29.

506 10 0
                                    

David

Végre egy nyugalmas nap. Fordulok a hátamra és a karjaimban húzom Bayt. Egyenlőre teljesen ruhában vagyunk vagyis én félig. Mert ilyen eszement reggeli szopásba még nem volt részem. Viszont ahogy az ágyra dőltünk tudtam, hogy ma semmi kedvem mozdulni. Állandóan jövünk megyünk. Ma egyszerűen csak ágyban a négy fal között akarok lenni. Aludni, filmezni enni valamit amit főzünk nem mindig rendelni. Nem igazán értem Bay hogyan is bírja ezt az állandó pörgést nekem néha meg kell állni egy pillanatra és ez a mai nap pont jó lesz rá. Csukott szemmel fekszem és ilyen fajta gondolatok mennek a fejembe mikor érzem, hogy Bay lassan megmozdul. Felül majd fel áll és elkezd le vetkőzni. Addig vetkőzik míg már csak egy bugyi és egy melltartó marad rajta

-Vedd le a melltartót szépségem, semmi szükséged rá a mai napon.

Ahogy ezt ki mondom már kapcsolja is ki a fekete kis csodát amin vörös csipke virít. Iszonyat dögös de nélküle sokkal jobb és kényelmesebb. Egy bugyiban fekszik mellém

-Szóval, mihez is lenne ma kedved? - kérdezi

-Pihenèshez, film, valami jó kis itthon főzés, lazulás és lehetőleg szex. Semmi mást nem akarok -mondom és közben kibújok az ágyból és megszabadulok a felesleges ruháktól. Egy boxerben bújok vissza a takaró álla és bekapcsolom a tv. Valami had szóljon ami nem agy zsibasztó de ne is a csendben feküdjünk.

-Valami reggelit készítsek?- szólal meg kis idővel később Bay

-Menjünk és közösen készítsünk. Nem kell ki szolgálnod Bay.- súgom és adok neki egy apró csókot az ajkaira. Ami persze lassan fordul egy hosszú és nyelves csókba. A kezeim közben a testen zongoráznak és élvezem ahogy egyre gyorsabb a pulzusa. Iszonyat erővel veszi a levegőt ahogy egyre nedvesebb lesz attól ahogy a punciját a combomnak dörgöli. Ma reggel nem kicsit van beindulva. Lassan simogatom majd a melleivel kezdek játszani és onnan haladok egyre lejjebb. Amint elèrem a bugyi vonalat beleakasztom az egyik ujjam és letolom róla. Igazán segítőkész! Ahogy a bugyijától megszabadulunk szèjjelebb tolom a combjait és úgy simogatom. Időnként egyik ujjam becsúsztatom a forró puncijába. Halkan nyöszörögni kezd és érzem lassan elfog élvezni. Egyre gyorsabban dolgozom rajta és közben pózt váltok mert a másik kezem közben az éjjeli szekrényben egy kottont keres, hogy még mielőtt el èlvez belé tudjak hatolni. Hirtelen elrantom a kezem a puncijától mire ő azonnal felém kapja az üveges tekintetét. Ahogy meglátja kezembe az óvszert utána kap de nem engedem. Ebben a helyzetben ritkán engedem át az előnyt. Én húzom fel magamnak! Nem kell segítség meg az hiányzik, hogy rosszul tegyük fel és kiderüljön nem szed tabit majd jöhet is a gyerek. Ennyire hülye nem leszek az tuti. Ki szabaditom a tetre kész farkam és magamra húzom a gumit. Lassan fölé mászók és az alkaromon megtamaszkodva újra megcsókolom Bay ajkait. Közénk nyúlva újra játszadozni kezdek a csiklójával majd lassan belé is tolom a farkam. Amint teljesen bent vagyok nem mozgok tudom, hogy nem lehet valami kényelmes egy ilyen apró nőnek egy akkora farok mint ami nekem van. Nem akarom sztárolni magam de a csajom van vagy 170 cm magas én meg 195 cm szóval a farkam se éppen bébi pöcs. Néhány pillanat múlva lábait a csípőmre tekeri és lassan mozogni kezdek. Közben lassan csókolózunk. Egyre gyorsabb tempót diktálok mikor újra érzem, hogy Bay hamarosan elfog élvezni. Ez engem is egyre jobban a kielègülès irányába hajt. Egyre keményebben dugom őt és ő egyre jobban és gyorsabban mozgatja allattam a csípőjét. A szobában csak a testünk mozgását lehet hallani és ahogy Bay egyre hangosabban nyög. Iszonyat erővel szorítja a farkam ahogy közeledik az orgazmussa. Érzem hogy másodpercek választják el a kielégüléstől ezért hirtelen minden mozgást abba hagyok és kettőnk közé nyúlva kezdek játszadozni a már érzékeny csiklójával egyszer kétszer megpöccintem és már érzem is az orgazmusát. Hirtelen tágra nyílnak szemei és tekintette össze fonódik az ennyimmel. Őrült erővel újra dugni kezdem mert közben megérkezik a saját orgazmusom is és ahogy mind a kettőnk kielègülèsèt hanszoljuk Bay egyre jobban szorítja a farkam. Egyszerűen bele robbanok az óvszerba.
Lassan csillapodik mind a kettőnk lélegzete és ki húzódom Bay még mindig forró puncijából. A fürdőbe sétálok és kukába dobom a használt gumit. A szárítón találok egy kis fürdő szivacsot amit megnedvesitek meleg vízzel majd az ágyhoz sétálva leörlöm Bay nedvesègèt a lába közül. Hálás és üveges tekintettel nézz rám. Amint megszabadultam a kis törlötől vissza bújok az ágyba és átkarolom Bayliet. A karjaimban bújva egyre egyenletesebb a szuszogása.

