Más szemmel a világ 《BEFEJEZETT》

Visszatért (Epilógus 2/2)

Szabadítsd meg magad a kínoktól és hozz a vihar helyére napfényt.

Lora egy sóhajtást követően csak nyitogatta a száját próbálva megtalálni a sírástól bizonyára elcsuklott hangját, de össze kellett szednie mit is akar mondani. Túl sok minden kavargott benne és mintha azok a gondolatok most képtelenek lettek volna összeállni egy értelmes mondattá. De aztán pár perc leforgása alatt az előtte ülő lányra nézett és megtette azt, amit eddig még soha életében: beszélt a gondjairól és az érzéseiről.

- Bizonytalan vagyok. Nem tudom, hogy megfelelően állok-e helyt pszichológusként, anyaként, felnőttként és legfőképp követhető példaként. Tisztában vagyok vele, hogy Max és Angelica nem az én gyerekeim és bár úgy tekintek rájuk, mégis nyomaszt egy érzés belül. Mintha átvenném az anyjuk helyét és betolakodnék a helyére. Szeretem Alex-et, de sokszor eszembe jut, amikor megérint, hogy valóban szeret-e vagy pedig csak pózolni akarja velem az űrt a szívében és teljesíteni az ex felesége kérését. Nem akarom, hogy kényszerből legyen velem. Szeretném azt hinni, hogy szeret, de nem vagyok képes elhinni, hogy ilyen gyorsan továbblépett és pont engem választott.
Kétségek vagdosnak belülről, amikor neked vagy bárki másnak tanácsot adok ebben az iskolában, hogy jól mondtam-e, amit mondtam és ezt volt-e a lehető legjobb döntés. Nem bízok magamban és a szavaimban, amiket nektek mondok.
Aztán ott van még- mondta volna tovább, de hirtelen észbe kapott és befogta a száját.

- Mi van még Lora?- nézett rá kiváncsi tekintettel a lány, de a nő csak megrázta a fejét jelezve, hogy ezt nem szabad elmondania.
- Kitalálom. Úgy érzed miattad halt meg az előző felesége- a nő felkapta a fejét, mintha csak puska robbant volna mellette és kidülledt szemekkel nézett az immáron szélesen mosolygó lányra.
- Igen tudok róla. A sok titkolózás, a pletykák a suliban és egy kicsit Alex utalgatásai is hozzá segítettek ahhoz  hogy rájöjjek magamtól mi folyik itt a háttérben.- magyarázta a nő értetlen tekintetét látva.
- Figyelj,- fogta meg a könnyező nő kezét- nem a te hibád volt. Azok gyilkosok voltak és előbb-utóbb megöltek volna valakit. Számításaim szerint téged. A felesége is jól tudta ezt és ezért vállalta be helyetted. Rád hagyta a gyerekeket mert tudta, hogy te jól kezeled majd őket és rád hagyta Alex-et is, mert tudta, hogy már nem érez úgy, ahogy az elején. Látta a szemében a szeretetet, de tudta jól, hogy a szíve az már másé. A tiéd. Egyszerűen el akart állni az útból és tudta, hogy az ő halála meg fogja viselni ugyan, de nem annyira mintha te feküdtél volna előtte holtan. Ami a többit illeti. Addig jó tanácsokat tudsz adni, amíg beleképzeled magad az ő helyükbe és azt látod, hogy számodra ez lenne a legjobb. Mellesleg remek anyuka és feleség vagy legalábbis abból ítélve, amit apa mondott.

Az utolsó szó szinte villámként hasított Lora fejébe, és hirtelen kapta a lányra szinte sokkos állapotban. Ő csak ült előtte és mintha látta volna a gondolatait bólintott. De akkor ez azt jelenti, hogy ő az édesanyja?

- Anyának volt apa előtt egy kapcsolata, ahol teherbe ejtette őt egy fiú aztán, amint megtudta, hogy állapotos ott hagyta. Nagyon fiatal volt és kényszerből feküdt le a fiúval, mert fenyegetőzött, hogy elhagyja. Nagyon összetört és ekkor találkozott apával. Megbeszélték, hogy titokban tartanak engem és nem beszélnek senkinek sem rólam. Egy házban éltek velem, de sokszor csak anya, hogy apa családjának ne tűnjön fel a sok elmászkálás. Amikor már elég idős lettem akkor már a saját házam volt és magántanárral tanultam. Kizárólag ő léphetett a házba senki más. Mielőtt elrabolták volna őket, anya meglátogatott és elmesélte mindezt. Azt mondta az a féreg nem az apám és apa az, aki igazán szeret engem. Megígértette velem, hogy bármi lesz saját apámként fogom őt kezelni és saját testvéreimként Max-et és Angelica-t. Többek között ezért vagyok ma itt, hogy fényt derítsek az igazságra és végre veletek élhessek.- fejezte be a mondandóját és a nőre nézett. Látta rajta, hogy sok volt ez neki egyszerre, de meglepetésére hirtelen megszólalt.

