38.

406 11 0
                                    

Bailey

És a gépünk megérkezet Soulba reggel 9:50-kor.

Ez hihetetlen amint a terminálba értünk és minden ellenőrzés meg volt az ajtón túl Ryan várt minket. Mosolyogva fogadot és megölelt majd adott egy puszit.

-Hello Fönökasszony, láttom nem egyedül érkeztél. -mondta és közben kezet nyújtott Davidnek. Kis kézi pogyászom húztam magam után és hallgattam a fiúk eszmecseréjét. Már eléggé fel voltam frisülve mivel a gépen majd 6 órát aludtam és mielőtt kijöttünk volna egy mosdóban át öltöztem és fogat mostam , majd egy kevés krémet is kentem az arcomra. Szóval igazán napra készen vártam a továbbiakat. A fiúk egy belső ètterem mellett dönöttek ahol volt lehetőség reggelizni de akar ebédelni is. Én már az ebéd mellett döntöttem, mert a gépen reggeliztem. Minden féléről beszélgetünk és csak lassan eset le mikor a hangos bemondon  bejelentették, hogy igen itt az idő és Davidnek mennie kell mert 1,5 óra és a gépe már a levegőbe fog Sydney felé tartani. Borzalmas érzés volt. Időközben elintézte a csomag feladást így már csak a búcsú maradt. Ryan köszönt el előszőr és még váltottak pár szót majd felém fordult és közölte, hogy a terminál bejáratánál fog várni és ne húzzam el a búcsút mert David lefogja késni a gépet. Miután magunkra hagyott probáltam egy laza mosolyt az arcomra varázsolni de nem igen akart össze jönni. 

-Itt az idő szépségem- súgta és közben a karjaiba húzott. Hozzá bújva álltam és élveztem az utolsó pillanatokat ami megadatott a következő 10 hétre mert a végén abban maradtunk korábbra nem tervezünk, hiszen kitudja tényleg el tudok e jönni 5 hét múlva. Viszont bennem ott volt a remény. A remény, hogy 5 hét múlva újra a karjaiba tart, a remény, hogy lesz folytatás, a remény, hogy bár most el is válunk ez többet jelent neki is ahogy nekem mindent jelentett abban a pillanatban.Fel emeltem a fejem majd ajkunk egy lassú csókban forrt össze. Erősen kapaszkodtam belé mintaha az életem miatt kapaszkodnék. Pedig Istenem csak 10 hét és eddig is voltak ilyen pillanatok amikor elváltunk. Most valahogy még is rosszabb volt, mindenél rosszabb. Elkísértem az ellenőrző kapuig majd ott ujra mecsókolt. Homlokát az enyimnek támasztotta majd a számra súgta

-Hiányozni fogsz minden reggel, Szépségem!

-Te is nekem minden pillanatban Szépfiú!

Egy utolsó csók után végleg lengedtük egymást. Amint elváltunk egymástól úgy éreztem ez nem velem történik, hiszen nem mondtam el amit akartam. El kellett volna mondanom, hogy szerelmes vagyok és ha akarja és velem szeretne lenni ide költözök csak mondja, hogy engem akar! Percekig álltam egyhelyben és figyeltem a kaput amely mögött eltünt.

Megfordulva indultam a kijárat felé mikor a telefonom üzenett jelzet azonnal elővettem

Dave: 10 hét és inenn folytatjuk!!! csak egy másik reptéről! Hiányzol D.

Mosolyal az arcomon hagytam el a terminált. Ryan kint várt és éppen telefonált. Mikor felém fordult döbbenten figyelt és azonnal kinyomta a telefont amit addig a füléhez tartott.

-Na mit mondot, hogy ennyire nagy a boldogság- lépet mellém és közben egy taxit is leintett, hogy a szállodába eljussunk.

-Nem mondot semmit, csak tudata, hogy hiányozni fogok neki. Szóval gondolom ez csak jelent valamit. Nem gondolod?

-De, biztosan. Viszont ha össze töri a kis szerlmes szíved én tutira meg fogom ölni.- mondta és közben egy ezer vattos mosolyt is villantott amiben persze látszodtak a csúcs szuper fehér új fogai. Mivel legutobb kettő megsérült neki, mikor jól megőtötték játék közben.

Mire sikerült a szállodába érnünk már csak egy kis alvásra vágytam és egy kényelmes lazza forró fürdöre. Amint elfoglatam a szobám, már engedtem is meg a hatalmas kádat vízzel és készültem bele merülni mikor eszembe jutotot, hogy küldök egy képet Davidnek had lássa csak, hogy gondolok rá. Ki kerestem a kis böröndömből a vibrátort és a pultra raktam, a tükörrel szembe álltam meg és nem volt rajtam csak egy bugyi. Karjaimmal takartam az apró melleim és a hajam is segítet benne. Nem lett egy túl sokat mutató kép de remélem ő szexinek fogja találni. Elküldtem a képet majd a kádba feküdtem és pihentem. Nem vártam választ, mert tudtam egy bő 3-4 órás az út így addig nem tudom, hogy neten elérhető lesz e vagy esetleg alszik. Percekig feküdtem csendben mikor a telefonom elégé nagy lendülettel a pulton össze vissza költözni kezdet. Üzenetek hada kezdet el érkezni mivel mostanra állt helyre szerencsétlen. Nem foglalkoztam vele csak feküdtem a majd nem csendben és probáltam piheni.  

Egy bő fél órával és egy puha köntössel később az ágyba döltem de még elötte állítotam ébresztőt, hogy legyen időm elkészülni a ma este vacsorához. Láttam a csoportos beszélgetésben a fiúk valamin nagyon örjöngtek de nem igen tudot most érdekelni csak alvásra vágytam.  Majd ha felkellek.

2 órával és egy nagyon jó alvással későbba telefonom még mindig öntötte magától a különböző hangokat.Kezembe vettem és láttam mennyi értesítés és üzenet. Az éresitések instagramról jöttek, hogy Ryan megjelölt egy képen. Gyorsan megnéztem mert észre se vettem, hogy fotozott. De amikor megnyitottam döbentem figyeltem, hogy a képet nem ő készítette, hanem még a Soulba tartó jaraton David fotozta amelyen éppen alszok és ezt elküldte Ryannek aki rögtön ki is tette a netre csak hogy a kép nem lett körbe vágva és az üzenet küldésekor oda került alá rengeteg apró szívecske. Azonnal mosolyra húzodott a szám és kedveltem a képet. Több 10.000-ren kevelték és sokan kérdezték, hogy hova utazunk de olyan is volt aki arra volt kiváncsi, hogy akkor most végre fel vállaljuk a kapcsolatunk. Mosolyogtam rajta és bezártam az instát. Azután az üzeneteimet nyitottam meg. Na ott elszabadult a pokol a fiúk több száz üzenetett váltottak alig bírtam vissza pörgetni, hogy mi a rosebb történt. Mert közben újabb üzeneteket küldtek. Csak apró szó foszlámyokat láttam belőle és úgy gondoltam, mivel senki nem hívott így nagy baj nem lehet. Szóval hagytam az egészet majd Ryan beavatt mi történt pontosan. Inkább gyorsan lezuhanyoztam és egy világos kék maxi ruha mellett döntve elkezdtem készülödni a mai estére. 





Csókod Után VágyomWhere stories live. Discover now