Illegal * Luke Hemmings *[Magyar fordítás] JAVÍTÁS ALATT!

27. fejezet - Én is szeretlek apuci

A pisztoly megrándult.

A golyó kiszabadult. 

A teste lesülyedt. 

És a fegyver leesett.

Úgy tűnt, hogy elfelejtettem lélegezni abban a pillanatban.

Mintha az összes levegőt kiszívták volna belőlem.

És egyikünk sem tudta, hogy ki találkozik a végével.

Alig tudta meg, hogy eljött az ő ideje. 

Egy kissé azt gondoltam, hogy én leszek az. 

Minden fej megfordult miközben figyeltük testének leesését.

De előrementem, hogy elkapjam amikor leesett. 

Egyetlen szó sem jött ki az ajkamon. 

De az arcomon lefolyó könnyek elegek voltak ahhoz, hogy megmutassák mit érzek.

A vér ömlött a fejéből. 

És a vér csöpögött rózsaszín ajkából.

Kék szeme még mindig nyitva volt. 

A semmibe meredt...

De a teste élettelen volt, miközben a fejét az ölemben tartottam, könnyeim potyogtak szőke hajára, amely lassan beleolvadt vörös vérébe és eloszlott. 

- Lu, Luke? - dadogtam szavaimat, látásom homályos volt.

Tágra nyiltak szemeim. 

A szívem versenyt futott. 

A többi fiú lassan megközelítette a kezemben lévő holttestet amire meredten bámultak. 

Finoman megsimogattam  arcát, kezeim hevesen remegtek. 

Hüvelykujjam párnájával letöröltem a vért vörös ajkáról, amikor a sajátomat rá tettem és megcsókoltam tudva, hogy most történik utoljára. Úgy éreztem, hogy ajakgyűrűjének hidege égeti a bőröm megkóstolva  a vér fémes ízét a számon.

- Sajnálom Luke, nagyon sajnálom. -fuldokoltam, szavaim alig voltak hallhatók. 

Összekapcsoltam remegő, nyálkás ujjaimat övéivel, a másik kezemmel pedig elhúztam a homlokát borító hajszálakat. Megtámaszkodtam miközben hagytam, hogy a könnyek szabad utat törjenek és csak azt akartam, hogy mindez egy rémálom legyen. 

Egy beteg kicsavart rémálom, amelyből ha felébredek Luke itt lesz velem. 

Hogy életben lesz. 

- Nos, nem csak látványos. -egy olyan ember hangja akiről féltem azt hinni, hogy az én tényleges apám. Mint a kés, úgy hatott a fülembe. 

- Te büdös gazember. Megöllek! Esküszöm kibaszottul megöllek. -Michael hangját nem kevésbé a harag töltötte el. És továbbhaladt a nem jóindulatú ember felé. De Ashton és Calum visszatartotta akiknek még egyetlen szót sem kellett szólniuk. 

- Takarodjatok ki innen. -felemeltem a fejem Luke-tól, fényes szememben annyi gyűlöletet tartottam amennyit csak tudtam, majd az ellenséges emberekre pillantottam mielőtt elhúzták volna csíkot...

Hé kislány,

Ha ezt olvasod akkor valószínűleg már elmentem. 

És nem úgy ment ahogy reméltük, mert eltüntem, meghaltam. 

Remélem jól leszel... Remélem nagyszerű életet élsz, tudva hogy már nem vagyok ott, több fájdalmat okozva neked amit már megtettem. 

Nem tudom hogyan kell ezt szavakba fogalmazni mert még sosem próbáltam előtte. 

Nekem ez az egész még új. 

Sohasem éreztem még magam így, szóval ezt mondom neked kislány. 

Nem tudom hogyan mondjam el ezt más módon, de 

Szeretlek. 

Kibaszottul nagyon szeretlek. 

Annak ellenére, hogy kibasztam a életeddel. 

Annak ellenére, hogy minden esélyt megragadtam, hogy megkapd a kívánt jövőt. Ha volt egy jövőd amiről álmodtál... hát ezt kurvára elbasztam.

És ezért sajnálom. 

Tényleg nagyon sajnálom. 

Minden fájdalmat amit neked okoztam.

Mentálisan... és fizikailag. 

Amikor itt ülök és irom ezt, nagyon sajnálom amit tettem veled, kislány, és tudom hogy ez a szaros levél nem fog megjavítani semmit. 

De amit tettem... 

Nem változtathatom meg, bármennyire is szeretném, ha vissza tudnám fordítani az időt. 

Oké, ha utálsz mindenért amit tettem, én nem hibáztatlak érte.

De még ennek ellenére is szerettelek téged. 

És még mindig szeretlek. 

Luke. 

A könnyek áthaladták szemhéjam gátját, amikor újra átéltem és visszaforgattam és újra olvastam a rendetlen kézírást. Úgy éreztem, hogy millió idők óta tart ez az egy hónap. 

És most? 

Visszatértem a régi életembe mindenek előtt egy elfeledett múltba. Még mindig ugyanaz van érintetlenül, mintha az időben megfagyott volna. Kivéve, hogy most hazugságnak tűnt. 

Egy év telt el azóta, hogy elraboltak és arra kényszerítettek, hogy eldobjam a maradványaimat. Abban az időben túl sok minden történt. 

Beleszerettem az elrablómba és most itt álltam és sajnáltam, hogy a halálát okoztam. 

Tenyerembe fújtam a levegőt majd összedörzsöltem, amikor a leheletem füstcsomóként jött ki a hideg vizes levegőben. Luke kapucnis pulóverét viseltem amely díszítette testemet. Körül ölelte kicsi keretemet. Ugyan azon a füves területen feküdtem ahol minden nap, a fejemet a tiszta ég felé fordítottam - ugyan olyan színű mint a szeme, amik az enyémre bámultak. És ez arra késztetett, hogy elgondolkodjak magamban. 

Pontosan két hét, és három nap telt el. 

Mégis úgy éreztem, hogy semmi sem változott meg.

Minden nap ugyanolyan bűntudattal és szomorúsággal ébredek fel. 

Nekem kellene egy gólyóval a fejemben lennem. 

Feküdtem egy darabig, mielőtt újra összehajtottam volna a jegyzetet. Erősen sóhajtottam, amikor álltam a szokásos hejemen és lenéztem Luke sírjára és azt akartam, hogy én legyek ott. 

Utolsó szavai elraktározódtak a fejemben. 

- Szeretlek kislány. 

Megcsókoltam a sírkő szélét, ujjaimmal megsimogattam a hideg, kemény sziklakövet és egyetlen könnycsepp gördült le arcomon. 

- Én is szeretlek apuci.