Hazug banda & Bloodshot - |Jungkook ff.|

2.

Dominique:

Jungkook Brooks jelenléte a lakásomban kissé feszélyezett. Egészen addig, míg át nem lépte otthonom küszöbét, szentül hittem, csak hallucinálom a srácot és ha felkelek a délutáni alvásomból, eltűnik. 
Tévedtem.
Ki gondolta volna?
- Nem kamuztál mindenben – állt be az ablakba – Innen látni a tengert – közölte boldog mosollyal.
- Az egy reklámtábla – világosítottam fel.
- Oh – komorodott el.
JK az ablaknál lecövekelve lesett körül, felfedezve kicsiny kuckóm minden zugát, alaposan figyelve mindenre.
- Azt hittem, nagyobb – jegyezte meg.
- Én is mindig ezt mondom. Üdv a csajok világában – tártam szét karjaimat ünnepélyesen, célozva bizonyos pasis méret béli problémára.
- Ez... az egész? – intett körbe, homlokát ráncolva.
- Ez a „bent van már?” szinonimája? – vontam össze szemöldökömet – Egyébként, igen. Nagyvárosban ezt úgy hívjuk, stúdiólakás, Silvertonban pedig, csöves lyuk.
- Dehogy. Ez tök jó, csak... – vakarta meg tarkóját kínlódva, amiből egyből levágtam kibontakozó depresszív állapotának miértjét.
- Nyugi, kölyök. Elférünk. Nem hozlak kellemetlen helyzetbe és nem kell a pőre picsámat szuggerálnod. Nem rontok meg kisfiúkat, vigyázok a tepsiépségedre – vigyorogtam.
- Nem tizenöt vagyok már Dom, felnőttem – szegte fel állát sértődötten.
- És kotonokat gyűjtesz, tudom – legyintettem – Pár napot kibírunk így – vontam vállat.
- Milyen pár nap? – szűkültek résnyire szemei.
- Előbb elhúzod a csíkot, még jobb – tapsoltam boldogan.
- Mi? Dom, miről beszélsz? Milyen pár nap? Azt hittem, Roseval megdumáltátok ezt az egészet – zavart teljesen össze.
Rosszat sejtve huppantam le egyetlen kanapémra és pislogtam bambán Jungkookra, aki szintén engem nézett. Valamiért úgy éreztem, baromira át lettem cseszve.
Rose, a kurva anyád!
- Oké, nem kezdek el pánikolni és hívom fel a lelkisegélyszolgálatot, ha szépen kifejted nekem miért is vagy itt Los Angelesben – ajánlottam.
- Hát... tudod, milyenek anyáék – vont vállat JK – Jó nekik a kisvárosi, farmer élet, de azt akarják, a gyerekeik többre vigyék. Igazából, miután elmentél, kissé kifordultam magamból. Rájöttem, hogy nincs aki többé megvédje a seggemet a felsősöktől , ezért elkezdtem edzeni és boxra járni...
- Tényleg? Észre sem vettem – vetettem közbe színlelt döbbenettel.
- ...új barátokat szereztem, cigizni kezdtem és... hát, volt pár balhém – húzta el száját.
- Egészen pontosan, milyen jellegű balhék? – billentettem oldalra fejemet.
- Kikiáltottak utódodnak a városban – ismerte be.
- Jungkook Brooks, a kurva anyád! – kiáltottam – Csalódtam benned, kölyök! Komolyan mondom, csalódtam – ingattam kobakomat.
Az, hogy JK-t kikiáltották Silvertonban az „utódomnak”, kurva gáz volt rám nézve. Nem azért, mert sértette a büszkeségemet, hanem mert az azt jelentette, JK a jó fiú, teljesen áttért a sötét oldalra és az nagyon nem volt jó.
Dominique Perez nevét minden lakos ismerte a szülővárosomba és nem azért, mert imába foglalták személyemet. A kisvárosi élet kurva unalmas tud lenni, én meg nagyon tudok unatkozni és olyankor minden buliban benne vagyok. Vagyis voltam. Azóta már nem gyújtogatok fel fasz alakú szalmabálákat...
Engem heti rendszerességgel kísért haza a serif, amiért persze anya jól megszexuálta a számat. Töltöttem már fogdában éjszakát, loptam a hentestől, megvertem a fél pompom csapatot, aztán a focistákat is, csaptam szét baseballütővel frissen fényezett kocsit, árultam porcukrot drognak kikiáltva és gyakorta érdeklődtem meg a száz éves, nonstop mogorva szomszédnénitől, mikor baszták meg utoljára. Arra tippeltem, azért olyan feszült...
- Anyádék kibasztak otthonról – tippeltem.
- Nem. Ők úgy tudják, épp fősulira járok itt LA-ben és pszichológiát tanulok és emiatt baromi büszkék rám.
- Hát ez tök jó JK! Gratulálok! – örültem – Megjött az eszed és keményen tanultál.
- Úgy nézek ki, mint aki épp fősulin van? – emelte meg gúnyosan szemöldökét.
És akkor leesett. Ajkaim elnyíltak, majd felpattanva ültömből vertem öklömmel gyomrába ennek a szteroidos hülyegyereknek, kiadva dühömet.
- Te baromarcú, gyökér! Te lelketlen hóhér! Te büdös, traktor ivadék! Te...te... hogy a pusztulat üssön tábort a belső szerveiden! Hogyan volt pofád azt hazudni anyádéknak, hogy felvettek a főiskolára? Anyád egy áldott jó asszony, te meg ilyen buzi vagy? – zúdítottam rá kiakadásomat.
- Hé! – fogra le kezeimet – Te engem csak ne oktass ki, Mrs. Mexikói vőlegény – szegte fel állát – Mindketten hazudunk a szüleinknek és éppen ezért fogsz nekem segíteni és kölcsönösen falazunk egymásnak.
- Mindjárt befalazlak én téged és lehetsz beépített ügynök a szomszédos kínai kajálda épületében – pampogtam – Egyáltalán, hogyan vitelezted ki ezt? – tettem csípőre kezeimet.
- Tényleg annyira hülyének nézel, hogy szerinted, nem tudok letölteni a netről egy hivatalos felvételi értesítőt, átírni a szöveget, kinyomtatni és kipostázni magamnak? – beszélt lesújtó hangnemben.
- Most a régi énem megütögetné a válladat, elmorzsolna egy nem létező örömkönnycseppet, sodorna egy fasza füves cigit és lehet, magamra is tetováltatnám a nevedet... de megváltoztam, szóval, maradok a gyomrosnál – hadartam el az utolsó mondatot, majd ismét belecsaptam öklömmel az amúgy kockás és kifejezetten kemény hasfalába.
- Dom – nyögte könyörgőn pislogva rám, amitől utólag megbántam azt az öklös csókot – Segítened kell. Te vagy az egyetlen, akiben még a saját testvéremnél is jobban bízok. Ha nem állok elő egy a tiédhez hasonló, hihető hazugsággal, apa utánam jön és keresztül hajt rajtam a rotációs kapával. Cserébe segítek én is neked. Oké? Tudod, hogy te vagy az én hősöm. Igaz, felszedtél, vagy húsz kilót, de ettől még hős maradsz – vigyorodott el.
- Kurva anyád – horkantottam – Kihúzlak a szarból te tahó, de csak azért, mert a szteroidok károsították a belső szerveidet és így nem tudom eladni azokat – vakkantottam.