- Alex küldött, hogy a beleegyezésem kérd abban, hogy velünk élhess?

- Igen- mosolygott. - Azt hiszem ez választ ad az összes további kérdésedre. Anya.

2 órával később

Miután mindketten megnyugodtak és megbeszéltek mindent, amit akartak úgy döntöttek, hogy haza mennek hiszen még Laura bőröndjeit is el kellett hozniuk a házából. A kocsiút csendben telt, de nem az afféle kínos, hanem inkább nyugtató csend volt ez. Lora még mindig emésztgette azt a sok mindent, amit meg tudott pár óra leforgása után, de az egészen csak mosolyogni tudott, hiszen ki ne örülne annak, hogyha ilyenek derülnének ki vele kapcsolatban?

Immáron a bőröndökkel megpakolva érkeztek a barna ajtóhoz, amit a meglepetés kedvéért nem nyitottak ki, hanem csengettek. Pár másodperc múlva már nyílt is az ajtó és Alex kócos feje jelent meg. Meglepve nézett a csomagokra, de amikor észrevette Laurát csak nagy mosoly kíséretében megölelte.

- Látom mindent elmesélt- mosolygott a mellette álló nőre és egy csók után behúzta mindkettejüket a házba.

Késő este aztán egy közös vacsora után mindenki ment a maga dolgára és miután lefektették a két gyereket és mindketten fáradtan zuhantak az ágyba. A fiú gyengéden magához húzta a mellette fekvőt a derekánál fogva és fölé tornyosult. Csak néztek egymás szemébe, amikor Lora hirtelen megszólalt.

- Egyet nem értek- sóhajtott.

- Mégpedig?- hajolt közelebb Alex és egy puszit nyomott az orrára.

- Miért nem mondtad el ezt az egészet hamarabb?

- Nem tudtam hogyan kezdjek neki. Csakúgy nem akartam eléd állítani ezzel, te pedig sosem beszéltél nekem a problémáidról, vagy a rossz érzésekről, amik benned kavarogtak így aztán nehéz lett volna közölnöm. Lau az első percben szimpatikusnak talált ezért beavattam mindenbe és lényegében az ő ötlete volt.

- Látszik, hogy a te lányod- kuncogott halkan a lány, amikor megérezte párja puha ajkait a sajátjain. Gyengéd volt, mintha félne, hogy bármelyik percben összetörhet alatta.

- Nem. A mi lányunk- suttogta a fülébe, amitől libabőrös lett az egész teste. - Nem lenne ellenemre mégegy- mondta reszelős, mély hangján, amiről tudta, hogy különös hatásokat vált ki a lányból. Gyengéden ért hozzá és lassan vezette minden mozdulatát, hogy érezze nem csak kényszerből választotta őt és van vele. Hanem szerelemből.

Másnap reggel

A lányt az élénk napsugarak keltették. Tudta, hogy párja ilyenkor még nagyban húzza a lóbőrt, ezért halkan osont ki a szobából és ment egyenesen a konyhába. Reggeli rutinjába tartozott, hogy kávét főz és megnézi a postát és ez ma sem volt másképp. A gőzölgő itallal a kezében indult az ajtóhoz. Rengeteg levél hevert ott, de egy mégis felhívta a figyelmét. Amint meglátta a betűket eldobta a bögrét, ami hangos csattanással ért földet és vérfagyasztó sikolyt engedett ki a száján.

*Alex szemszöge*

Lustán feküdtem az ágyban, amikor csörömpölést hallottam és egy borzasztó sikolyt, ami nagy valószínűséggel Lora-tól származott. Azonnal kiugrottam a paplanok közül és rohantam a földszintre. A legrosszabbra gondoltam, amikor leértem és akkor megláttam a szilánkok közt térdelve. A lábából folyt a vér, de ő csak mereven előre nézett egy kupac levélre.

Felé sétáltam, megráztam a vállait miközben szólítgattam, de mintha sokkot kapott volna. Ekkor elnéztem abba az irányba amerre ő bámult és a levegő is megállt bennem. Egy levelet nézett a kupac tetején, aminek a borítékjára cifra betűkkel ennyi volt írva:

,, A bosszú közel sincs olyan messze, mint gondolnátok.

Blue, a Scorpions vezetője"

Vége
(Vagy mégsem?)