Illegal * Luke Hemmings *[Magyar fordítás] JAVÍTÁS ALATT!

20. fejezet - Utállak

- Ava. 

Hangok. 

Olyan távoli hang.

- Ava. 

Visz hangok, olyan messze. 

- Ava. 

A fejem forog, a füleim csengnek. 

- Ava. 

A szemem elkerekedett, ahogy megpróbáltam irányítani a látásomat, hogy összpontosítsak. Duplán látok? A szoba forog? 

- Ava! - a hang újra megszólalt, ezúttal túl közel és túl hangos volt ahhoz, hogy megszokjam. Néhányszor pislogtam, hogy megszabaduljak a fehér foltoktól melyek a szemhéjaimat festették. Egy alak arcát láttam aki csak a fájdalomra emlékeztetett. 

Fájdalom. 

Ennyit éreztem. 

A fejemen, arcomon és a lábaim között. 

Megpróbáltam visszatartani könnyeimet de egyre nehezebb volt ellenőrizni azokat az érzelmeket melyek mélyen kavarogtak bennem és ki akartak törni. Nem mertem lélegezni, vagy egyetlen izmomat  megmozdítani, mert attól tartottam, hogy sokkal rosszabbat fog tenni ha megteszem. 

Luke előttem ült, forró lélegzete arcomat legyezte amikor beszívtam az alkohol illatát. A szemem riasztásként elkerekedett amikor megpróbáltam eltávolodni tőle, de hiába mivel a hátam a fejtámlának ütközött miközben a bilincs továbbra is a csuklómon maradt ott tartva engem. 

- Basszus. Ó a kibaszott szarba. Mi a fasz? - morogta folyamatosan végigfuttatva kezét a haján, motyogva magának az ostobaságokat. Közelebb jött, kezével odanyúlt, hogy megérintsen de elfordítottam fejem, lehunytam a szemem, amikor néhány kóbor könnycsepp lecsúszott arcomon. Megpróbáltam elrejteni a nyakam és a vállam közötti hajlatot, anélkül, hogy a törött üvegszilánkok mélyebbre hatolnának. Éreztem, hogy keze kissé megérinti a karomat, de megpróbáltam lecsapni mint egy legyet. Kiabáltam rá, hogy távozzon tőlem, és a szavaim nem másnak tűntek mint egy őrült csendes hangtompító. Lassan kinyitottam a szemem mikor egy kattanó hangot hallottam, és a kezem mellém esett. Közel állt hozzám, amikor éreztem, hogy a vér lassan lefolyik ujjaimon. Kizárta a másik korlátot is ami fogságban tartotta a másik kezem. Mielőtt rájöttem volna, lassan levágta a számat befedő fekete szalagot így meg engedte, hogy finoman lélegezni tudjak. Beharaptam ajkamat, harcoltam, hogy a könnyek ha nehezen is de a helyükön maradjanak. 

Ki nyitotta a száját, készen állt valamit mondani, de ismét bezárta, nem tudva, hogy képes-e kifejezni gondolatait. Ezt addig ismételte, ameddig egy határozott mondatot nem adott. 

- Mi történt tegnap este? 

Ennyi? Ennyi volt csak amit mondani akart? 

Megdörzsöltem kezemmel homlokom, ezzel bennem mindent egyszerre bekapcsolva. És abban a pillanatban elkezdtem nevetni. Úgy néztem ki mint egy őrült pszichopata akit be kell zárni egy mentális kórházba. 

- Te egy kibaszott szar darab vagy. - kezdtem, megráztam a fejem, majdnem vihogtam. - Mi történt tegnap este? - gúnyolódtam, majd fel néztem a mennyezetre és úgy tettem mintha mélyen gondolkodnék. - Tegnap este kibaszottul az történt, hogy TE be voltál baszva. - hangsúlyoztam a 'Te' szót az ujjammal mutatva rá ami mellébe ütközött mintha kés lenne és átszúrhatnám rajta olyan fájdalmat okozva amilyet ő nekem. - És úgy döntöttél, hogy rám bocsájtod a haragodat. - Összefontam karomat mint egy őrült ember. Arcomra mutattam és egy véletlenszerű üvegdarabot húztam ki amely veszélyesen közel állt a szememhez. A vér le cseppent és az ölembe hullott. Elhajítottam a szilánkot amely a falnak csapódva csilingelő hangot adott ki és még több darabra tört. Bár nagy fájdalmat okozott, folytattam addig amíg fel nem állt és távolodni kezdett tőlem. Lemásoltam mozgását a nagy gyötrelmek ellenére a lábaim között. Csak annyit tettem, hogy fel álltam. Úgy éreztem, hogy a lábaim bármikor megadják magukat, annyira zsibbadtak, és nem éreztem őket az arcommal együtt. De figyelmen kívül hagytam, mert éreztem, hogy a pillanat heve kúszik rám. A falnak támaszkodtam és hevesen lélegeztem ahogy a szemem ösztönösen megrándult. - Ó és nem is beszélve arról, hogy gyakorlatilag megerőszakoltál engem. 

A szemei elkerekedtek én pedig a földre szegeztem sajátjaimat. Légzése egyenletes volt míg én levegőért küzdöttem, mert úgy éreztem, hogy a torkom elzáródik. 

- Ezt most komolyan mondod? - az egyetlen dolog volt amit mondott. 

- Úgy nézek ki mint aki kibaszottul viccel? - megráztam a fejem, amikor a könny kiszivárgott a szememből. Az ágyra mutattam ahol a fehér paplan vérrel festett volt, ami kiömlött belőlem amikor fizikailag széttépett. - Utállak. - motyogtam, s közben dühösen törölgettem a szemem. 

- Mi?

- Azt mondtam, hogy utállak. Kurvára utállak téged! - ismételtem meg dühösen, még mindig megtagadva, hogy bármiféle szemkontaktust létesítsek vele. 

- Nem, nem. - suttogott, majd elhúzta karomat a szememtől. Ujjai megtalálták az utat az államhoz majd felé fordította és arra késztetett, hogy a tompa aggódó kék szemeibe nézzek, amely tele volt aggodalommal és össze volt zavarodva. 

- Utállak. Utállak. Utállak. - suttogtam újra és újra, mintha egy mantra lenne, amely segítene nekem egyfajta béke megtalálásában ebben a szar helyzetben. 

- De bébi, én... - kezdte, de félbeszakítottam. Nem akartam hallani az abszolút hülyeségét, úgy is tudtam, hogy mi jönne ki a száján. 

- Ne hívj így. Soha. Én nem vagyok a kislányod és te nem vagy az apám. Tehát ne is próbálj engem így hívni. - mondtam. Fájt a torkom és rekedt volt a hangom. - Valójában, a második gondolatom alapján, még csak ne is beszélj velem. 

Megpróbáltam eltávolodni tőle, amennyire csak tudtam, de a keze megállított. Szilárdan tartotta csuklómat, megakadályozva, hogy elmenjek. Mielőtt ki tudtam volna húzni fogásából, magához húzott, így vele szemben voltam majd ajkaival lecsapott enyéimre.