Hazug banda & Bloodshot - |Jungkook ff.|

Prológus

Dominique:

Kezdjük ott, hogy Rose Brooks rohadtul kimerítette a legjobb barátnői joggal járó szívességek mit tudomisén milyét. Az még tökre elfogadható, hogy gimi után ő elhúzza a csíkot jó messzire a mi felcseperedésünk csodás színteréről, azzal az indokkal, hogy vágyik a nagyvárosi életre, meg a zsongásra és amúgy is felvették valami szipiszupi főiskolára, hogy orvos lehessen. Nem ezzel volt nekem gondom, mert én is villámgyorsan leléptem Silvertonból, ahogyan az elő van írva. Kialakítottam egy saját életvitelt, igyekezve elfelejteni a poros és szörnyű kisvárosi múltat. Hétköznaponként melóztam, hétvégente atomrészegre ittam magam otthon a tévé előtt ülve, South Parkot bámulva, azon siránkozva, mi lett volna ha... Na, de nekem ez teljesen frankón be is jött. Az ünnepek alkalmával kerültem a hazalátogatásokat, lehazudva a csillagokat is az égről, anyám nehogy rájöjjön, itt valami nem kóser. Oké, Rosenak is kamuztam rendesen, de érthető részemről. Ő közel járt ahhoz, hogy valóra váltsa az álmait, míg én egy rakás szerencsétlenség voltam. Ezt leszámítva mindennap dumáltunk telefonon. Rose elregélte, milyen hűdefasza csillámfingos élete van és legnagyobb problémája arra korlátozódott, nem kapott időpontot péntekre a manikűröséhez. Erre én is hazudtam.
Óh, igen. Csodás a lakásom.
Óh, nagyszerűen megvagyunk a vőlegényemmel.
Óh, tervezünk babát is.
Óh, imádom a munkámat. Minden vágyam volt táncot oktatni gyerekeknek.
Hogy ebből rohadtul semmi sem volt igaz, az már az én titkom. Edilio, a mexikói vőlegényem ugyanis csupán a legendákban létezett. A csodás tengerparti lakásomat a Pinterest szponzorálta. A teherbeeséstől rohadt messze álltam és a munkám is gázos volt. Így hát érthető okból kifolyólag kissé aggódtam, amikor Rose pánikrohamok közepette felhívott azzal a szöveggel: hatalmas szívességet szeretne kérni tőlem. Én retardált, meg kérdezősködés nélkül leokéztam, nem is sejtve gyermekkori legjobb barátnőm elképzelését. Na, hát ezzel indult az, hogy én szombat délelőtt kávét szürcsölgetve, narancs hajú kedvenc kolleginám társaságában a reptér termináljában ücsörögve várakoztam Rose egyetlen és hőn szeretett kisöccsére, Jungkookra, aki emlékeimben megmaradt a kedves arcú, nyurga testalkatú, félénk tinisrácnak. Arról persze Rose drága elfelejtett tájékoztatni, hogy JK az évek alatt rendesen kigyúrta magát, bőrét egy egész húsvéti kifestőkönyv díszítette és első hozzám címezett mondata az lesz:
- Csá Dom! Jól meghíztál.
Persze, visszazökkenve a „nővérem legjobb barátnője" szerepbe azonnal tárcsáztam Roset és elhadartam neki egy roppantul reális, hirtelen támadt ténymegállapítást.
- Rose, te figyeljé' má'! Az öcséd egy kis geci...
Nos, így indult az én kálváriám, ami arról szól, hogyan hazudjuk le a csillagokat is az égről, szövetkezve egy kitetovált takonyorrúval, aki egyébként rohadt nagy arc.