Kimentünk a divatból

A randi

- Nem megyek nyugodjon bele. – írtam is ki is jelentkeztem volna, ha nem jön egy másik levél. Egy bizonyos Örs Boldizsártól.
- Drága művésznő, a megszólításon sokat gondolkoztam, de ez a tiszteletre méltó. Valószínűleg nem emlékszik rám de én vagyok a művtöri tanár a galériából. Lenyűgözött és meglepett, hogy itt találom ezen az oldalon.- írta de még én hogy meglepődtem hogy ő fent van és nekem írt. Pedig, már a negyvenes évei felé közeledik.
- Köszönöm a megkeresést. Hát, mert valaki híres és elismert lehet szerencsétlen a szerelem terén. Meglepett, hogy itt talált rám.
- Hát, ha már megláttam nem tudtam megállni, hogy ne írjak magára. Őszintén azt hittem, hogy egy öntelt nő, az interjúiból egy kicsit ez jön le. Már elnézést.
- Semmi baj, majd jobban odafigyelek erre. Köszönöm, hogy figyelmeztetett:)
- Nem lenne kedve kávézni? Persze, tudom elfoglalt flangál egész nap, de érdekfeszítőnek találtam a társaságát.
- Lenne kedvem! Nagyon szívesen, ma ráér? Pontosan ma ráérek.
- Ráérek egy fakt lesz 3 óra után, aztán magáé vagyok. -felnevettem.
- Hol tanít?
- Akadémián, szóval majd megyek én maga elé.
- Rendben. – megbeszéltük a részleteket és gyorsan átöltöztem. Egy negyven év körüli művtöri tanárral fogok randizni...ó ég. De jobb, mint Kolosi, sokkal.  Nem akartam kiöltözni, csak szép elegánsan, húszas éveimben negyvenessel.. de érett, intelligens és művész lélek. Elindultam és a megjelölt ponton várt rám Boldizsár virággal. Wow kis Old fashioned lover boy...
- Üdv!- köszöntem rá mosolyogva. Egy kicsit meglepődött rajtam és végig mért. Ezen nem tudom, hogy megsértődjek-e, de nem baj.
- Üdv, nagyon elegáns.
- Köszönöm szépen! Maga is!
- Jaj hagyjuk ezt! Tegezhetjük egymást?
- Akartam is javasolni.
- Fhu rendben. Tényleg azt hittem hogy gőgösebb vagy tényleg ilyen művésznő jellem, aki megközelíthetetlen.
- Tudok olyan is lenni, de azt ki kell érdemelni.
- Elhiszem.- nevette el magát.  – Hová szeretne menni?
- Van egy kis art café...- huncutul elmosolyodtam. – Pár utcára az otthonomtól és hát a műveim ihlették a kávézót. Ez igazán önzőn hangzott! Jaj, nem azért....mindegy...nincs ötleted? – motyogtam vörös fejjel.
- Aranyos hogy elpirult! De semmi baj, nem vagyok nagyon itthon Pesten, vezessen.
Elvezettem Szilveszter kávézójához közben beszélgettünk mindenről de leginkább a művészetről, megértette minden szavamat úgy, ahogy értettem. Benyitottam először én léptem be és Szilveszter el kezdett rohanni felém, de Boldizsárt meglátva megtorpant. Az a pofa! Mindent megért! Boldizsárral választottunk asztalt, én pedig rá sem néztem Kolosira. Választottunk egy-egy kávét. Csak meséltettem és én csüngtem minden szaván, akár egy gyerek, ha a tanárom lenne, tuti ő lenne a kedvenc tanárom.
Szilveszter körülöttünk lézengett, de nem mert odajönni. Megszántam, Boldizsárnak azt hazudtam elmegyek a mosdóba. Szilveszter kapva kapott az alkalmon.
- Ez szemét húzás volt!
- Nem értem mi a baj azzal, hogy randizok.
- Az hogy pont itt, és nem velem!
- Mert maga nem az, akire nekem szükségem van.
- Hát mire van szüksége?
- Megmondtam. – már elharapódzhatott a vita, hisz Boldizsár már ott állt mögöttem.
- Van valami probléma, uram?- szólt rá Szilveszterre és nekem tetszett, hogy megvédett és biztonságban éreztem magam. Erre vágytam mindig.
- Semmi baj Boldizsár, csak egy ügyfél. Semmi több.-tagoltam Szilveszternek. Majd belekaroltam Boldizsárba, ő pedig szépen kivezetett.
- Csak ügyfel, mi?- kérdezte nevetve.
- Szilveszter? Oh, ügyfel csak nyomul, utálom. Gyerekes, idióta nekem pedig erre nincs szükségem. Nekem kell egy biztonságot adó ember, aki megvéd. Ő nem ilyen és nem kell ez nekem. Már nincs erre szükségem.
- Elhiszem, egy idősebb már jobb választás? – nevetett fel. Én egy kicsit elpirultam, igen egy idősebbre vágytam,de hogy is mondjam ezt meg neki?
- Most igen, ebben az állapotban igen.  Most félek hogy kifutok a szalagról, tudod. Félek hogy egyedül leszek. Kell, aki mellett kimegyek a divatból.
- Érdekes, ennyi évesen ezen gondolkozni.
- Igen, de híres vagyok hatalmas idézőjelben, ez tudod mit jelent? Hogy egyszer vége, egyszer majd nem kellek nekik. Egyszer majd senkinek nem kellek.
- De kelleni fogsz valakinek biztos.
- De nem mint híres festő, már nem leszek a rivalda fényben és tudod hány embernek kell csak ez? Rengetegnek. Kevés akinek ne ez kellene.
- Tapasztalat?
- Igen. Sok sajnos. Öhm, itt lakok.
- Takaros.
- Ott a negyediken.- mutattam fel. Elengedte a karom és csak bámult. Én visszafordultam hozzá és megsimította az arcom.
- Egy élmény volt.
- Úgy szint.- motyogtam és egy puszit nyomtam az arcára és loholtam fel az ajtóhoz.
- Anasztázia?
- Igen?
- Ismétlés?
- Mindenképpen. – mondtam és beléptem a lépcsőházba. Égő fejjel és örülve most először felszabadultam.