- Bejelenteni valóm van egy diákunkról! Pontosabban egy volt diákunkról! Németh Balázsról!
Az aulában csend honolt. Senki sem tudta értelmezni a hallottakat. Ha egy diákot kirúgtak sosem szoktak ilyen gyűlést tartani. De másra nem tudtak gondolni. Csak páran tudták biztosan mi is lesz az igazgató következő szava.
- A mai napon Balázsra a szülei holtan találtak a szobájában. Nem tudják pontosan mi is történt, mert semmilyen levelet nem hagyott maga után, de egy biztos. Öngyilkosság volt. A karján mély vágásokat találtak, a gyomrában tabletták százait, a nyakán pedig egy kötél szorítása maradt. A szülei elmesélték, hogy a fiúk valószínűleg zaklatás áldozata volt itt az iskolában. Nem kérdezem meg ki is tette, hiszen itt felesleges lenne a büntetés ezen formája. Balázs szülei a tettesek szerencséjére nem tesznek feljelentést az iskola ellen, de a történtek fényében fokozottabb figyelmet ajánlanak az iskolába. Mélyen remélem, hogy akiknek a hibájából Balázs ma már nem állhat közöttünk, elgondolkoznak mit is tettek és próbálnak jobb útra térni.
Sokatokban felmerülhet a kérdés miért is mondom el ezt most nektek. Ennek két egyszerű oka van. Az első, hogy valamilyen módon megtudtátok volna így jobb, hogy én mondtam el. A második ok egy kicsit komolyabb. Remélem most, hogy látjátok mi az eredménye a zaklatásnak és a bántalmazásnak leálltok vele. Köszönöm a figyelmet! Az osztályok visszamehetnek a tanárokkal a termekbe.
A figyelmes diákok az utolsó mondat után olyat láthattak, amit eddig soha. Egy könnycsepp gördült le az igazgató arcán. Halvány volt, kicsi, alig látható, de mégis annyi fájdalom és keserűség cseppent le vele együtt, hogy szinte magukon érezhették a súlyt. A súlyt, amit most a férfi cipelt a vállán.
Miután mindenki visszatért a saját termébe pár perc után ki is csengettek. Mindenki elpakolt és elhagyták azokat, majd indultak a dolgukra. Ki a büfébe, ki a következő óra helyszínére, ki pedig az igazgatóhoz. Bizony. Ugyanis a tragédia ellenére akadtak olyanok, akiket ez az egész hidegen hagyott, de mégis egy dolog piszkálta az orrukat. Ki lehet az, aki ezt az egészet kérvényezte?
Egy kisebb fiúkból álló csoport haladt a folyosón. Úgy tűnt nagyon sietnek, de nem tudta senki hová. Sok ember arcán látszott a halálos félelem, amikor pár méterre elviharzottak mellettük. Talán féltek, hogy ők lesznek a következő áldozat.
De azt a csapatot most egyáltalán nem érdekelte egyik kis nyomorék sem. Ahogy ők szokták őket hívni. Szinte embereknek sem tekintették őket. Levegőnek nézték mindegyiket egészen addig, amíg új ,,játék" kellett vagy útban voltak. A banda egyik fő szabály volt, (amit persze csak ők tudtak), hogy az összes férget el kell tüntetni az útjukból. Mindegy milyen módszerrel, de nem állhattak az útjukba.
Nem kellett sok, amíg egy barna ajtóhoz érkeztek, amin arany fémtáblán virított a felirat: Igazgatói iroda. Illedelmesen bekopogtak (nem mintha tudták is volna, az mit jelent), majd amint egy halk ,,Igen" hangzott el, beléptek. A férfi az asztalnál ült. Arcáról most patakokban folytak a könnyek. Kezei remegtek, ruhája pedig elázott a sok sírástól. De amint meglátta a csapatot eltörölte a könnyeket és újra a szokásos ,,komoly" arcát öltötte magára.
- Jó napot Igazgató úr!- köszöntek mindannyian.
- Sziasztok. Nos minek köszönhetem a látogatást, fiúk?- hangzott el a kérdés, amiben a teljes értetlenség tükröződött. Ő pedig csak erre vártak. A ,,vezető" előre lépett és felnézve csak ennyit kérdezett:
- Kinek az ötlete volt ez az egész?
YOU ARE READING
Más szemmel a világ 《BEFEJEZETT》
Teen Fiction,,Más szemmel látni a világot. A színek helyett csak feketét és fehéret látni. Nincs cél, nincs miért küzdeni és egyszerűbb lenne feladni. Elbújni a gondok, a kételyek elől és nem bízni másokban. Hagyni, hogy a szomorúságnak nevezett szörny először...