Csak jobban jártunk azzal, hogy itthon maradtunk ma reggel. Hiszen így is tölthetjük a mai napot.

Egy bő fél óráig még az ágyban fekszem majd felöltözve a konyhába megyek és készítek magamnak egy kávét. Éppen reggeli után kutatók a hűtőben mikor kinyílik a bejárati ajtó. Gondolom Karin jött vissza, még szerencse, hogy nem egy szál farokban jöttem ki a szobából. Rendesen fel vagyok öltözve már mint póló, nadrág. Épp indulnak, hogy szóljak neki ma nem megyünk sehova amikor hirtelen Madox tűnik fel a konyha ajtóban.

-Jó reggelt! Karin azt mondta ma elutaztok kicsit - köszönt
-Jó reggelt, vagy már inkább napot. Bocs azt se tudom mennyi az idő. Igen úgy volt de aztán úgy döntöttünk inkább itthon maradunk és végre ki pihenjük az elmúlt néhány hét őrületèt.

-Bailey?-kerdezi

-Alszik, gondolom elvan fáradva a sok utazás, rohanás és intézkedés miatt - magyarázom, mert az csak nem mondhatom, hogy nem régen még éppen hangosan nyögöt és úgy szorította a farkam azt hittem sose engedi el.

-Aha és akkor ma csak úgy itthon pihi?- kérdezi Madox

-Egyenlőre biztos

-Akkor gondolom nem lesz baj ha az egyik SUV- őt lenyúlom,mert az én kocsim a másik két csaj lenyúlta így nem tudok mivel Szolnokra menni egy megbeszélésre. -magyaráza az itt lètèt

-Gondolom nem, de ha szeretnéd fel ébresztem neked Bayt.

-Ja nem kell, tudja, hogy mindig elviszem a kocsiját ha nem használja. De ha nektek kell valamelyik akkor mond és azt tutira nem visszem.

-Ja max a kis kéket visszük de nem hiszem, hogy ma elhagyjuk a lakást. Pihenő napot tartunk vagy lehet Bay dolgozni akar itthonról kicsit. -mondom és közben eszembe jutt nekem is van egy két dolgot amit el kellene intézni meg e-mailben.

-Okè, akkor további szép napot - kacsint rám Madox és már fordul is a bejárati ajtó felé ahol egy kis szekrényből kiveszi egy Audi kulcsát és rögtön el is tűnik a lakásból. Hát igen gondolom rá jött közben, hogy nem csak azért maradtunk itthon mert aludni van kedvünk. Hanem mert egymás testére vagyunk ki éhezve. Vissza sétálok a szobába és a laptomomal az ágyba ülve várom, hogy betöltötsön a net és dolgozzak amíg a szépségem meztelen alszik mellettem. Nem akarom fel ébreszteni mert később még lesz ne mulass a számára.

Csókod Után VágyomOnde histórias criam vida. Descubra agora