Örökké/ Vkook[BEFEJEZETT]

Öt ~

Taehyung állapota egyre csak romlott és romlott... Az apja által ért ütések miatt is és a saját maga által okozott károk miatt is... Mégis lelkileg volt a legjobban megviselve. Napokat nem evett csak szobájába zárkozva volt s barátja képeit tekintgette mindennap. De ezt ma megelégelte s megkísérelt kimenni a házból. Apja megint csak inni ment már korán reggel ezért nem is aggódott hogy kapni fog-bár ha az apja megtudja hogy elment nagy bajban lesz, de igy is ugy is kapna ezért mindegy- sohajtva kulcsra zárta az ajtot s zsebre tett kezekkel vonult a tömeges utcán. A lágy nap sugár lágyan érintette arcát melyet régóta nem érezhetett s emiatt szomorú mosollyal ballagott tovább. A barátját gondolatát nem tudta kiheverni még is próbálkozott...

Fekete ruhái miatt izzadás cseppek jelentek meg arcán s lassan száguldottak végig homlokárol. Egy kecses mozdulattal csapzott hajába turt s kissé össze kocolta azt.
Észre sem vette hogy lassan az óra már az ötöt üti ami miatt még nagyobb bajban van most mivel egy óra múlva apja már otthon lesz. Eszeveszett futásba kezdett ami nem volt jó ötlet mivel egy kemény mellkasnak ütközött s feneke a járdán landolt. Fájdalmasan felnyögve masszirozta a kényes területet miközben az előtte lévő kemény oszlopra nézet.... Fiúra... Az a bizonyos "oszlop" aggodalmasan tenyerét nyújtotta hogy felsegitse a fiatalabbat aki vonakodva bár de engedte. Miután leporolta magát a vele kb egyidős egyednek szentelte összes figyelmét.
Valahogy... Valahogy elveszett azokban az igéző szem párokban... Nem gondolt másra csak az előtte lévő gyönyörű szépségre. Akkor nem számított neki semmi és senki...még jungkook sem... Szive hatalmasat dobbant a fiú mosolyát látván aki tetőtől talpig végig mérte kicsit sem zavartatva magát ami miatt taehyung arcát ellepte a pir s iriszeit lesütötte.

-sajnálom hogy neked mentem! - vakarta meg kinosan tarkoját az imeretlen- de ugye nem esett bajod? - aggódott taehyungért hiába nem ismerte.... Valami... Valami megfogta benne...

-n.. Nem nincs semmi Bajom... Egyébként is én mentem neked sajnálom... - hajolt meg mélyen taehyung ezzel kifejezve bocsánat kérését amit a másik meglepett iriszekkel figyelt végig de azonnal
elmosolyodott s kezét nyujtotta.

-milyen neveletlen vagyok.... Még be sem mutatkoztam... Min Yoongi de hivj csak Sugának! - mosolygott kedvesen amit viszonzott... Őszintén...

*Talán Ő lehet az össze tört szivem gyógyszere... *

-Kim Taehyung! - nyujtotta ő is illedelmesen kezét majd belecsusztatta a másik kecses ujjaiba.

-hát akkor... Örültem a találkozásnak... Remélem még találkozunk... - mosolygott szomoruan majd elindult volna ha egy rántásal vissza nem kerül eredeti helyére.

-v... Várj... Elkérhetem a telefon számod? - taehyung arca újból vörös szinben pompázott amit a fiú beharapott ajkakkal figyelt elfojtva egy óriási vigyort.

-persze... Add csak.. - kezébe vette taehyung mobilját s beütötte saját számát majd taehyung is a másikéba.

-köszönöm... - felelte taehyung élvezve a percet melyet az éjfekete hajuval tölthet még.

-öhmm... Lenne kedved... Valamikor elmenni valahova? - kerdezte mosolyogva.

-p.. Persze.. -válaszolta halkan lesütött iriszekkel. Majd lassan fejbe vágta az elismerés hogy lassacskán már otthon kéne lennie. Elkerekedett szemmekkel s vissza folytott lélegzettel nyelt egyet- jezusom... Apám megöl... - motyogta-szia Suga! Nekem most mennem kell! - azzal elszaladt a meglepett fiú elöl s futva tette meg azt a pár métert.

*csak ne legyen otthon*

Visszhangzott fejében ez az egy mondat de nagy szerencsétlenkedésére apja már a kanapén ülve pár sörös üveggel az asztalon várta az ijedt szemű fiút.

S az nap fájdalmait megkapta... Mégsem bánta meg hogy el ment... Hiszen találkozott yoongival.