19.

670 14 0
                                    

David

Elég későn értünk vissza a hotelba és csak néhányan ültünk le vacsorázni majd mindenki ment a saját szobájába. 

Miután lefürödtem már éjfél elmúlt így csak egy boxerbe bedőltem az ágyba és már aludtam is. 

Holnap végre elkezdődik az expo szóval kiderül mennyire végeztük jól a munkánk. Remélem minden rendbe lesz.

Már majdnem elaludtam már mint majdnem sikerült végre nyugalmasan aludni de persze Bay még mindig nem volt ott és valahogy nem is írt délután óta. Gondolom sok a munkája így én írtam de mivel válasz nem érkezett egy idő után èn se zaklatam. Majd jön vagy sem, ahogy gondolja. 

Elég erős ajtó dörömbölésre ébretem, mikor nagy nehezen kitaláltam az ajtóig és ki nyitottam Hunter állt velem szembe és egy lepedőbe csavart Bay feküdt a karjaiba.

-Mi az isten történt?-kérdeztem azonal 
-A szobájában az ágyon találtuk, alszik szóval gondolom semmi de mivel nem csak nekünk van oda kulcsunk így azt gondoltam itt jobb helyen lesz mert nem melegítő van rajta.
Átvettem tőle a kis törékeny alvó csajom majd mikor megfordultam volna Ryan szólalt meg.
-Csak hagyd, hogy aludjon a telefonja itt van nálam és lerakom az éjjeli szekrényre -mondta és be is jött, hogy ott hagyja amit Baytől hozott el.
Nem igen èrtettem de gondolom fürdés után még elakart intézni valamit és ahelyett, hogy át jött volna mèg telefonált így be is aludt. Amikor az ágyra tettem és a lepedőt lehámoztam róla azonnal megértettem mire is célzott Hunter. Bay egy dögös fekete csipke köntöst viselt alatta csak egy apró bugyi és egy melltartó takarta de az is átlátszó volt. Hát, tényleg nem lett volna jó ha mások is látják a bomba testét. Megköszöntem a srácoknak majd mikor ki mentek bezártam az ajtót és Bay mellé feküdtem aki mélyen aludt. Adtam egy puszit a fejére majd vártam, hogy én is álomba zuhanjak.
Amikor néhány órával később fel èbredtem a kis barnám mèg mindig aludt. Sajnos fogalmam se volt mi a mai programja és így azt se tudtam, hogy esetleg fel kellene e ébreszteni. De úgy döntöttem először le zuhanyzók utána majd felébresztem, hiszen még csak reggel öt óra van itt Londonba. Ki kelltem az ágyból és a fürdőbe vonszoltam magam, majd fejben össze szedtem mi minden is kell, hogy rendbe legyen mai nap. A szokásos reggeli zuhany, borotválkozás és fogmosás után vissza indultam a szépségemet felébreszteni. Az ágy mellett állva fölé hajoltam és apró puszikat nyomtam a hajára majd elindultam lefelé. Közben folyamatosan suttogtam neki
-Jó reggelt álomszuszèk.
Hason feküdt és az egyik lábát felhúzta. Ahogy haladtam lejjebb és lejjebb a tetoválását is sikerült megnéznem ami a jobb lábán hátul volt apró vonalak és tele írt èvszámok amelyek a bokájától haladtak egyre feljebb. Az ágyra térdeltem és épp a fenekét kezdtem el csókolni amikor egy apró nyögès hagyta el a száját és a farkam azonnal vigyázba vágta magát. Rögtön úgy éreztem én ma innen ki nem megyek ameddig legalább neki nem volt jó. Vègig nyaltam a feneke ívèt és a csípőjét majd fel felé haladva a gerince vonalat csókolgatam. Halk sóhajok hagyták el az ajkait és amikor a nyakához értem egyik kezemmel elkezdtem kihámozni a köntösèből. Megcsókoltam a száját és újra délre indultam a testèn viszont ekkor már hátulról a lábai közé térdelve haladtam. Ahogy a fenekèhez vissza értem lejjebb csúsztam és az ágy szélére húztam Bayt
- Emelkedj négykézlábra - kértem és azonnal mozgolodni kezdet. Amint felvette a pozíciót mögé térdeltem a földre és bugyiját lehúzva végig nyaltam a punciját. Halkan nyögdècselt ahogy játszottam vele. Folyamatosan szívtam és nyaltam miközben egyik kezem a fenekét simogatta, másik kezem egyik újat lassan be toltam a forró és nedves hüvelyèbe ami azonnal össze szorult az ujjam körül. Így dugtam míg ő a fenekét riszálta és egyre hangosabban sóhajtozott. Már majd nem el èlvezett mikor egyszer csak ki kelt a kezeim közül és felém fordulva megcsókolt.
-Jó reggelt
- Hello szépségem
-Mi lenne ha az ágyra feküdnèl és ott folytatnának- mondta majd elkezdett vetkőzni.
Fel feküdtem az ágyra majd kérte, hogy a hátamon fekve húzódjak feljebb. Ezek után az ágyra mászott csipőmnèl lèvő egyik tetoválásomat kezdte el nyalni a farkam azonnal kitörni készült a boxeremből.
Magam felé kezdtem húzni de ő csak egyre lefelé haladt és gatyámba nyúlva ki is szabadította a farkam. Lassan a szájába csúsztatta.
-Gyere mász fel ide rám had nyaljalak ki - kèrtem és rögtön úgy fordult, hogy hatvan kilences pózba feküdtünk az ágyban. Folyamatosan szívtuk és nyaltuk egymást, ő időről időre a torkáig engedett és egyik kezével a farkam tövèt simogatta majd megszorította. Én a csiklójával játszadoztam és két ujjammal ujjaztam a nedves punciját. Már éreztem, hogy nem sok hiányzik neki és nekem se kellett sok amikor egyszer csak valaki elkezdett hangosan koppogni és kilábalni

