Illegal * Luke Hemmings *[Magyar fordítás] JAVÍTÁS ALATT!

6. fejezet - Mire gondoltál?

Tudod, amikor elrabolnak és hiányzik a mindennapi életmód van időd csak magadon gondolkodni.

Ahol az aggodalmaid a túlélésre koncentrálnak, nem pedig a változásra való iskolára.

Ezért gondosan átgondolt tervet készítettem. 

Nos, olyan jól átgondolt, mint amit akkor kapsz amikor nem eszel vagy alszol, és ugyanabban az alagsorban voltál ugyanabban a bosszantó egyenruhában amelyet minden nap viseltél. Szóval készen álltam arra, hogy kitépjem az összes hajam a fejbőrömről és kisikoltom a tüdőm utolsó egészséges részét.

Tehát más szavakkal minden jó volt... valójában éltem az életem! Ha még sohasem raboltak el vagy szakítottak el saját magadtól akkor nyilvánvalóan nem élsz jól.

Mindenesetre folyamatos panaszkodás és tartós könyörgés után végre sikerült meggyőznöm az el rablóimat, hogy engedjenek ki a friss levegőre, és engedjék meg, hogy cseréljek ruhát. Új nevet kellene kitalálnom amellyel utalhatnék nekik, hogy ez volt az életem. Úgy tűnt, hogy a fejükben "rákattintanak" arra, hogy "az áldozatot szépen kezeljék és engedelmeskedjenek neki".

És most itt voltam, egy szemkötővel ami lefedte a szemem, egy kötéllel ami a csuklómra volt kötözve, és törékeny testem kényelmetlenül összenyomódott Ashton és Luke között a füstös hátsó ülésen. A cigaretta füstje bűzölgött az autóban és gyakorlatilag éreztem, hogy a tüdőm összezsugorodik a bűztől. 

Utáltam.

Mit nem adnék ha otthon lennék, egy burritóba csomagolva a takaróim között, és Netflixen nézném a kedvenc műsoraimat. 

Istenem, most felkereshetnék néhány burrítót. 

Mintha korgott volna a gyomrom egy kis falat után is, mert ez a néhány nap alatt még nem ettem. Azt hiszem, hogy az utolsó étkezésem az az elavult szendvics volt mit még szabadon ettem az iskolában. 

Még az iskola is jobb hely lett volna, mint most ez.

Az autó megrándult és előreestem az ülésből, felnyögtem a fájdalomtól és be ütöttem a fejem, azt hiszem a kézifékbe. Hallottam egy mély kuncogást, és csak annyit akartam csinálni, hogy valakit szembe verjek egy átkozott kanállal.

A napfény és a fényerő elvakított engem és sziszegtem amikor a bekötött szememről letépték a szemkötőt néhány barna hajszálammal együtt. 

- Jó lány leszel, és hallgatni fogsz, oké? - Luke gúnyosan gügyögte mintha kicsi gyermekével beszélne. A szeme megrándult és olyan gyűlölettel meredtem rá amilyennel csak tudtam. Valószínűleg úgy nézek ki mint egy ördög, ha a fizikai állapotom hasonlítana a mentális állapotomhoz. 

Szorosan fogta a kezével a csuklómat, és behúzott a járdára. Perifériás látásomból kivehettem, hogy mindegyiket különböző kapucnis pulóver és pár napszemüveg díszíti nevetséges stílusuk összevetésével. Szánalmas. Gondoltam és felmorogtam. 

Furcsán néztem, amikor a bevásárló központ felé haladtunk amit tökéletesen ismertem. Kiváló, ismerek minden üzletet és minden rejtekhelyet és ez lehetővé tenné a tervem megvalósulását.A szüleim mindig ide hoztak amikor fiatalabb voltam, és mindig elbűvölt körülöttem minden, és ennek ellenére egy órán belül eltévedek. Azt hiszem el lehet mondani, hogy ez egy ironikus mérföldkő. 

Vigyorogtam a gyerekekre, akik vágyakoztak és kibújtam a többiektől. Valószínűleg szarul néztem ki, kusza hajjal mint egy fészek a fejem tetején, a ruháim gyűröttek, amelyeket egyes helyen elszakítottak, fél pár cipőm is hiányzott. Úgy néztem ki mintha egyenesen a szemetesből húztak volna ki vagy ami még jobb a pokol mélyéről.

Megpróbáltam kihúzni Luke markából a csuklómat de erősen fogta. Meghúztam az egész testét és arra kényszerítettem, hogy jöjjön oda ahova én akartam menni. Odamentem a szökőkúthoz és nagyot sóhajtottam, látva a sok érmét amelyek leereszkedtek a aljára.

Ez a szökőkút olyan volt mint egy kívánság kút, amelybe beledobhatták tartalék érméiket és kívánságaikat tehették, remélve hogy ez valóra válik. Soha nem hittem ezekben a kívánságokban de most a vágyakozás volt az egyetlen dolog amit tehettem. 

Bárcsak megtalálnám a módját , hogy kiszabaduljak ebből , és vissza térjek a dolgokhoz. Gondoltam magamban és bár nincsenek érméim reméltem, hogy valóra válik.

A pulzusom nőtt, és a kezem izzadt volt. A torkom fájt és kapart amikor mély lélegzetet vettem, hogy megnyugtassam magam.  És minden erőmet összeszedtem, hogy elkiáltsam azt a szót amelyet hosszú ideje mondogatok magamnak. 

Segítség! 

Úgy éreztem, hogy elájulok  és biztos vagyok benne, hogy felhívtam az egész világ figyelmét amikor mindenki rám nézett.  Idegesnek éreztem magam, hogy a figyelem középpontjában álltam, de ez az idegesség elégedettséggé vált, amikor Luke meglepődött, de legfőképp amikor a dühös arcára pillantottam. 

Végül egy rántással kicsavartam a kezem a fogásából. 

Futottam és messzire tudtam menni tőlük, és szinte azt hittem, hogy megcsináltam, amíg mennydörgő lépéseket nem hallottam magam mögött. Az emberek elmúlása szart sem ér, sprinteltem anélkül, hogy reményeim és érzéseim lennének, hogy hova megyek. 

Mivel nem sok lehetőség van a zsúfolt és az üres utca között, úgy döntöttem, hogy az utóbbit választom. Úgy tűnt, hogy a lábam irányít mielőtt az agyam feldolgozta volna. Olyan volt mintha a körülöttem lévő világ minden zaja eloszlatott volna. 

A fejem kavargott ahogy egy autóduda fülsüketítő hangja visszaütött a valóságba. A testem nagyjából elhúzódott, miközben a betonon találtam magam, körülvéve pár karral. Felnéztem, és láttam ahogy Luke szorosan szorongat, és mindkettőnk erősen lélegzik. És ott feküdtem, ami óráknak tűnt. És hagyja, hogy a könnyek leperegjenek a szememről mint egy vízesés. 

- Mire gondoltál? - suttogta. Legalább egy erőteljesebb arcba csapást vártam, de soha nem történt meg. Hangja halk volt, közel húzott magához és arcom beletemettem törzsébe. 

- Miért nem tudsz itt hagyni? - sírtam újra és újra mint egy őrült.