Kimentünk a divatból

Egyetlen

《Boldizsár szemszöge》

A plafont bámultam, mintha egy freskó lenne ott, de üresen nem volt olyan érdekes. Egyszer valaki festhetne rá valamit hogy legalább gondolkodás közben azt nézzem. Lehet Anasztázia megcsinálná de most már ez sem biztos. Vártam mikor jön haza, a napok és hetek alig teltek. Eszter sem keresett és én sem őt, szerintem tényleg elköteleztem magam már. Fel kell kelnem, akkor is ha szabadnapom van nem henyélhetek egész nap, lefőztem a kávét és hallgattam a bögrém csilingelését kavargatás közben amit csak a telefonom csörgése szakított meg. A producer volt az.
- Visszajött? – kérdeztem lelkesen. Már majdnem beleringattam magam az érzésbe.
- Még nem. Még nem. De eljönnél hozzám? Beszélnivalóink lelennének.
- Igen, megyek is. – készségesen fél óra múlva odaértem. Felcsengettem és beengedett.- Üdv...- lefagytam amikor megláttam a srácot.
- Helló! Te is ide lettél hívva?
- Aha. – leültem a fotelba mire jött a producer is.
- Á te is itt vagy! Nos akkor kezdhetjük. Anasztázia csak következő hónapban érkezik. Azon  a napon állítjuk ki az új kollekcióját és tart egy estet. Igazából szerintem tudjuk kit választott, Boldizsárt gondolom esélyesnek. Hogyan váltatok el?
- Szarul.
- Oh akkor egyikőtök sem lehet ott az esten.
- MI?- kiáltottunk fel mind a ketten.
- Nem akarom hogy elvonjátok a figyelmét. Most Ő szerepel. Nem akarok sajtót, botrányt. Nem akarom hogy szétessen. Én már láttam szétesve! Ott volt Bana, ti is lathattátok,  szétszedte a lányt apró darabokra. Alkotni sem tudott, és különféle terápiákra járt. Szóval nem akarom hogy bármelyikőtök is olyan legyen mint Bana. Anasztáziának nincs apja, vagyis van de én szeretnék vigyázni rá. Én kis kezdőként ismertem meg, tudjátok láttam felnőni és ti ezt az ívelő karriert nem húzhatjátok át. Megszenvedett ezért és megérdemelte. Nem baszhatjátok el! Én nem tudom veled milyen a kapcsolata vagy veled. De veled ment a gálára, belé meg szerelmes.
- Gálára? Milyen gálára ment veled? – kérdeztem a srác felé fordulva.
- Az Év nője gála. Te nem voltál ott neki, hát mentem én. – ideges voltam és szomorú.
- Ott lehettem volna, csak összekaptunk de itt vagyok neki.
- Lehettél volna. Én meg voltam, két külön dolog.
- Most fejezd be!
- Mert mi lesz? Szeret és te nem tudtad neki kimondani...de én megtettem...- mondta és én a grabancánál fogva felkaptam a székről. Magamra sem ismertem.
- Én...bebizonyítottam neki. Nem kell hajtogatnod a szót ha nincs érzelem. – ekkor elengedtem.
- Mik vagytok ti kiskakasok?! Te Szilveszter lemondtál róla és te szereted akkor mi van?
- Lemondtál róla? – kérdeztem Szilvesztert komolyan.
- Igen.
- Miért?
- Mert nem szeret.
- Mert kit szeret most?
- Téged te barom. Elmondott mindent, részegen még nekem is szerelmet vallott és a karjaimba dobta magát...de...ez nem az volt amire én vágytam. Téged szeret még részegen is akármennyire is hazudik.
- Öhm...akkor bocsi...hogy így rád rontottam.- szabadkoztam. Szeret. Akkor tényleg szeretne? Szeret!
- Nem baj, akkor nem mehetünk? Akkor sem ha Boldizsár szereti?
- Nem. Egyikőtök sem. Max te Szilveszter. De  inkább egyikőtök sem. A biztonsági őrök ismernek benneteket szóval semmi csel. Ti ketten nem lehettek ott. Ehyütt meg végkép nem. Ennyi. Most mehettek isten hírével.
- Rendben.- mondtuk és egyenként kezet ráztunk vele. Kimentünk az utcára és én neki álltam cigizni.
- - Nem is gondoltam hogy cigizel.
- Én sem. Úgy vokt hogy leszokok 3 hónapig bírtam. Kérsz?
- Adjad! – és ketten elpöfékeltük a kis békepipánkat. Nem beszéltünk már Anasztáziáról. El voltam foglalva azzal a ténnyel hogy szeret. Engem szeret és csak is engem. Nem egy vagyok a két indulóból. Hanem én vagyok az egyetlen...