Hazug banda & Bloodshot - |Jungkook ff.|

8.

Jungkook:

Tetszett az új munkahely. A kollegák rendesek voltak, a feladat viszonylag könnyű és a fizetés is elég elfogadható. Miután Istenesen kitomboltam magamat Domnak és legfőképp miatta, megfőztem a tetves makaróniját, megebédeltünk, majd eljöttem dolgozni. Martha – egy kifejezetten kedves, negyvenes évei elején járó hölgy- volt a műszakvezetőm, aki sokat mesélt a gyerekeiről és a családjáról. Kedveltem és kicsit anyára emlékeztetett. Ténykedés közben betoltam vagy öt kávét és minimum ennyi energiaitalt, nem foglalkozva a káros hatásaival, így kibírtam egészen műszak végéig. Rohadt hosszúnak éltem meg azt a röpke tíz órát és már alig vártam, hogy végre aludhassak.
Fáradtan róttam L.A. forgatagos utcáit, amikor is megcsörrent a telefonom. Dom meló alatt is írt nekem, én meg kitöltve dühömet különféle paraszt becenevekkel illettem, mint például: Dagi, Elhízott Smeagol, Nagyfejű és társai. Ilyenkor lelki szemeim előtt mindig lejátszódott ahogyan nevet a térdeit csapdosva, vagy éppen, ahogyan azt morogja, „kurva anyád”. Nem meglepő módon, megint a csaj hívott, ezért bosszúsan szóltam bele, fogadva a hívást.
- Na mi van, te túletetett kaktuszmalac?
- Még egy beszólás a súlyomra és az összes cuccodat odaadom az első velem szembejövő homlesznek. Kivéve a Nike pólódat, mert az ügyes hamisítvány és imponál a csöves kis lelkemnek – fenyegetőzött.
- Eredeti... – közöltem.
- Akkor meg pláne megtartom – hallottam a hangján, vigyorog – Merre leledzel te kis nyomorult?
- Hazafelé te tenyészkanca – forgattam szemeimet.
- Köcsögözöl-köcsögözöl? Hát, akkor fel is adom a kibékítésedre szánt terveimet és...
- Kezdésnek egy kiadós szopás jól esne – jegyeztem meg.
- Felejtős – sóhajtott – Anyukád tutira sokkot kapna és kihullana az összes intimszőrzete, ha megrontanám az ártatlan és egy szem kisfiát – drámázott.
- Vagy nem – motyogtam.
- Hhh... Amúgy, csak hogy tudd, elindultam eléd. Nehogy beléd kössenek a gengszterek, vagy ilyesmi... Megígértem a nővérednek, hogy megvédelek és hát állom a szavamat. Egyébként is drága egy temetés.
- Mondtam már, hogy szeretlek? – horkantottam.
- Nem. Pedig, régen sokat hangoztattad és mindig jól esett – emlékeztetett.
- A délelőtti geciskedésed után ne is számíts rá a közeljövőben, Dundika – kötözködtem és már vártam a „kurva anyád” beszólást.
- Akkor, én sem szeretlek téged.
- Ennyi? Semmi kurva anyád? Hívom anyádat, tüdőn rúglak? – döbbentem meg.
- Nem. Most romba döntött, hogy megvonod tőlem a szereteted és épp kibontakozik bensőmben a poszttarfasztikus baszkiszindróma. Ezáltal a geciségre ösztönző hormonjaim kihaltak a picsába és a sírás kerülget  - kislitániázott – Szerintem, meg fog jönni. Olyankor vagyok ilyen érzelgős.
