Hazug banda & Bloodshot - |Jungkook ff.|

32.

Jungkook:

Majdnem kikaptam. A csávó sokkal szívósabb volt, mint amire számítottam és rendesen szét vert, mielőtt megszerezhettem volna egy újabb győzelmet. A ketrecharcos hazugságom elég kitartónak bizonyult, immáron kevesebbszer kényszerültem magyarázkodni Domnak. A zsebemben rejlő tízezer dolcsi azonban valamelyest enyhítette bordáim, állkapcsom és úgy ámblokk az egész testem fájdalmát. Késő éjszakára sikerült csak hazaérnem és szenvedő sóhajt eresztettem, meglátva a konyhában égő lámpát. Beálltam a kocsival a garázsba, majd felkészülve lelkileg a hazudozásra, sétáltam be a házba. Lassan két hónapja költöztünk át és egyre otthonosabb lett a kégli, hála Kaktuszmalac serénykedésének. Mindig csinosítgatott rajta valamit, új függönyöket, festményeket, díszeket vett, amivel elérte a kívánt hatást. Szerettem ide hazaérni, jobban, mint az ő régi lakásába, melyet albérletbe adott ki egy egyedülálló anyának, Amynek és a kisfiának, Harrynek. A terhessége egyébként nem is volt olyan szörnyű szerintem. Teljesen jól viselte a rosszulléteket, hangulatingadozást, fáradtságot és ilyesmit. A tizenhatodik hetet taposta és a pocakja szépen lassan gömbölyödni kezdett. Már látható volt rajta az állapota és nehezen fért bele a farmerjeibe, a melltartóiba pedig egyáltalán nem.
- Szia Kicsim – üdvözöltem az éppen főzőcskéző nőt, aki az illatok alapján baconos-sajtos bundáskenyeret készített.
- Kikaptál? – húzta el száját aggodalmas tekintettel. 
- Dehogyis – horkantottam felháborodva.
Hozzá sétáltam, tenyeremet automatikusan hasára simítva, míg ő sérüléseimet kémlelte, felmérve haldokolásom várható időtartamát.
- Mi történt te hülye? – mosolyodott el.
- Gyanútlanul sétálgattam az aluljáróban, buszjegyre koldulva, amikor elém lépett egy csávó. Én meg keménynek képzeltem magam, aztán beszóltam neki, hogy „na gyere Korona. Mi van?”. Erre ő elvert – vicceltem el.
- Barom – kacagott Dom jóízűen poénomon.
- Kis Dominick hogy viselkedett? – pusziltam meg pocakját feljebb gyűrve azon a pólót, letérdelve elé.
- Sokat mocorgott – szélesedett ajkai görbülete.
- Kiscsávó, kulturáltan karatézzál odabent, mert anyukádra szükségem van ám – duruzsoltam a hasának – Legyél jó fiú és használd ki a benti nyugalmat, mivel ha kibújsz onnan, szanaszét foglak puszilgatni és kisajátítalak – jósoltam meg a várható történéseket – Képzeld kisfiam, apádat ma szarrá verték, de apa egy hős és kibírta. Majd akkor sírok, ha anya elalszik. Cinkes lenne előtte bőgni – magyaráztam tovább.
- Háborús hős, nem vagy éhes? – fúrta Dom ujjait hajamba.
- A fiammal konzultálok, ne szólj bele – néztem a nőre csúnyán.
Talán jobban is vártam a pici érkezését, mint Dominique. Imádtam kiejteni a „kisfiam” szót, beszélni a pocaklakóhoz. Rákattantam az ezzel kapcsolatos témák olvasására és az egyik weboldalon azt írták, jót tesz a babának, ha folyamatosan kommunikálunk vele. Egyrészt felfogja ismerni a hangom, másrészt nekem is jól esett. Milliószor elképzeltem, hogyan fog kinézni, hogyan fog mosolyogni, gagyarászni hozzám. Veszettül soknak hatott az a pár hónap és türelmetlen voltam. Will szerint sokkal felelőségteljesebb, komolyabb lettem. Ő úgy hívta, „elapukásodtam”. Gyakorta ellátott tanácsokkal, megosztva velem tapasztalatait. Neki 3 gyermeke volt, bíztam a javaslataiban. Will egyébként meglepően jó apa volt. Hétvégente horgászni, piknikezni, bringázni vitte a srácait. Minden iskolai eseményen ott volt és brutálisan zokogott az anyáknapi előadáson. Kicsit irigyeltem is és példaképként tekintettem rá. Baromi jól csinálta.
- Ha nagyobb leszel elviszlek majd kirándulni. Persze, csak akkor, ha a Korona addigra nem pusztítja ki az emberiséget. Oké, nem embereket nézni megyünk, de elég gáz lenne a szitu. Meglátogatjuk majd a nagyiékat is a farmon. Anyával kisvárosban nőtünk fel. Bizony ám. Mi még kint játszottunk, csirkéket kergettünk, meg ilyesmi. Körbevezetlek a mamáék farmján, megmutatom a lovakat, a bocikat, a csibéket, malacokat. Megtanítok mindent, amit csak szeretnéd. Építünk bunkert párnákból a nappali közepén, labdázhatsz az emeleten, tarthatsz csigát háziállatként. Szeretném, hogy boldog kissrác legyél, sok-sok élménnyel és kalanddal – magyaráztam körkörösen cirógatva Dom bőrét.
- Jk – súgta Dominique csillogó szemekkel lenézve rám.
- Hmm?
- Szeretlek.
Tarkójára csúsztatva tenyerem vontam le magamhoz egy csókra. Kikészített, amikor a hangulatingadozásai okán ennyire érzelmesen csókolt. A gyomrom bizsergett és fel tudtam volna robbanni miatta. A várandósság miatt egyre többször vált bújós, édes kiscicává, ami lehetetlenül aranyossá tette. Arra is volt példa, hogy elsírta magát egy reklámon, filmen, vagy képen.
Ray azóta egyáltalán nem kereste a saját lányát, ami eléggé szarul esett Domnak. Ő még mindig a normális, kedves anyát látta benne, nem pedig a bunkó alkoholistát. Vele ellentétben az én anyukám napi szinten beszélt Kaktuszmalaccal, minden apróságot kivesézve. Olykor apa is bekapcsolódott a csevejbe, kifigurázva a női nemet, amiért aztán kapott is anyától rendesen.
Miután Dom elkészült a kajával, ellátta a sérüléseimet. Vettem egy gyors zuhanyt, majd csatlakoztam hozzá a kanapén. Gyakorta lógtunk a nappaliban, fetrengve a kényelmes bútoron, filmet vagy sorozatot nézve a tévén. Csendben majszoltuk a bundáskenyerünket, iszogattuk a teánkat, közben a képernyőt lesve. Aznap fedeztük csak fel a Vaják című Netflixes sorozatot és úgy tervezzük, kivégezzük egy-két nap alatt. Eleinte kétkedve fogadtam az ötletet, mert a játékot imádtam, ám meglepően jól filmesítették meg. Dom egy-egy akciójelenetnél ledermedt, őt ismerve gondolatban azt fontolgatta, kin próbálhatná ki a harci mozdulatokat, amin mosolyogtam. Beszélni akartam vele arról, holnap elmehetnénk beszerezni a picinek pár dolgot, de túlságosan kényelmesen megvoltam az ölében ahhoz, hogy elrontsam a pillanatot. Ujjai puhán babrálták a hajamat, aminek köszönhetően hamar el is aludtam.