34.

475 13 0
                                    

David

Nem gondoltam, hogy találok egy ilyen klasz  nőt mint Bay. Gyönyörű, kedves és talpraesett. Állandóan meglep valamivel. Az elmúlt hét piszkosul jó volt, rengeteg nevetés míg Londonba voltunk mind mellett mióta itt vagyunk Budapesten igen csak kielégítően sok szex.

Vasárnap délután van és a pakolós szobájában vagyunk ahol az utolsó dobozokat és zacskókat pakolja ki és lassan végez. Rengeteg holmit kap az elmúlt napokban is jött két- három futár is és hozott neki valami holmit.
Végül nem hagytuk el Budapestet és nem is bánom jól éreztük magunk itt. Pénteken a városban bóklásztunk és úgy csavarogtunk mint a turisták akiknek éppen semmi gondjuk az életben. Majdnem minden helyen csókolóztunk, bicikliztünk és jókat ettünk különböző helyeken.
Reggel viszont indulunk a reptéren így még ma este össze is kellene pakolni viszont rengeteg a holmim mert ebből a szobából is kaptam néhányat amit haza viszek vagy éppen volt olyan bolt ahova csak azért mentünk mert a kapot cuccot az én méretemre cseréltük. És ami itt lepet meg csak igazán, hogy Bay valójában hány nyelven is beszél mert beszéli az angolt, magyart, olaszt és kiderült a spanyol és japán se áll messze tőle. Tegnap mikor dolgozott egyszer csak hívták és úgy beszélt japánul mint ha ez lenne az anya nyelve ijesztő és hihetetlen meglepő volt.
Befejeztük a pakolást a kis szobába és végre rend van.

-Milyen gyakran pakolod itt össze a dolgokat, hogy most ilyen sok van?- kérdeztem, mert kíváncsi voltam mégis milyen sűrűn jár Magyarországon.

-Évente egyszer legalább- mondja nevetve - köszi a segítségét.

-Nagyon szívesen és inkább én köszönöm a rengeteg holmit amit kaptam. - mondtam majd a karjaimba húzva megcsókoltam édes ajkait.

A szobába vissza térve elővettem a nagy bőröndöm és csak felette állva tanakodtam, hogy ugyan hogyan és miként is pakolják bele mert az ágyra már ki pakoltam minden holmim de ez így is rengeteg és tutira nem fogok beférni. Szóval Bay felé fordultam és tőle vártam a megoldást. Ő csípőre tett kézzel és felhúzott szemöldökel figyelt.

-Az kizárt, hogy ez mind beférne!- mondta mosolyogva

-Aham szerintem is de akkor hogyan vigyem haza? Valami ötlet, tipp, segítség? Mert csak egy bőröndöm van. És elég macerás ha másikat akarok hozzá adni az utazáshoz már meg néztem sőt míg az első bőrönd ingyenes 30 kg addig a második elégé drága.

Bay kiment a szobából. Talán nem erre a segítségre gondoltam. Mikor vissza jött néhány perccel később egy bőröndöt tolt maga mellett és most én néztem rá kérdőn.

-Okè, neked már van egy feladós bőröndöd ami ingyenes viszont én csak egy 10kg kézi pogyásszal utazom, így Szöulig az én nevem alatt utaztatjuk, ott reptéren pedig kijöhetsz a terminálból. És ha jól emlékszem lesz 3 órád az újabb gép indulásáig. Szóval kimegyünk eszünk valamit majd feladjuk a csomagot a te neved alatt és a plusz költséget pedig csak ott fizetjük ki. Az már nem lesz így olyan sok. Vélemény? - mondta majd azzal a lendülettel a földre is lökte a bőröndöt és kinyitotta, hogy bele pakoljunk.

- Igazán köszi szépségem

Oda mentem hozzá majd lehajolva az álla alá nyúltam és arcát magam felé irányítva egy lassú csókot nyomtam édes ajkaira. Azonnal a polomba kapaszkodott de én elis húzódtam mert először össze kell pakoljunk utána jöhet minden más.

-Bocs szépségem de ha nem pakoljunk össze holnap lekèsük a gépet akkor Ryan ki fog nyírni!-mondam majd elkezdtem a bőröndbe pakolni minden olyan ruhát amit alapból én hoztam magammal még Sydneyből.

Lassan haladtunk és mikorra végeztünk már elég benne voltunk a késő délután kora esti időszakban. Nem gondoltam, hogy 2-3 órát is elfog venni mire mindent bepakoltunk és sikerült úgy lezárni a bőröndöt, hogy abba senki ne tudjon belenyúlni. Bay még fóliát is hozott és azzal is becsomagoltuk a bőröndöket majd a kis bőröndöm is be pakoltam ami az útra közvetlen kelleni fog valtóruha, másik cipő, töltök laptop és majd még a mai ruhám. Az legalább nincs fullosan tele. Mikor lemértük a bőröndöket meg is nyugodtunk mert mind a kettő súly érték alatt van szerencsére így nem kell át pakolni.
Utolsó este és utolsó vacsora lévén otthon mardtunk és rendeltünk vacsorát.Eelégé lazán probáltuk eltölteni az időt holott bennünk volt a holnapi elválás és láttám Bayen időnként elkalandozott és utána mindig szomorúan mosolygot rám, holott ez is csak olyan lesz mint eddig és amugy is 10 hét és talkozunk az nem olyan sok. Valahogy majd kibírjuk! Én nem akartam ennek nagy feneket keríteni így úgy voltam vele most ez van és majd lesz újra olyan hogy együtt leszünk vagy legalabb is biztam benne.

-Reggel mikor kell kelnünk és indulnunk?- kérdeztem tőle miközben a nappaliban össze bújva épp egy filmet néztünk.

-Holnap délután 1-kor száll fel a gépünk és másnap reggel 9-10 között ott is vagyunk.  Varsóban kell átszállnunk de csak ennyi mert közvetlen járat nincs . Szóval reggel 6-7 között ébresztő majd indulás, a reptéren rá érünk enni meg várni ha neked úgy jó. Mert még a csomagokat is fel kell adni. -súgta és közben olyan érzésem volt nagyon nincs ínyére ez az elválás. 

-Minden oké szépségem?

-Persze csak most annyira jó volt így és semmi kedvem újra elválni. De minden okés 

Újra szorosan hozzám bújt és volt valami megmagyarázhatatlan abban ahogy most viselkedet mert eddig mindig lazán állt ehez hiszen ezt csináljuk hónapok óta, találkozunk majd elválunk. Most sem lesz ez másképp. Este 10 körül én úgy döntötem fel adom és inkább megfürdők és ágyba bújok mert nem bírok ébren maradni. Miútán mindenel megvoltam még adtam egy útolsó csókot az ajkaira és vissza sétálva az ágyba bújtam. 

Csókod Után VágyomWhere stories live. Discover now