ma?
- Ma? Pályaorientációs napon egy művész suliban. Tudod, mindjárt felvételi és népszerűsíteni kell mindent. -fújt egy nagyot. - Bár egyik emberke sem volt művész lélek inkább csak azt hiszi rajzolgatni könnyebb.
- Akkor nem sok érdeklődőd volt.
- De csak nem úgy ahogy akartam. Inkáb szelfire volt sok jelentkezőm. Az arcom zsibbad a mosolygástól. Éhes vagy?
- Mi vagy te az anyám? Mindig azt kérdezgeted hogy éhes vagyok-e!
- Ez az első ha hazaérsz a munkából nem? Vagyis nálunk mindig így volt...
- Nyugi, egy kicsit éhes vagyok. Tömj belém valamit.
- Hát...tekintve hogy most értem haza kaphatsz egy kis carbonara szószos csirkemell csíkos tésztát.
- Tekintve hogy most értél haza? Ez megfelelne egy étterembe is! Falatozok inkább a hűtő tartalmából vagy rendelek de ne fáradj!
- Ez egyszerű!- nevetett rajtam. - A hűtő eléggé üres hideg élelem gyanánt szóval felejtős. Ha akarsz rendelhetünk nem vagyok hatalmas konyhatündér.
- És akkor jő a rettegett kérdés egy nő felé....mit akarsz enni?
- Kínait! Barna tésztát és illatos omlós csirkét!
- Ez...gyors volt...wow... lenyűgöztél!- nevetett és én gyorsan rendeltem kettőnknek kaját. Amíg meg nem érkezett a vacsink kifaggatott a napomról. Utoljára talán anyámnak meséltem így a napomról de tetszett hogy érdeklődő volt és kíváncsi. Melegség járta a át a testem és visszaadta Anna az otthon varázsát nekem. Hogy ő van mellettem.
- Kérdezhetek valamit?- kérdeztem.
- Hogyne.
- Szeretnél találkozni a legjobb barátommal egyszer? - szemben ült velem az asztalnál és a fejét támasztotta. Kicsit megfontolta a válaszát.
- Talán. Ha neki is van hozzá kedve nagyon szívesen. Csak kérlek ne legyen az hogy szelfizzünk és aláírjak. Sajna annyi ilyen embert kifogok hogy herótom van néha tőlük.
- Ő nem olyan. Nagyon nem olyan.
- Akkor szerintem semmi akadálya. - mosolygott édesen. Kicsit bizonytalan volt a kijelentésében de remélem hogy majd Petivel jól kijönnek egymással.