Hazug banda & Bloodshot - |Jungkook ff.|

23.

Jungkook:

A boxzsákot ritmusosan ütlegelve görgettem át a történteket. Egyáltalán nem mondom, hogy készen állok egy gyerekre, ám ha Dom babát szeretne, hát megkapja. Beteges késztetést éreztem arra, boldoggá tegyem, kerüljön ez bármibe is. Ennek dacára szkeptikusan fogtam fel ezt. Nem törvényszerű, hogy már a legelső alkalommal teherbe essen. Kaktuszmalac ott ücsörgött a kispadon, alig pár lépésnyire tőlem. Sokkal komfortosabban éreztem magam, ha a közelemben volt. Az utóbbi pár napban értettem csak meg miért védelmezett olyan vehemensen. Ez talán egy olyan közös pontunk volt, ami akaratlanul is egyformává tett minket. Ösztönösen biztonságban akartuk tudni a másikat.
- Hé, formás popsi! – szólítottam meg abba hagyva a sorozást – Tolunk egy meccset? – mosolyogtam rá vidoran.
Dominique letette az éppen fogyasztott energiaitalát, kihívóan nézve rám. Tudtam, hogy hiányzik neki a box, láttam rajta. Annak idején méltán fostak tőle Silvertonban a srácok. Dom messze a legjobb bunyós volt a városban. Legalábbis, míg bele nem jöttem...
- Kiestem a gyakorlatból – grimaszolt hozzám sétálva.
- Ebből nem lehet kiesni bébi – forgattam szemeimet – Na? Engeded, hogy elverjelek? – vonogattam szemöldökömet játékosan.
- De nagy arcod lett kis fitneszfaszom – hördült fel – Úgy meg kekszuálom a szádat, anyád nem fog rád ismerni. Ihatod szívószállal a szotyit – fenyegetőzött.
- Hajrá Kaktuszmalac – vigyorodtam el.
Enyhe idegességgel megvártam, míg Dom szerezve ez bandázst rátekeri kézfejeire szakszerűen az anyagot és felhúzza a kesztyűket. Tagadhatatlanul izgultam. Kismilliószor verekedtem már, kismilliószor láttam már Domot bunyózni, ám kiállni ellene az már egy teljesen más kategória. Kíváncsi voltam, mi sül ki ebből. Vagyok e annyira jó, hogy legyőzzem őt? Azt a lányt, aki ösztönzött és felnéztem rá tudása miatt. Bemásztunk a ringbe, kivívva a többi ember figyelmét. Néhányan közvetlenül közelről, érdeklődve várták a történéseket, komplett közönséget alkotva. Puszit nyomtam Dom homlokára, tudatva vele, attól függetlenül, hogy most szét rúgom a kerek seggét, még szeretem a hülye fejét, majd felvettem az alapállást. A lány hasonlóan cselekedett, ortodox alapállásban várva a támadást. Tekintetében kétkedés ült, ami aggasztott. Tudtam, sosem bántana komolyabban, márpedig engem ténylegesen érdekelt melyikünk az erősebb.
- Miattam ne fogd vissza magad – javasoltam neki, mire bólintott.
Címeres ökörnek éreztem magam, ahogyan megfeszülve kerülgettük egymást. Az adrenalin tombolt bennem, végül nem bírtam tovább és támadtam. Erősen ütöttem, hosszan, ami elől sikeresen kitért. Sajnos, visszafogta magát, kérésem ellenére is. Dom nem támadt és még csak meg sem próbálkozott vele, inkább védekezett és sasszézott körülöttem, feldühítve.
- Gyerünk már kislány! – kelletlenkedett egy nagy darab pasas, beordítva hozzánk – Verd már meg a kissrácot.
Dom bizonytalanul pislogott rám, azt latolgatva, megüssön e, vagy ne?
- Igaza van – böktem állammal a csávóra – Üss meg. Ez így csak tökölés.
A lány végre összeszedve magát lépet előre és kanyarintott oda nekem egy jobb horgost. Blokkoltam, de erre sorozni kezdett kíméletlenül. Meglepődtem ütései erején és meg kellett állapítanom, Dom még mindig piszok jól boxol. Vigyoroghatnékom támadt egyforma nyitott védekezési módunkon. Ezt csak tapasztalt öklözők engedhették meg maguknak, aki kellőképpen gyorsak, jól tartják az ütőtávot, valamint lábon is jól mozognak. A csaj sunyin elmosolyodott, majd rám „támadt”. Hihetetlen gyorsasággal pörögtek az ütések, blokkolások, hárítások, jobb és bal horgok. A közönségünk lázban égve kántált, drukkolva valamelyikünknek. Legtöbben Dominiquenak. Cseszettül élveztem ellene harcolni, mert Dom valóban kihívást jelentett. Hosszú percek múltán végre sikerült bevinnem egy ballost, melytől kissé megtántorodott. Cseppnyi bűntudatom támadt látva felrepedt ajkát, aztán azzal nyugtatgattam magam, ez még rendben van. Emlékeztem rá régről, Dom mennyire nem csípi, ha megütik. Megijedtem realizálva, ennek hatására az egész tartása, arckifejezése megváltozott. Veszedelmesnek tűnt és elégtétellel töltött el, a régi, jó öreg boxos csaj áll velem szemben, aki tétovázás nélkül veri be bárki képét. Ismét támadt, ám ezúttal sokkal pontosabban, erőszakosabban. Nehezebben blokkoltam ütéseit, mivel rohadt gyors volt. Dom tipikusan az a fajta bunyós, akivel nem szeretnél összefutni egy sötét sikátorban és kikezdeni vele, különben rosszul jársz. Precízen és kitartóan védekeztem. Egy darabig... Aztán hirtelen úgy véltem, ha legyőzőm őt, azzal bizonyítok neki és tiszteletet vívok ki magamnak. Plusz, győzni akartam. Szinte rárontottam, szüntelenül sorozva. Dom ügyesen védekezett, bár így is betalált pár ütésem. Nyögve fogadta az állára, bordái közé mért csapást, melyektől hátra tántorodott. Nem terveztem péppé verni, mindössze prezentálni szerettem volna, nem vagyok már az a 15 éves, satnya és védtelen kisfiú, aki régen. Dominique a ring oldalának esett, én pedig ezt a pillanatot választottam arra, hogy lezárjam a küzdelmünket.
- Jól vagy Kicsim? – léptem hozzá, puszit adva izzadt homlokára.
- Aha – lihegte fáradtan – Tényleg jó vagy, hülyegyerek – mosolyodott el.
- Pedig visszafogtam magam – világosítottam fel.
Dom játékosan, finoman a hasamba ütött, megnevettetve. Jól esett levezetni a feszkót és kicsit elpüfölni a csajt, még ha teljesen komolytalan meccsen is történt mindez. Ha élesben toltuk volna, bárminemű nagyképűsködés nélkül kijelenthetem: csúnyán kikapott volna tőlem.

