Hazug banda & Bloodshot - |Jungkook ff.|

BLOODSHOT - 3.

Jungkook:

Félrészegen, kótyagos fejjel botorkáltam be a házba. Kegyetlen fáradt voltam, de az a jellegzetes buli utáni adrenalin még kitartóan dolgozott bennem. Domnak nyoma sem volt, amiből sejtettem, megint az irodában bassza a rezet. Nem mondhatnám, hogy féltékeny voltam Jiminre. Tudtam, Dom sosem csalna meg, ahogyan én sem őt. Ja, körbe rajongtak a nők és flörtöltem velük, de egyiket sem vettem komolyan. Inkább, viccesnek találtam azt, ahogyan csorgatják rám a nyálukat. Üljenek bele egy unikornis rúdba, viszont rólam akadjanak le.
Egy üveg sört felmarkolva baktattam a fürdőbe és időközönként meghúzva az alkoholos nedűt, stabilizáltam állapotom. Ez talán nem volt a legokosabb ötlet, ugyanis minél többet ittam, annál dühösebb lettem Kaktuszmalacra, amiért azzal a gyászmarkolóval mulatja az idejét, ahelyett, hogy velem lenne. Enyhe frusztrációval zártam el a vízsugarat és törölközőt tekerve derekam köré cammogtam vissza a konyhába utánpótlás sörért. Meglepődtem a konyhapultnál újságot olvasgató Dom látványára, ám nyugalmat erőltetve magamra megszereztem a szent sört. Belekortyoltam, aztán a hűtőnek vetve hátamat megszólaltam.
- Csoda történt, hogy hazatévedtél? – gúnyolódtam.
- Meglehet – morogta – Hogy sikerült a buli?
- Faszán – vágtam rá – A Coca- Cola felkért egy reklámhoz – meséltem.
- Remek – mondta unottan – Még több ribanc fog rád cuppanni.
- Úgy viselkedsz, mintha az én hibám lenne – tártam szét karjaimat idegesen.
- Dehogyis. Te maga vagy a megtestesült ártatlanság, aki még véletlenül sem flörtöl más csajokkal és csal meg.
Soha, egyetlen egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy félrelépek. Csupán a reakciójára voltam kíváncsi és ki akartam zökkenteni ebből a folytonos mogorva állapotából. Régebben féltékenykedett, féltett, ám mostanában magasról szart bele mindenbe és ez rosszul esett. Úgy éltem meg, mintha már nem szeretne vagy lennék fontos számára.
- Pontosítsuk má’ a megcsalás fogalmát. Mi számít annak? Egy szopatás még nem, ugye? – billentettem félre fejem, várva a háborút.
- Nyugi, az még nem – felelte szokásos semlegességgel.
- Hú, most normalizálódott a vérnyomásom – ittam bele a sörömbe.
- Nekem is – sóhajtotta, majd lekecmeregve a bárszékről a nappali felé indult.
Felnevettem a megjegyzésre és fejem ingatva kiabáltam utána, tisztázva hülyeségem.
- Csak vicceltem Dom! Sose...
- Én nem.
Vigyorom lehervadt és immáron egyáltalán nem véltem olyan rohadtul poénosnak ezt a témát. Az alkohol és harag egyvelegétől vezérelve iramodtam utána. Nem is tudom, mit terveztem tenni, egyszerűen csupán válaszokat akartam.
- Lefeküdtél vele? Azzal a luxus bánat főnököddel? – kértem számon.
- Dehogy feküdtem le Jiminnel. Csak csókolóztunk. Ennyi – mantrázta halálos nyugalom és unottság keverékével.
- Dom! Dominique! – követtem kitartóan, de nem akaródzott megállni.
Az újonnan szerzett infó beteg módon felcseszte az agyamat és engedve haragomnak olyanhoz folyamodtam, amihez normális esetben soha. Megragadtam Dom haját, majd a falhoz lökve fontam ujjamat torkára, biztosan tartva. Nem szorítottam, fojtogattam, csupán ott tartottam.
- Mit műveltél? – sziszegtem előre hajolva.
Bárki más megrémült volna a helyében, de Dominique Perezt nem olyan fából faragták, hogy ennyitől befosson. Villámló szemekkel, harcias ábrázattal nézett rám, míg én feszes izmokkal ziháltam az idegtől. Fogaim csikorogtak, annyira erősen préseltem össze azokat.
- Brit tudósok helyett megállapítom én, hogy a túl sok fitneszfaszom károsítja a hallást – élcelődött.
- Kurvára vicces kedvedben vagy – morogtam – Válaszolj a kibaszott kérdésemre. Tényleg csókolóztál Parkkal?
- Igen. Esetleg zavar? – emelte meg szemöldökét kihívóan.
