Hazug banda & Bloodshot - |Jungkook ff.|

38.

Dominique:


Elmeséltem Jiminnek mindent. Hogyan találkoztunk, hogyan tévesztett meg Taehyung, hogyan tartott fogva és hogyan szöktem meg. Egyszer sem szólt közbe és sötét történetem befejeztével sem tekintett rám becsmérlően. Egyetlen kérdése volt csupán. „Ugye tudod, hogy meg fog találni?”
Ezzel azonban fenntartásaim voltak. Nem akartam, hogy Taehyung megtaláljon és még rosszabb helyzetbe keverjem magam, valamint Jungkookot. A Takonyorrút ezerszer jobban féltettem, mint önmagam. Persze, tisztában voltam azzal, nem menekülhetek örökké, de egy kis időre még szükségem volt ahhoz, hogy készen álljak a viszontlátásra. Várandósan teljesen harcképtelen és védtelen voltam. Vészterven agyaltam, felkészülve a legrosszabbra és egyszerre mindenre.
Jimin melegítő szettbe öltözve húzta fel sportcipőit. Nem voltam az anyja, sem a barátnője, mégis tudni szerettem volna hová megy este kilenckor.
- Az irodába – felelte enyhe idegességgel kérdésemre – eltűntetek minden nyomot arról, hogy nekem dolgoztál, vagy ismertelek. Nem hagyom, hogy megtaláljon Dom – mondta elszántan.
- Veled megyek. Segítek – álltam fel a már törzshelyemmé vált kanapéról.
- Nem. Felejtsd el.
- Ez az én saram Jimin – közöltem komolyan, mire másodpercnyi hezitálást követően beleegyezően biccentett.
Síri csendben hagytuk el a lakását és ültünk kocsiba. A negyedórás úton végig magamat szidtam. Annyi évnyi nyugalmat megszakítva most ismét baromságot kellett csinálnom. Jungkook és a pici miatt meg akartam változni, ám nagyon úgy tűnt, ez nem lesz egyszerű menet. Jiminnek igaza volt. Az én szarom sokkal rosszabb volt, mint Jk illegális bunyózása.
Az irodához érve viszont nem a várva várt sötétség fogadott. Még az autóból is tisztán kivettem miként Kook őrült módjára tombol odabent, nem kímélve a berendezést és Christiant sem. Hezitálás nélkül pattantam ki a járműből, sietős léptekkel bevágtatva az irodába. Jungkook kegyetlen pusztítást végzett, ami kissé talán megijesztett. A számítógépek miszlikjeikre törve hevertek szerteszét a padlón, az asztalokat felborogatta, a fénymásolót kibelezte, a papírokat elszórta.
- HOL VAN?! – üvöltötte dühtől felismerhetetlen hanggal Chris arcába, akit torkánál fogva a falhoz szegezett.
Egyszeriben nem tudtam eldönteni, hogy Christian próbált védekezni és nem sikerült neki, vagy esélye sem volt a Takonyorrú ellen. Képét zúzódások díszítették, orrából-szájából folyt a vére. Csúnyán ellátta a baját, ez nyilvánvaló volt.
- HOL VAN DOMINIQUE?! – ordította elismételve a kérdést és egy ütéssel is megtoldotta, Chris gyomrába.
- Kook... – szólítottam meg halkan, félve reakciójától.
Villámsebességgel pördült meg, egyenesen rám nézve. Szemei véreresek voltak, beesettek, mintha napok óta egyetlen percet sem aludt volna. Tudtam, hogy így is történhetett. Aggódott értem, vissza akart kapni és ez elűzte az álmait. Eleresztette a másik srácot, tekintete könnyfátyolossá vált, majd két lépéssel letudva a közöttünk lévő távolságot, karjaiba zárt.
- Ne haragudj! Sajnálom. Annyira sajnálom... – zokogta nyakamba fúrva pofiját.
Veszettül kellett küzdenem, nehogy követve a példáját bőgni kezdjek. Rohadtul szerettem őt. Jobban, mint bárkit és bármit ezen a kicseszett világon. Nem akartam távol maradni tőle és nem is tudtam volna. Ezért megfogadtam magamnak, hogy történjék bármi, kitartok mellette és megóvom. Telhettek el évek, változhatott sok minden körülöttem, de én akkor is az a Dominique Perez voltam, akivel senki sem mert baszakodni. Ha pedig, Taehyung felbukkan, megmutatom neki mennyire messzire képes vagyok elmenni azért a srácért, kit őszintén szeretek.
Kurva anyád Taehyung Kim!

Sziasztok Sanyik!
Rövid rész lett, de nem is terveztem túlcifrázni az első évad befejező részét.
Remélem tetszett és várjátok a következőt. 😊