*&*&*&*

Egy kis burgerezőben fogyasztottuk a vacsoránkat, mely útba esett hazafelé úton és akkor fedeztük fel. Egy igencsak necces témát készültem felhozni Domnak. A lakását. Semmi gondom nem lett volna vele, ha nem egy patkánylyuk lett volna. Az otthoni szobám kétszer akkora volt és frusztrált a kevés hely. Tisztában voltam azzal, L.A-ben horribilis összegeket kérnek el az albérletekért, viszont, rendesen volt félretett pénzem.
- Ühm... bébi – fogtam hozzá, krumplimat rágcsálva – Mit szólnál, ha átköltöznénk egy tágasabb helyre?
Arcát tanulmányozva fürkésztem reakcióját. Homloka sűrű ráncba szaladt, értetlenkedve kérdésemen.
- Nem érzed jól magad nálam? – érdeklődte mindennemű neheztelés nélkül.
- Kurva kicsi a lakásod – bukott ki belőlem – Alig férünk el benne. Nem azt mondom, hogy utálom, csupán kezd kibontakozni a klausztrofóbiám.
- Hmm...
- Nézd – sóhajtottam – Reggel körbe lestem a neten és találtam pár jó házat. A bérleti díjuk sem olyan húzós. Megnézhetnénk – vetettem fel.
- Komfortosabban lennél egy tágasabb helyen? – ráncolta homlokát.
- Kicsim – fogtam meg kezét, összefűzve ujjainkat – Ne miattam csináld. A lakásod rettenetesen pici, biztosan kellemesebb lenne egy nagyobb térben. Már nem egyedül vagy. Ketten vagyunk és lehet, hamarosan hárman leszünk. – Cirógattam kézfejét finoman. – Csak körbe nézünk pár helyen, semmi sem kötelező. Aztán, ha valamelyik megtetszik, kivesszük – mosolyodtam el a végére.
- Rendben – biccentett félszeg görbülettel száján, majd orrát nyakamhoz dörgölte.
Attól eltekintve, hogy kifejezetten kemény csaj volt, az ilyesfajta bújós-édes megnyilvánulásaival mindig eszembe juttatta, mennyire törékeny is ő valójában. Régebben, amikor az anyja bunkózott vele, sosem mutatta megbántottság jelét, egyedül előttem sírt, ám akkor keservesen, úgy, belesajdult a szívem. Ray persze nem mindig volt ilyen Dominiqueal. Miután a lány nem ment el főiskolára, inni kezdett és megzuhant, Domon levezetve dühét és csalódottságát. Furcsa és egyben bizarr volt premierplánból végig nézni, miként válik egy rendes, kedvességéről és jóságáról híres nő, lecsúszott alkoholistává.
- Otthon megnézünk egy filmet? – duruzsolta bőrömbe, amitől forrón megborzongtam.
- Moziba is elmehetünk – ajánlottam.
- Hmm... nem szeretem a mozit.
- Akkor, szerzünk popcornt, gumicukrot, egy vagon gyorskaját és bekuckózunk otthon – jósoltam.
- És kekszelünk – egészítette ki vidoran.
- Az alap Kaktuszmalac – vigyorodtam el.