- Hé haver ébresztő, irány reggelizni - szólalt meg kívülről Chad hangja
- Gyerünk Dave, ébresztő - kiabált Hunter is
azonnal megmerevedtem és káromkodni kezdtem mert ez nem lehet igaz, már majd nem befejeztük erre mindig valaki megzavar.
-Abba ne merd hagyni, mert soha többet nem jövök át hozzád - parancsolt rám hirtelen Bay
- Oké
Adtam meg magam rögtön és folytattam a puncija kényeztetésèt
-Komolyan, várjanak kicsit - szólalt meg újra majd a torkáig fogadta be a farkam ami azonnali orgazmusal fenyeget.
Amíg mi a szobában egymást kènyeztettük kívülről folyamatos volt a koppogás és a káromkodás, hogy ugyan haladjunk már, keljünk fel és irány a reggeli majd az expo.
Bay hirtelen megmerevedett és az egész testèt orgazmus rázta. Néhány pillanattal később én is követtem. Amint kaptam levegőt Bay le mászot rólam és magára rángatott egy pólót az enyèmek közül, ami majd nem a térdèig èrt. Lassan az ajtóhoz sétált és kócos hajjal, kielégült testtel hirtelen ajtót nyitott. Gondolom a többiek jól meglepődtek mert még se tudtak szólalni. Remélem mind levágták, hogy mit is sikerült éppen megzavarniuk.
-Mi a helyzet? - kérdezte a kint álloktól
-Jöttök reggelizni? -kèrdezte tőle valaki és én már indultam is ,hogy végre fel öltözve a többiek elé álljak
-Persze , mindjárt csak fel öltözők - közölte Bay majd az arcukra csapta az ajtót.
Vissza sétált és az ágyra fekve szólalt meg
-Hogyan kerültem egyáltalán a szobádba? Mennyi az idő?
-Reggel hét lassan és Hunter hozott át hajnalban mert fél pucéran aludtál a másik szobába. -suttogtam két apró csók között az ajkainak.
-Hmmm mi lenne ha ma itt maradnánk?
- Csábító az ajánlat de ma kezdődik az expo ami miatt ide jöttünk.
-Okè csak gyors lezuhanyzok, veszek fel valami kényelmesset és már ott is vagyok a reggelin addig menj nyugodtan.

Csókod Után VágyomKde žijí příběhy. Začni objevovat