Más szemmel a világ 《BEFEJEZETT》

Titokzatos ládák

Egy szép és nyugodt hétvége, aminek hamarosan sajnos vége szakad. A diákok egymást zaklatják az iskolaundorral fertőzött üzenetekkel és megvitatják, hogy jövő héten sincsen senkinek sem kedve iskolába menni. Ki épp a facebookot pörgeti, ki filmet vagy videókat néz, de mindnek egyszerre villan fel a képernyőn egy értesítés.

Facebook

Igazgató úr bejegyzést tett közé a csoportban.

Az összes szemöldök felszalad a homlokig mivel az igazgató úr nem igazán találja a helyét az internetes világban, épp ezért nem is használja túl gyakran. Kivéve vészhelyzet esetén, illetve ha fontos dolgot akar közölni a diákokkal.
Ezt az információt még az igazgató osztotta meg velük az első tanítási napon, amikor unalommal az arcukon álltak ünneplőben a beszéd alatt. Nem csoda tehát, hogy az internet szóra minden új és régi diák felkapta a fejét.
Az értesítésre kattintva mindenki buzgón kezdte el olvasni a nem is annyira hosszú írást.

,, Jó napot minden kedves diáknak és tanárnak/tanárnőnek!

A holnapi napon egy apró programváltozás kúszott be a napirendbe! 10 órakor mindenkit szerettetel várok az iskola aulájában megfelelő ruházatban! A megjelenés kötelező! Amenyiben valaki nyomós ok nélkül kihagyja igazgató figyelmeztetésben részesül! A hiányzók természetesen értesítve lesznek az elhangzottakról ebben a csoportban egy bejegyzés formájában. További szép napot kívánok!
                       
                                              Igazgató úr"

Az igazgató híres volt vicces természetéről és közvetlenségéről, valamint a diákok szerint egyáltalán nem volt szigorú. Így sokan nem értették mire ez a nagy felhajtás, de aztán az igazgatóra hagyták és folytatták azt, amit addig csináltak.

Másnap

Valaki már ünneplőben, de valaki csak egy szimpla iskolai ruhában érkezett meg az iskolába. Még mindig senki sem értette miért kell ekkora feneket keríteni egy iskolai ünnepségnek, de inkább mindenki úgy tett, ahogy az igazgató kérte. Az órák unalmasan teltek, de a gyerekek mégis teljesen éberek voltak, hiszen mindenki izgatott volt az esemény miatt. Suttogva vagy papírra írva mentek a találgatások, de mindig ugyanott lyukadtak ki. Fogalmuk sincs mi állhat a háttérben.
10 óra előtt negyed órával aztán minden osztály megindult az éppen órát tartó tanárral az aula irányába. Miután mindenki megtalálta a helyét az igazgató is megjelent és kezdetét vehette a...mi is?

- Üdvözlök mindenkit, aki megjelent itt a mai napon. Sajnálom, hogy ilyen későn értesültetek a hírről, de jó magam is csak aznap értesültem a dologról, amiről most szeretnék beszélni. Nyilván sokatoknak elkerülte a figyelmét, hogy minden terembe ládák lettek felszerelve, amelyek egy bizonyos célt fognak szolgálni. A bántalmazás megállítását! Mindenki bátran dobhatja bele egy papírra írva a történeteit, amiket nem bír magában tartani vagy nem szeretne nyilvánosan avagy személyesen megosztani a társaival. Nem kötelező csupán egy lehetőség a néma szenvedőknek. A papírokat névtelenül lehet beledobni, amiket aztán minden hétfőn itt fogunk felolvasni, ebben az időpontban. Ahogy most is az összes alkalom kötelező és a kihagyása következményeket von maga után.
Egy az iskolába járó diák kezdeményezéséből indult ez és úgy hiszem jó hatással lehet a közösségre.
Amennyiben bárki rongálja ezeket a kiállított ládákat vagy bármilyen formában akadályozza ezt, az büntetésben részesül. Végül lezárásképp engedjétek meg, hogy az első ilyen papírt felolvassam nektek.

,,Más szemmel látni a világot. A színek helyett csak feketét és fehéret látni. Nincs cél, nincs miért küzdeni és egyszerűbb lenne feladni. Elbújni a gondok, a kételyek elől és nem bízni másokban. Hagyni, hogy a szomorúságnak nevezett szörny először szép lassan elfogyasszon, majd végképp elemésszen téged és te nem tehetsz semmit. Mert gyenge vagy egyedül, de nincs aki segítsen. Nem mondhatsz semmit, mert így megtudják milyen vagy és kihasználnak. Ez a mai világ a mi szemünkkel. Azokéval, akiket kihasználtak, megsebeztek, majd szép lassan megöltek. Akiknek a szíve már a szörnyhöz tartozik...."