Illegal * Luke Hemmings *[Magyar fordítás] JAVÍTÁS ALATT!

3. fejezet - Úgy nézel ki mint egy retardált (visszamaradott)

A belső tér kicsi volt, ahogy ki nyújtott kézzel éreztem. A kezem valami hosszú és puhába ütközött. Ahogy felismertem ez egy kabát. Biztosan megtaláltam az utat a gardróbba. Fülemet az ajtóhoz nyomtam és feszülten hallgattam a tompa hangokat.  

- Srácok, ő... - megállt, nehéz légzése azt jelezte, hogy kifulladt. Valószínűleg a futástól és az alsó fele fájdalmától.

- Luke, állj le, úgy nézel ki mint egy retardált. - nevetve mondta neki egy másik hang.

- Őőő. szóval, én, hát ami történt, az az, hogy, ömm, elmenekült. - az ismerős hangú fiúnak akinek a nevét mondták, azt hiszem Lukenak, a hangja teljesen lecsökkent. 

- Mi van? - kiáltott vissza a többi. A hangokból ítélve három személyt tudok kivenni.

- Azta, Luke, rád bízunk egy dolgot, és te azt is elbaszod, te kibaszott idióta. - mondta az első, megrótt hangon.

- Sajnálom... - morgott Luke halkan.

- Nézd, Michael, ezen vitatkozzunk később, most meg kell találnunk őt. - mondta egy másik hang, meglepően nyugodtan Michaelhez képest.

- És mit gondolsz hol nézzük meg, Ashton? - a harmadik hang bosszúsan hangzott. 

- Nem tudom Calum. Talán szüksége volt a fürdőszobára. Menj tedd magad hasznossá, mert úgy néz ki, hogy hülye vagy. - szakította félbe Ashton az egész helyzetet.

Tehát ott voltak eddig négyen, akiknek a nevét kiderítettem: Luke, Calum, Ashton és Michael. Furcsa volt, hogy ezek a nevek, ha homályosan is de ismerősnek tűnnek. 

Ezzel a beszélgetés véget ért, és csak a visszavonuló lépések hangját hallottam az ellentétes irányba. 

A szarba. Tennem kellett valamit.

Nem állhattam ott úgy, hogy füleltem mint egy idióta, amíg az arcomba nem csapódnak, ha mondjuk elég okosak lennének, hogy erre keressenek. 

Meghúztam a hajam, kívánva, hogy ez mind csak álom legyen. De sajnos ez csak azokban a klisés filmekben működik amiket mindig is utáltam. 

Lehet, hogy elrejthetem magam, és megvárhatom amíg elmennek?

Még tovább haladva a sötét, összehúzott helységen, megkíséreltem a padlóra feküdni, ahol az egyetlen fény az ajtó repedései alatt látszott, és letakartam magam a helységet szellőző puha szövetek alatt. 

Közelebb nyomtam magam a padlóhoz, fuldokoltam és izzadtam, mint egy disznó a saját súlya alatt. 

Tudod, nem így terveztem a péntek estémet. Azt terveztem, hogy a takaróm alá bújva fogom nézni a Teen Wolfot megszállva Dylan O'Brian felett. 

 Az 5. évad hátralevő részének megfigyelésére vonatkozó gondolataimnak várniuk kellett, mivel előbb ki akartam szabadulni a klausztrofóbiából és vele együtt elmenekülni innen. 

Még egy centimétert sem mozogtam, féltem a következményektől, ha valaki ilyen kiszolgáltatott helyzetben találna engem. 

Aztán, mielőtt reagálni tudtam volna, hallottam az ajtógomb remegését. Ha még nem voltam megrémülve, akkor most határozottan az voltam. A szívem erősebben kezdett el verni a mellkasomban amikor kinyílt az ajtó. A lélegzetem vissza fojtottam torkomban, és kétségbeesetten imádkoztam, hogy bárki aki itt van velem, elmenjen.

Hallottam ahogy közelednek léptei, én pedig nem mertem lélegezni. A legkisebb érintést is éreztem a kabáton ami betakart engem,és megszorította.

Összeszorítottam a szemem.

Arra készül, hogy felemelje és megtaláljon.

Ennyi volt.

Ez a vég.

Néhány könnycsepp lefolyt arcomon, és annyira beharaptam ajkamat, hogy már vérzett.

Csak ölj meg most.

- Calum! - egy hang hívta. El engedte a kabátot. 

Hála istennek, most kérlek menj el... 

- Nem találjuk az emberünket. Már rég el mehetett. 

Hallottam, ahogy a visszavonuló lépések követik az ajtó bezárásának hangját, mielőtt hosszan kilélegeztem volna megkönnyebbültem. 

- A rohadt életbe Luke, esküszöm le vágom a faszodat és bele dobom a turmixgépbe. - kiállította ugyan az a fickó aki lehet, hogy az életmentőm vagy a gyilkosom.

- Aucs, Michael. - válaszolt sértődötten.

Elég sokáig vártam, mielőtt lassan fel álltam a földről és másodszor is az ajtónak támaszkodtam. Jó néhány percig nyomtam a fülemet az ajtónak, hogy abszolút biztos lehessek benne, hogy nincsenek ott. 

Lecsúsztattam a kezem az ajtógombhoz és finoman megcsavartam. Minden irányba szétnéztem a kis ajtórésen extra intézkedések megtétele előtt és néhány méternyire megláttam az áldást. 

Édes baba Jézus! Szavakkal nem tudnám leírni mennyire boldog voltam, hogy újra kint lehettem. A dolgom és a szabadságom között egy lépcső és egy nagy fehér ajtó állt. 

Előre futottam, attól tartva, hogy elkapnak, elkövettem az emberiség számára a legnagyobb hibát, és hátrapillantottam. 

Megbotlottam.

A lábaim felett.

És elestem.

Lebukdácsoltam a márvány lépcsőn.

Ja, márvány. Ezek a fiúk annyira istenverte mocskos gazdagok voltak, hogy ez a ház kúriaként átadható. 

Nyöszörögtem, ahogy a testem a hideg, kemény padlóval érintkezett mert gyakorlatilag arccal lefelé landoltam. Nem tudtam vissza tartani a fájdalmas sírásomat, mivel éreztem, hogy egy meleg folyadék csepeg le a nyakamon és más testrészeimen. Mire rájöttem, hogy vérzem, hangosan kiáltottam és megharaptam a nyelvemet bosszantva magam hogy nem bírtam ki a fájdalmat. 

A szívem mellkasomhoz ütődött és tudtam, hogy az elkerülhetetlen jön. 

A lépései hangosan rezonáltak, én pedig nem vesztegettem még egy másodpercet sem. Elég kegyetlenül az ajtó felé rohantam majd kinyitottam és mezítláb húztam magam végig a házat körülvevő nedves leveleken. 

- Hé, várj! - valaki szólított nem túl messze mögöttem.

- Nem fogunk bántani.

Igen komolyan kételkedtem benne.

- Jól van ribanc! Ashton előkapja a kloroformot. 

O a faszba, ne. 

Ez gyorsabbá tette lépteimet, és át vágtam a fák között az ösvényen. 

Ismeretlen helyen voltam, azt sem tudtam hova menjek. Körülöttem magasodó fák és erdők voltak amelyek mérföldekig terjedtek el. 

Mély lélegzetet vettem és úgy futottam mintha az életem függne tőle. Mert így is történt.