Dobhártyáimon visszhangot vert saját lihegésem és fogaim csikorgása. Fájt az állkapcsom már és rohadtul szét akartam verni valamit, vagy valakit, hogy megnyugtasson a jótékony tombolás. Nem mondhatnám, hogy meglepődtem ezen. Tisztában voltam azzal, elkúrtam, hiszen én hanyagoltam el Őt a munkám miatt, de ez semmire sem volt megoldás. Pánikoltam attól, elveszítem. Azt a faszszopó Jimint választja helyettem és lelép vele. Nem becsültem meg eléggé és természetesnek vettem azt, mellettem van. Pedig kismillió Miatyánkat el kellett volna mondanom miatta, naponta.
- Hogy zavar e? – ismételtem nonszensz kérdését, aztán vehemensebben fogtam marokra nyakát – Képzeld, kurvára zavar bazd meg! Az enyém vagy bébi, ami kizárja azt, hogy más csávókkal smacizgass.
- Geci nagy lett az arcod Pepsi gyerek – horkantott.
Egyáltalán nem számítottam rá, hogy megüt. Teljesen váratlanul ért a képembe csapódó ökle, amitől hátra tántorodtam, elengedve őt. Dominique persze okosan kihasználva a szabadságot trappolt ezúttal a másik irányba. Feltételezem, menekülni akart, vagy éppen Jiminhez vissza menni. Pillanatnyi szarozást követően Dom után siettem, nagy léptekkel, bármire készen. Elérve, megragadtam a karját és annál fogva löktem az oldalt díszelgő kanapéra. Sosem volt az a fajta, aki könnyedén megadja magát és mellőzi a csatát. Igazi oroszlán típus volt, ki az utolsó leheletéig küzd. Épp ezt imádtam benne annyira elcseszettül. Gyomromba ütött, mire felszisszentem, majd fölém kerekedve ült a csípőmre és elvetemült arckifejezéssel utánozta le előbbi tettemet. Velem ellentétben nem fogta vissza indulatait. Enyhén bizsergető fájdalmat gerjesztve bennem kulcsolta ujjait torkomra, körmeit szándékosan bőrömbe vájva. Végig vezettem rajta tekintetemet, ezzel zihálásom újból megjelent. Viszont, most rohadtul nem a düh váltotta ki. Kegyetlen dögösnek találtam mérges arcát, offenzív tekintetét és a nyakamat szorító puha ujjait. Összeszólalkoztunk néha, ám eddig sosem veszekedtünk ennyire intenzíven. Érdekes módon totálisan begerjedtem tőle. Elütöttem nyakamat nyomorgató kezét, aztán csípőjébe markolva emeltem le magamról és fektettem a kanapé másik végébe. Normális esetben nem csíptem az ilyesmit, de abban a pillanatban félrészegen eluralkodott rajtam a késztetés, hogy bebizonyítsam neki, ki irányít és ki az, akitől pontosan azt kapja, amit mástól nem. Lehámoztam a derekamon díszelgő törölközőt, mire Dom nyelvét kidugva megnedvesítette ajkait. Hezitálás nélkül szabadítottam meg bugyijától és kicsit vehemensebben rángattam le vállairól fekete, virágokkal tarkított ruháját, ami ellen az anyag reccsenve tiltakozott. Nem tette szóvá, noha az volt a kedvenc darabja, ezzel tökéletesen tudtomra adta, kedvére való a kis játékos harcunk. Kioldottam elől kapcsos melltartóját, felszabadítva kebleit.
- Tedd a kezeidet a fejed fölé – utasítottam vágytól karcos hangon.
- Különben? – érdeklődte kihívóan.
- Különben úgy megkeféllek, két hétig vért fogsz hányni – vágtam rá.
Dom látványosan meglepődött kijelentésemen. Nem beszéltem így vele, pláne nem szex vagy előjáték közben. A mi együttléteink sokkal inkább érzékiek és gyengédek voltak, márpedig most rohadtul nem arra készültem. Makacsul nem tette amire kértem, tesztelve azt, mennyire gondoltam komolyan az előbbit.
Hát kurvára!
Lustán mozdulva nyálaztam be ujjaimat, majd simítottam végig azokkal nőiességén, kicsalva egy hangosabb sóhajt belőle. Bepozícionáltam férfiasságomat hozzá igazodva és vártam. Dom engem figyelt, azt latolgatva, mi lesz a következő lépésem. Szemöldökeit összevonta és én pontosan azt a pillanatot választottam arra, hogy aznap este sokadszorra ragadjam meg a torkát és lendítsem előre csípőmet, teljesen elmerülve benne. Levegője bent rekedt, szemhéjait erőteljesen összeszorította, ajkai elnyíltak. Szerettem volna megkérdezni tőle, nem okoztam e neki fájdalmat, de nem úgy festett, mintha nagyon szenvedne, amivel felbátorított. Feje mellett megkapaszkodtam a karfában, másikkal határozottan fogtam nyakát és úgy kezdtem gyors, erőteljes lökésekkel ostromolni. Dom ajkait harapdálva csitította el nyögéseit. Én vele ellentétben hangos voltam, zajt csapva az egyébként néma házban. Vad voltam, domináns és sokkal szabadabb, mint bármikor is valaha és ez rohadtul tetszett.