Felnevettem Dom választékos szóhasználattal összeverbuvált hülyeségeire. Imádtam benne, hogy ennyire őrült, mégis egyben művelt. Néha olyan szavakat is használt, melyeket még én sem értettem, annak dacára, sokat olvastam. Majdnem szívrohamot kaptam, mikor befordulva a sarkon mellkasomnak csapódott egy test. Ismerős illat lengett hirtelen körbe, amiből rögtön rájöttem, ki lehet az. Bontottam a hívást, mosolyogva lenézve az időközben hátrébb lépő csajra. Dominique először zavartan, aztán ártatlanul pislogott rám gyönyörű, barna íriszeivel, végül felém nyújtott egy elviteles papírpoharat.
- Hoztam neked kávét – mondta szendén.
Elvettem tőle és belekortyoltam. Jól esett kiszáradt torkomnak a meleg, édes folyadék.
- Most már szeretsz?  - érdeklődte bűntudatosan.
Csücsörítve ajkammal mímeltem töprengést, kábé fél tized másodpercig sem, aztán rávágtam.
- Nem.
- Mi? Ne már! – nyafogott, toppantva lábfejével a betonon – Akkor, add vissza a kávét! Csak azoknak jár, akik szeretnek. Kiváltság – nyúlkált érte, de magasabb lévén feltartottam a karomat, így esélye sem volt elérni – Add vissza Jk! Nem ihatod meg. Ez kiváltság. Protekció. Ne csináld már! – eresztette le kezeit feladva.
- A sajtos makarónim is kiváltság. Azoknak, akik hagynak aludni – mondtam komoran.
- Béküljünk ki, jó? – ajánlotta.
- Kizárt – ingattam fejemet.
- Megmondalak anyádnak! – fenyegetett.
Dominique ádáz arckifejezéssel halászta elő zsebéből a telefonját, nyomkodott rajta valamit és a füléhez illesztette.
- Már hívom – tájékoztatott.
- Nyugodtan – vontam vállat.
Cipőjével a járdán dobolt, egyik kezét csípőjére helyezte, amitől úgy nézett ki, akár egy idegbeteg öregasszony, akinek elvették a szívgyógyszereit.
- Háló? Sue? – beszélt direkt hangosan Dom  mire szemeimet forgattam – Én vagyok az, Dom. Csak azért hívlak ilyen késő este, hogy elmondjam, a fiad egy kis geci... Megütött! Esküszöm, hogy megütött. Szégyen ez a gyerek. Zárassuk be valahová... Jó, oké... persze, megmondom neki. Jó éjt! – bontotta látványosan a vonalat – Én megmondtam, hogy beköplek – szegezte rám ujját – Anyukád azt üzeni...
- Fel sem hívtad te retardált fóka – közöltem vele unottan a nyilvánvalót.
- Dehogynem – állította.
Sunyi mosoly kíséretében vettem elő mobilomat, kerestem ki a híváslistából anyát és indítottam el a hívást. Igaziból. Felmutattam a kijelzőt Domnak, mire szemei elkerekedtek, aztán felém vetődve a készülékért kezdett kapkodni.
- Ne, ne, ne, ne, ne, ne! NE! Anyukád már biztos lefeküdt pihenni, ne zavarjuk – hadarta pánikba esve.
És akkor, mint egy Isteni csodaként, anyám beleszólt a telefonba.
- Jk, jól vagy?
Röhögtem Dom elszörnyedt képén és fülemhez illesztve a ketyerét, beszélni kezdtem.
- Persze anyu, ne aggódj, csak hallani szerettem volna a hangodat és jó éjt kívánni.
A lány erre öklendezést szimulált, látványosan előre görnyedve, kinyújtva nyelvét.
- Dom is itt van, köszönsz neki? – adtam át a mobilt a lánynak.
- Hogy szakadjon le a bal heréd reggelre – sziszegte Dominique, de azért, elvette a telefont – Áh, szia Sue! Rég beszéltünk? Hogy s mint? Fájdogál még a derekad?
Dom arrébb sétált, de még egyszer visszafordult felmutatva középső ujját, azt tátogva „kurva anyád”. Lehet, hogy furcsa, de pontosan így szerettem ezt a túletetett nőstényállatot. Pontosan ilyen pszichopatán, a kurva anyázásaival együtt.