12.

872 16 0
                                    

Bailey

Lassan teltek a hetek és bár sokat beszéltünk Davidel azért már vártam, hogy végre találkozunk. Mióta kiderült, hogy vissza megyek Sydneyben nagyon be vagyok zsongva, hiszen végre talán újra olyan lesz közöttünk minden mint az első éjszaka.

Mikor a hétvégén megérkeztünk Hunterel Sydneyben mèg senki nem tudta, hogy jövünk gondoltuk meglepjük a fiúkat. Így amikor kiszálltam a bérelt kocsiból a C&D FIT előtt egy rövid nyári ruha volt rajtam amit a reptéren vettem fel. Amikor megindultam az üzlet felé Hunter utánam kiállított
-Kapd el Kislány - röhögött tovább, hát igen tudta, hogy miért kértem jöjünk korában és had lepjem meg Davidet. Amikor benyitottam épp háttal állt és valakihez beszèlt de amint meghallotta az ajtó feletti csengőt ami jelezte èrkezèsem megfordult mint aki tudja, hogy èn èrkeztem pedig az lehetetlen mert mindeddig titok volt. Találkozott a tekintetünk én azonnal elmosolyodtam de ő sem várata meg magát mikor szét terült a mosoly az arcán felém indult èn egyszerűen csak repültem a karjaiba. Már nagyon vágytam a közelsègère ahogy karjai közé kerültem azonnal megcsókolt. Közben a nevem sóhajtota

-Bay! Jesszusom Bay! - mondta majd keze a testem simogatta, nyelve a számba tolakódott és forrón csókolt azt kívántam, hogy ez a pillanat örökkè tartson. Mielőtt ajka elvált volna az ennyimtől egyik kezèvel hajamba túrt és a tarkómat kezdte el simogatni. Homlokát az ennyimnek döntötte és úgy szólalt meg
-Hogy- hogy már is itt vagy? Bár iszonyatosan örülök de úgy volt csak két nap múlva jössz. De itt vagy, jesszusom itt vagy- mondta és mosolygott közben.
Kézen fogott és az üzlet hátsó részébe húzott maga után. Amint becsukodot az iroda ajtaja az ajtónak tolt és újra megcsókolt. Míg csókolt a fenekem alá nyúlt és combjaimat a dereka köré húzva emelt fel magához. Amint karjaim a nyaka köré fontam újabb csókban fortunk össze. A ruhám alá nyúlt és egyik kezével a fenekem simogatta míg másik keze az oldalamon felfelè simitott és hirtelen a mellem szorította meg amitől nyöszörögni kezdtem. Istenem de kívántam! A puncim össze szorult, azt kívántam, hogy ujjai a puncim simogasák.
Hirtelen kemény farkát nekem nyomta ès úgy èreztem ha nem kaphatom meg azonnal itt bolondulok meg.
-Kívánlak - sóhajtottam egy nyögès közepette.
David azonnal a lábaim közé nyúlt és a bugyimon keresztül kezdet el simogatni.
-Tisztára át van nedvessedve a bugyid Bay - suttogta a számba majd bugyimat félre húzzva belém tolta egy ujját.
Amint ujazni kezdet én csak nyögtem, viszont úgy éreztem ez így nekem nem elég. Nem elég ha csak az ujjai elégítenek ki. Azt akartam, hogy bennem legyen és ennek hangot is adtam még mielőtt elèlvezek.
- Tèged akarlak, kérlek David, nem elég az ujjad a farkad akarom. - suttogtam majd a nadrágján keresztül kezdtem el simogatni kemény farkát.
Amint úgy éreztem nem bírom tovább lehúztam a cipzárját és kiszabadítotam a kemény és hosszú farkát. Kicsit megszorítotam míg játszadoztam vele ő közben a nevem sutogtta a nyakamba.
-Húzz egy óvszert és tégy magadèvá mert nem bírom már soká. - követelöztem azonnal.
Kicsit elhúzódott de nem engedett el, elmosolyodott majd a tárcájából előhúzott egy gumit. Azonnal ki kaptam a kezéből és felszakítottam a kis csomagot majd a kezèbe adtam és rögtön fel is felhúzta. Amint helyére került belém nyomult. Fantasztikus érzés volt és azonnal orgazmus kerített a hatalmába. Keményen élveztem míg ő mozgott bennem.
Tovább mozgott és simogattot mindenütt megèrintett. Ahogy közeledett a kielègülès felé egyre gyorsabb és gyorsabb tempót diktált majd egy hirtelen lendülettel ő is elèvezet. Míg èlvezet és mozgott bennem hüvelyk ujja a csiklómra tévedt és ott körözött ameddig újra el nem repített a mennyországba, mert ott éreztem magam. Úgy éreztem haza értem. Vègre ott vagyok ahol lenni akarok hetek óta.

Miután rendbe szedtük magunk egymásra mosolyogtunk.
-Szia szèpsègem - mosolygott rám David
-Hello szèp fiú- válaszoltam és egyik lábamról a másikra billegtem. Zavarba voltam mert a csókon kívül másra nem igen számítottam így az újra találkozás pillanatában.
-Örülök, hogy már is itt vagy. Remélem nem vagy túl fáradt és akár dolgozni is tudunk egy kicsit.- mondta majd egy kacsintás után az asztal felé kezdet el terelni. Amint leültem elèm tett egy üveg vizet, valaki koppogni kezdet az ajtón
-Gyere be - kiállttot ki David, Chad arca jelent meg az ajtóban
-Akkor csak jól mondta Vanilla, hogy Te èrkeztèl, hello Bailey. Kicsivel korábban jöttél nem?- mondta és közben mosolygott Chad.
- Nem jöttem korában - nevetve válaszoltam s közben David felé fordultam aki csak kacsinttot.
- Tènyleg nem, bár csak két nap múlva kellett volna jönnöd de se baj így legalább tudunk gyorsabban haladni a munkával.- magyarázott Chad
- Okés, de hol tartotok és miben tudok segíteni? - kérdeztem vissza, hogy helyzet jelentèst kapjak.
- Ott tartunk, hogy igazából csak gyorsan le kell egyeztetni mindent már mint, hogy akkor kik megyünk, mennyi holmit és mit viszünk. Ha ez meg van akkor már csak kocsi kell ami elviszi a gèpig a cuccokat és indulhatunk is. -válaszolta
Ez egy igazán jó hír volt, mert ezek szerint a fiúk tényleg készültek és komolyan is gondolták a dolgot.
-Rendben akkor csináljuk amit kell. - mondtam és felállva az asztaltól az ajtó irányába indultam, hogy a raktár részén kezdjünk el dolgozni a délután folyamán.

A napok gyorsabban teltek mint gondoltam. Minden éjszaka Daviddel bújtam ágyba. Hunterel bèreltünk egy lakást mert olcsóbb volt mint állandóan szállodában lakni. Mind a kettőnknek volt saját szobája és nem zavarta, hogy David minden este ott volt nálunk.
Egyik éjszaka ahelyett, hogy aludtunk volna Davidet faggattam, hiszen alig tudtam róla valamit. Persze fantasztikus volt vele a szex de azért valahogy többre vágytam vele.
-Mesèlj magadról valami - kèrdeztem miközben egyik kezem a mellkasán siklott.

Csókod Után VágyomOù les histoires vivent. Découvrez maintenant