Más szemmel a világ 《BEFEJEZETT》

Lerántjuk a leplet

- Teljesítsük az utolsó kívánságát!- majd újra a lányhoz hajolt és azon az éjszakán Lora álma végre megvalósult.

Másnap

Az igazgató furcsa bejelentést tett. Mindenkit várt az aulába haladéktalanul és a hiányzást büntetés követte. Pénteki nap volt, ezért senki sem értette miért kell megjelenniük hiszen nem ezen a napon szokták tartani a felolvasást. Mivel senki sem akart szembe kerülni a házirenddel szépen lassan levonultak és várták az igazgatót.
A férfi sokkal vidámabban érkezett meg, mint az előző alkalmakhoz képest, de csak páran tudták a tömegből miért is. Nem sokáig húzta a szót, amint csend telepedett az apró helyiségre belekezdett a mondandójába.

- Üdvözlök mindenkit ezen a csodás napon. Bizonyára mindannyian várjátok már a hétvégét és furcsálljátok, hogy miért vagyunk itt. Az egyik ládába érkezett egy nagyon különleges levél, amit szeretnék nektek felolvasni.- húzott elő a zsebéből egy borítékot, abból pedig egy vékony lapot.

,,Üdvözlök mindenkit!

Biztosan tudjátok ki vagyok, ha azt a nevet mondom, Vörös Bagoly. Vannak, akik személy szerint ismernek, de valaki csak annyit tud rólam, hogy én írtam az első levelet, ami elindította ezt az egész lavinát. Hogy megérte-e? Nos úgy gondolom igen.
Mindannyian ismeritek a skorpió nevű állatot. Ez az élőlény a mérgével öli meg az áldozatait, de nem azonnal, hanem szépen lassan. Mindenki azt hiszi, hogy ennyi volt. Vége van és ezután már csak a halál következhet. De valamit mindenki elfelejt. Azt az időt, ami ez előtt áll. Aki csak fekszik és várja a halált, annak rövid lesz az útja ezen a világon, azonban, aki képes még ilyenkor is küzdeni annak ellenére, hogy tudja nincs sok esélye. Ezek az emberek köztünk is itt vannak. A skorpiók lassan hálóztak be minket. Az elején mi is úgy gondoltuk könnyebb lenne lefeküdni és várni a halált mintsem küzdeni egy olyan dologért, ami nem is biztos, hogy bekövetkezik. De mindig van esély. Lassan bár, de mind rájöttünk, hogy igenis van miért küzdeni.
A szörny, ami bennünk élt szép lassan kezd eltűnni, mert nem tápláljuk. Nem elég erős, hogy elemésszen minket és, amit mi adunk neki az mérgezi. Nem tud a szomorúságunkból táplálkozni, mert csak a boldogságot dobáljuk neki. Sok küzdelem árán, de mind legyőztük a szörnyeinket és már csak a skorpiót kell bezárnunk egy ketrecbe, hogy ne tudjon többé mérgezni minket.
Köszönöm, hogy meghallgattatok és egy utolsó mondatot szeretnék búcsúzóul mondani nektek:

A bűnös mindig elnyeri a büntetését."

- Nos azt hiszem tanulságos szöveget hallgathattunk most meg egy továbbra is ismeretlen személytől. Reméljük egyszer felfedi magát nekünk és megtudhatjuk kinek köszönhetjük ezeket a csodálatos sorokat. Köszönöm szépen a figyelmet az osztályok visszamehetnek a termeikbe.- azzal lelépett a színpadról és csendben nézte, ahogy a tömeg elindul.

Valójában nem is a tömeg volt számára a fontos, hanem az abban haladó emberek. Pontosabban egy csapat, akiket abban a pillanatban szúrt ki. Nyakukat behúzva igyekeztek felfelé, de a férfi gyorsabb volt és mielőtt eltűnhettek volna szigorú hangon szólt hozzájuk:

- Uraim!- a csapat semleges arccal megfordult mintha semmi rejtegetni valójuk nem lenne. - Kérem fáradjanak velem az irodámba!- intett kezével abba az irányba.

- De Igazgató úr fontos dolgozatot írunk  Szarvas tanár úrral. Nem maradhatunk le.

- Ne aggódjatok már szóltam a tanár úrnak, hogy nem lesztek ott órán. Gyertek velem!- indult el a folyosón a csapat pedig nem tehetett mást, mint követte.