Hazug banda & Bloodshot - |Jungkook ff.|

20.

Dominique:

Vasárnap meglepően korán ébredtem. Jk még halkan horkolva szunyókált és nem is számítottam arra, ebédidő előtt magához tér. Előző este eléggé elvadult a hazaút és szépen kiütötte magát. Egyáltalán nem nehezteltem emiatt rá, hiszen 19 éves létére teljesen érthető, ha most bulizni és szórakozni akar. Az már megint csak más, hogy az én kontómra. Baromi nehezen tudtam megfékezni a gyereket, ugyanis, minden második embert le akart rúgni, minden harmadikat pedig megfejelni, ami miatt folyamatos készenlétben kellett lennem, mielőtt ismételten a sitten kötünk ki, ő meg a nagy partizásban felszed valami Conchita Wurst kiállású behatárolhatatlan nemű egyedet. Így pesztráltam kedvesen és szobrot nekem, mert egyszer sem vágtam tarkón, noha járt volna neki a szürke stílusú bünti.

Csendben ügyködve zuhanyoztam le, bújtam bele egy farmerbe és pólóba, majd főztem egy kávét. Koffeines löttyömet kortyolgatva táboroztam le a fagyasztónál, azon agyalva, mi a francot főzzek. Kivettem egy szép nagy darab sertésbordát, amit egy tálba tettem, addig is keresgélve a páchoz való fűszert. A mobilom csörgésére megforgattam szemeimet. Arra tippeltem, anya az, azért hívva, hogy számon kérjen, valamint, képembe dörgölje, hogy bezzeg a szomszéd Roberta Alvarez már az ötödik gyerekkel terhes, mindezt úgy, fiatalabb nálam két évvel. A férje tökéletes pasi és csodás, vidéki életük van. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, amikor előhalásztam a telefont, majd fogadtam főnököm hívását.

-Jó reggelt Mr. Yu - suttogtam, nehogy felriasszam Jungkookot - Miben lehetek szolgálatára ezen a szép, verőfényes vasárnap reggelen, ami amúgy a szabadnapom?

-Önnek is jó reggelt Miss. Perez. Előállt egy olyan problémám, hogy faszom sem tudja, hogy működik ez a szar. Simogattam, becézgettem, megrúgdaltam és még énekeltem is neki, de úgy tűnik, nem szeret - hadarta.

-Egészen pontosan, mit értesz szar alatt? - ráncoltam homlokom.

-Ez az izé... amivel klónozhatod a papírt - felelte.

-A fénymásolóra gondolsz? - nevettem - Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen?

-Isteni adottság - sóhajtotta - Tudom, hogy vasárnap van, pihenni szeretnél és a hátad közepére sem kívánsz most, de be tudnál jönni? - beszélt kétségbeesetten.

-Éppenséggel, pont ráérek - vontam vállat, amit nem láthatott.

-Te vagy az én hősöm - kurjantotta boldogabban.

-Sietek - ígértem, majd vigyorogva bontottam a vonalat.

Kapkodva húztam fel cipőmet és kabátomat, felgumiztam hajamat, aztán megszaporázott léptekkel vágtattam ki a házból. Hogy előbb odaérjek és Superman lehessek, taxival tettem meg a gyalogosan húsz, így csak tíz perces utat. Hétvége lévén nem volt nagy forgalom. Akaratlanul is irigyeltem a kéz a kézben andalgó párocskákat, vagy akik éppen a partra tartottak, vidáman. Feltételezhetően mi Jkvel a mai napot dögléssel töltjük, vagy pedig, ő elmegy edzeni, én meg szophatom a jóságos tündérfaszt takarítás közben. Az iroda elé érve kifizettem a fuvart, a szomszédos bisztróban szereztem két nagy pohár kávét, pár friss péksütit, majd széles mosollyal léptem be munkahelyemre. Persze, aztán mosolyom le is hervadt, meglátva a kaotikus állapotot odabent. Papírok hevertek tornyokban, Christian asztalán zombi apokalipszis készült kitörni, a férfi eközben ritmusosan ütlegelte szegény, ártatlan fénymásolót.