11.

828 15 0
                                    

Bailey

Nagyon jót tett ez a kis ki rucanás, végre pihenès mert az elmúlt két hét totál káosz. Sokszor arra sem emlékeztem, hogy egyáltalán ettem e az nap. De majd ma! Végre sikerült megèrkezni Gibraltárra ide egy fotózás miatt jöttünk amit Alexnek szerveztek. Én csak jöttem vele mert lesz ahol szükség lesz rám. Na szerencsére a mai nem egy ilyen nap. Így lazán tudok dolgozni C&D FIT -en. Lett pár terv és ma vissza hívnak Londonból, hogy az európai body expon ami most ott lesz a fiúk is lehetnek e kiállítók. Bízzom benne mert ez egy igan nagy lépés lenne. Ha sikerül akkor megcèlzom nekik Los Angelest három hónap múlva. Persze a fiúk erről még semmit nem tudnak.
Miután a szobámba kipakoltam és elintéztem amit akartam újra a munkára koncentráltam.
Alig dolgoztam valamit mikor csörgött a telefonom és Chad neve jelent meg hirtelen.
-Szia Chad, miben segíthetek? -kèrdeztem tőle, bár gondolom aggódik a munka miatt de ameddig nincs konkrét addig nem akarok mondani semmit se.
- Szia, csak érdekelne, hogy elfogadhatók e egy itteni fotózást mivel te vagy a szponzor vadász- mondta. Na ez meglepett.
- Sajnálom, de szó sem lehet róla, mert van egy munka készülőben és mivel semmi infók nincs a fotózásról így nem akarom, hogy oda ígèrd magad majd mèg se tudja elmenni.- mondtam neki elég homályosan.- figyelj csak ma de legkésőbb holnap megtudom mi van ezzel a projekttel amin dolgozom és ha a fotózás jobban érdekel mint amit én ajánlok akkor azt fogadod el de addig kérlek próbáld húzni az időt. - hadartam gyorsan mielőtt hülyeséget csinálna.
-Rendben akkor majd hívsz.-mondta és ki is nyomta a telefont.
Órák teltek el úgy, hogy meg sem mozdultam. Mire nagy nehezen sikerült mindent egyeztetni egy boldog mosoly volt az arcomon mert egy igen nagy projektet sikerült össze hozni.
Már csak megkell várnom a hajnali órákat, hogy amikor a két Ausztrál fel èbred tudjunk beszélni. Addig megvacsorázok maximum egy hosszú fürdő is bele fèr. De előtte még egy gyors üzenet a fiúknak.
Bailey: Hello, amikor rá értek egy hosszabb videó hívásra csörögjettek rám, nagyon fontos lenne, hogy mind a ketten ott legyetek. B.

Néhány órával később már pizsamában és laza szètfeküdt hajjal az ágyban filmet nèztem amikor csörögni kezdet a telefonom. Mikor rá néztem az órára vetettem csak észre, hogy lassan reggel lesz. Se baj a két férfi ilyenkor ér rá. Én pedig a munkából kifolyólag mindig.

-Szèp jó reggelt uraim- néztem a kamerába és vártam, hogy a fiúk valamit reagáljanak de csak néztek, hát igen ilyen az amikor én a világ másik felén még aludnèk ha lehetne de munka van így ezt kell elfogadni.- bocsánat a kinézetèrt de itt éppen csak készülődik a reggel.
- Jó estét vagy reggelt - röhögtek bele a kamerába.
- Szóval azért kértem, hogy beszéljünk mert bár tudom, hogy eltűntem az elmúlt hetekben de kicsit több idő kellett és újabb kapcsolatoknak mire sikerült egy kisebb rendes munkát nektek össze hozni. Szóval arról lenne szó, hogy kereken egy hónap múlva azaz október 18.-án lesz a Body Expo Londonban ami az európai nagy show lesz és ti is kaptatok engedèlyt, hogy ki állítok legyetek- mondtam de a fiúk nem igen lelkesednek, sőt
-Az azért elég húzós nem gondolod?- kèrdezet vissza rögtön Chad
-Èrtem viszont nem hinném hogy van megfelelő tőkènk- folyt bele rögtön David
-Okè mielőtt kiakadtok és rám csapjátok a telefont kérlek hallgassatok vègig.- kértem tőlük egy kis türelmet- kèt hèt múlva én oda repülők Sydneyben és addigra össze kellene szednetek azokat a holmikat amiket hozni szeretnètek plusz egy csomó olyan holmit amit eltudtok adni. Erre maximum velem két jó esetben három nap van de addigra azt is el kell dönteni, hogy ki jön veletek. Egy két segítő pakolni, árulni vagy esetleg hosstesek. Amikor ide megèrkezünk itt is lesz néhány napunk hogy a helyszínt megnézzük és eldöntsük, hogyan építjük fel a standunkat. Amikor azzal is megvagyunk akkor már startól is az expo.-fejeztem be mosolyogva
-Okè -mondta David majd újabb kérdéseket tett fel- mennyibe is fog ez fájni? Mármint repjegy? Csomagok oda vissza juttatása? Szállás? Kaja? Ott a közlekedés? - mondta majd ismét át vettem a szót.
-Az utazás már megvan oldva ha igent mondotok akkor Hunter kölcsön adja a gèpèt de csak ha ő is jöhet mert èppen holt szezon van náluk. A szállást egy ismerősömel sikerült megoldani egy az expohoz közeli szállodában és nem kell fizetnünk èrte annyit kell tennünk, hogy a standon a hotel logója ki lesz rakva mint aki egy szponzor. A szálloda teljes ellátást biztosít.A közlekedés elég minimális de Hunter a nagy arca miatt már szólt, hogy neki minimum egy terepjáró kell és van neki szponzora aki az autókat adja így az is lesz ingyen. Szóval nektek csak igent kell mondani és pakolni, bulizni és èlvezni a helyzetet. Viszont ha igen mondotok én szeretném ha három hónap múlva elmennènk Los Angelesben is. -fejeztem be gyorsan -Na vèlemèny???
Miután mindent elmondtam a fiúk elvigyorogtak majd azonnal igent mondtak.
Gyorsan elköszöntem tőlük majd megcèloztam az ágyam. Mosollyal az arcomon aludtam el, hiszen ez egy igen nagy és fantasztikus lehetősèg. Sőt valójában csak most eset le a tantusz, hogy hamarosan újra látom Davidet. Jeszusom kíváncsi leszek milyen is lesz ez a találkozás.

Amint fel èbredtem rögtön egy üzenet várt, természetesen David írt

Dave: Hamarosan újra látlak, remélem minden reggel veled èbredek és a combjaid közé is fekhetek 😉

Kicsit perverz a pasi de hát ám legyen egy újabb kis kaland orgazmus falvvára soha nem árthat.

Bailey: Hamarosan vègre megkóstolhatlak

Na ne, hogy már csak ő írhasson.

Jeszussom igen csak hosszú hetek elé nèzzünk mert nagyon kívánnos vagyok már most. Pedig mèg hol van a találkozás reggelje.

Csókod Után VágyomWaar verhalen tot leven komen. Ontdek het nu