Ez egy ördögi kör, amiből senki sem szabadulhat küzdelem és áldozat árán sem. Legalábbis élve...
Az igazgató napról napra mélyebbre süllyedt. Nem mutatta és senki sem érezte vagy látta rajta, mégis olyan érzetet keltett sok emberben a jelenléte, hogy egy hatalmas ölelést akartak adni neki. Nem vallotta be magának, de lelkileg teljesen gyenge lett. A levél megírása után, mintha könnyebb lett volna, de amint belépett az iskolába korán reggel még jóval a diákok előtt megérezte azt a jellegzetes illatot, ami mindig eszébe jutatta a történteket. A tisztítószer fanyar szagát szívta be, ami egykor még szép emlékeket idézett benne, de most csak pokoli kínt érzett a mellkasában. Égette és nem tudta sehogy sem elűzni onnan. Minden reggel ugyanazt a borzalmas képet kellett látnia maga előtt. Rohangáló rendőrök, mentősök, vér, és aztán a tisztítószer szaga. Minden újra ott volt a szemei előtt és csak a torkát maró whisky volt képes eltüntetni. Csak egy pohár, aztán kettő majd már három és ez így ment egészen addig, amíg ki nem ütötte magát. Természetesen nem szeretett volna még az állásától is megválni, ezért csak olyan alkalmakkor csinálta, amikor tudta, hogy másnap nem hivatalos sehová sem. De így is borzasztóan nehéz volt. Az alkohol bár egy kis időre elfeledtette vele a dolgokat, de amint másnap fejfájással ébredve kinyitotta a szemeit újra minden az elméjébe furakodott és sehogy sem akart távozni onnan. Sorban írta a leveket, több oldalt is tele írt már, de mégis csak írt és írt. Leírta mind azt a fájdalmat, ami az ereiben keringett akárhányszor nem terelte el valami a figyelmét. Így hát a munkájába és az italba temetkezett. Szinte nem is evett és emiatt rengeteget fogyott, ami egy idő után meg is látszott rajta, de nem volt ki észrevegye. Mert egyedül maradt. Teljesen egyedül és ezen semmi sem tudott volna már változtatni. Elég volt a falra néznie és újra könnyek szöktek a szemébe. Az alvással is egyre több problémája akadt, ami miatt majdnem mindig fekete karikák voltak a szemei alatt és kis híjján elaludt akár a volán mögött is.
Az iskolát sem vezette úgy, mint régen. A hétfőnkénti esemény szép lassan kezdett eltűnni és bár az elején még ő maga volt az, aki úgy gondolta nem lehet elhagyni hiszen nagyon fontos, de mégis valahogyan elúszott. A levelek ugyanúgy gyűltek a ládákban, de nem kerültek felolvasásra csak az igazgató zárható kis fiókjában kaptak helyet. Azok a diákok, akik maguk is ebben szenvedtek látták mi folyik a háttérben ezért sem tudtak haragudni a férfira. Bár ők úgy vélték, hogy csupán egy diák elvesztése miatt romlik az állapota, hiszen csorba esett az iskola eddig jó képén és ezt személyes veszteségnek könyvelte el. De sokkal több volt a háttérben. A fiú, aki a saját keze által halt meg nem egy egyszerű diák volt csupán. Németh Balázs a saját fia volt. Pontosan azért titkolta, hogy ne bánthassák olyan okokkal, minthogy kivételeznek vele. Senki sem tudta csak egy személy, akiről még maga az igazgató sem tudott. Ő a távolból figyelte, de úgy érezte most muszáj közbelépnie.
A férfi éppen az irodájában ült, amikor két kopogást hallott. Már késő délután volt, ezért nem tudta hova tenni, de mégis elkiáltotta magát, hogy ,,Szabad!". Az ajtó kitárult és ugyanaz a maszkos alak lépett be rajta, aki pár hónappal ezelőtt felkereste. Most is épp ugyanúgy nézett ki és a hangja is el volt torzítva.
Az engedélyt megkapva az asztalhoz lépett és komolyan a férfi szemébe nézett. Csak két szót mondott, de az asztal mögött ülőnek megállt az ereiben a vér.
- Beszélnünk kell!
CITEȘTI
Más szemmel a világ 《BEFEJEZETT》
Ficțiune adolescenți,,Más szemmel látni a világot. A színek helyett csak feketét és fehéret látni. Nincs cél, nincs miért küzdeni és egyszerűbb lenne feladni. Elbújni a gondok, a kételyek elől és nem bízni másokban. Hagyni, hogy a szomorúságnak nevezett szörny először...
