"-Most komolyan azt kéri, hogy nyugodjak meg, mikor a párom ott -mutattam az orvos mögötti faajtóra - fekszik amögött a kibaszott ajtó mögött, és én még azt sem tudom, hogy mi a baja?! - keltem ki magamból."
♥︎𝙅𝙄𝙆𝙊𝙊𝙆
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Végső elkeseredésemben vettem meg a naplót.
Ahogy hazaértem, utamat a szobám felé vettem. Mikor beléptem annak ajtaján, szemet szúrt, a rengeteg zsepi a földön, ruháim szana-szét vannak dobálva, jóformán semmi sem volt a helyén. Megviselt ez az időszak, és ez az állapot valószínű, hogy kísérteni fog még egy darabig.
Egy toll miatt feltúrtam az egész íróasztalomat, hogy el tudjak kezdeni írni. Mindent le fogok körmölni ami eszembe jut, hisz megismerkedésünktől kezdve sok minden megragadt bennem, amiket nem fogok egyhamar elfelejteni.
_______________________________
"Kedves Naplóm!
Minden egy borús, esős napon kezdődött, még 2018-ban."
Fáradtan, nyöszörögve nyomtam ki ébresztőmet. Szobám redőnye nem volt teljesen lehúzva, így az ablakon kipillantva tökéletesen láttam, hogy zuhogott az eső.
"Azon a napon semmi sem akart összejönni számomra. Először otthon hagytam az esernyőmet. Mire kikecmeregtem az ágyamból, az eső visszavett magából, így azt hittem, nem kell az esernyő, majd úgy is eláll. Nem, nem állt el."
Szaporán szedtem mancsaimat az egyik panelház eresze alá, hogy meg tudjam húzni magam az esőtől. Én idióta, nem hoztam magammal esernyőt, így a ruháim teljesen átáztak. Kiszusszantam magam, majd ismét útnak indultam, ezentúl megállás nélkül teszem meg a megmaradt távolságot munkahelyemig.
"És ha ez nem lett volna elég, a főnökömmel is rendesen összevesztem aznap a munkaidőm végén, aminek az lett az eredménye, hogy zokogva indultam haza."
Egy kávé társaságában kezdtem neki annak a hatalmas halom papírmunkának, amit az imént tett az asztalomra kedves titkárom.
Mikor az utolsó lapokat is a helyükre tettem, egy mosollyal nyugtáztam, hogy ebből semmi sem maradt holnapra, hisz mindet megcsináltam ma. A titkárommal levitettem a főnökömhöz a kitöltött lapokat, majd elkezdtem összerámolni a holmijaimat, hiszen a munkaidőm hamarosan lejárt.
Az ajtó kicsapódott, azon pedig a főnököm lépett be, egy igen szúrós tekintettel az arcán, amitől rögtön elment az összes jókedvem.
-Mi ez? -rivallt rám, a mai munkámat a kezében lengetve. -A munká..? -A micsodád? -kiabálta. -Ez mindennek nevezhető, csak annak nem! Rossz adatokkal van kitöltve némelyik, a neveket felcserélted és rengeteg elírás van bennük! Hát erre se képes maga, Park?! -üvöltötte, miközben én könnyeimmel küszködve próbáltam minél mélyebbre süllyedni a nagy, fekete bőrfotelben. -Sajnálom.. -motyogtam. -Sajnálhatod is! Holnapra ezeket kérem hibátlanul kitöltve az asztalomra. -csapta le idegesen a mappát a falapra, majd kiviharzott a szobából.
"Sosem voltam egy érzelmileg erős személy. Utálom, ha csalódnak bennem az emberek."
Ahogy kilépett az irodám ajtaján, kitört belőlem a zokogás, így a hangulatom egyezett a reggel óta változatlan időjárással. Kabátomat magamra kapva, majd táskámat a kezembe véve igyekeztem ki az épületből.
Az eső szakadt, az utcán emberek tömkelege tartózkodott. Átküzdve magam a magasabbnál magasabb személyeken, még mindig sírva, átázott ruháimmal leültem a legközelebbi padra, nem foglalkoztam azzal sem, hogy semmi sem véd az eső elől, vagy hogy valószínűleg nagyon meg fogok fázni.
"Akkor jöttél te az esernyőddel."
Fogalmam sincs meddig kuksolhattam azon a padon, de egy idő után azt éreztem, hogy a cseppek már nem potyognak rám, így azt feltételeztem, hogy végre elállt az a rohadt eső. Felpillantottam, ám az eső még mindig zuhogott. Egy ismeretlen alak állt előttem, s esernyőjét tartotta felém.
-Minden rendben? -érdeklődött, miközben tekintetemet kutatta övével. -Figyelj, nem kell az esernyőd. Nyugodtan menj haza, meg fogsz fázni. Én megvagyok. -közöltem vele. Tényleg nem volt szükségem senkire. -Majd biztosan itt hagylak sírva, egyedül. -kuncogott fel, miközben leült mellém -Ezt remélem nem gondoltad komolyan. -sóhajtott, az esernyőt még mindig a felém tartva. Mutatóujjammal arrébb toltam karját, így őt védte az esőtől a fekete tárgy. Fejét csóválva zárta össze azt, majd lábai közé állította.
"Egyáltalán nem ismertél, de te segíteni akartál nekem. Érdeklődtél irántam, meghallgattál."
-Szeretnél róla beszélni, szépfiú? -meglepődtem azon, ahogy hívott, de nem különösebben haragudtam meg érte, inkább minimálisan felvidított. -Nem nagy dolog. -motyogtam, miközben az előttünk elterülő pocsolyát néztem. Nem válaszolt. Mikor rávezettem tekintetem, hogy megnézzem, itt van e még egyáltalán, szembetaláltam magam arcával. Érdekes tekintetem lehetett, hisz felkacagott. Nevetésétől nekem is nevetnem kellett, hisz úgy hangzott, mint Elmo!
"Attól a pillanattól kezdve az ő nevetése lett a kedvencem. Egész nap tudtam volna hallgatni."
-Akkor ne lógasd az orrod. -helyezkedett vissza eredeti pozíciójába. -Ha nem nagy dolog, nem éri meg szomorúnak lenni miatta. -pattant fel a padról. -Szereted a kakaót? -nem számítottam ilyesmi kérdésre tőle, meglepődtem. Aprót bólintottam, mire megfogta csuklómat, és felhúzott a vizes, jéghideg padról. -Akkor gyere, beülünk valahova. -kezdett el húzni maga után. -A közelben van egy nagyon jó cukrászda, finom forrócsokit árulnak ott! -pillantott hátra rám vigyorogva. -De... -Ha a vizes ruhád miatt aggódsz, szard le. Ja és egyébként, én fizetek. -szaporázta meg lépteit, így engem is gyorsabb sétára bírva, hisz az eső ismét jobban kezdett el szakadni.
___________________________________________
F O N T O S ! !
Sziasztok!
Először is, szeretném tisztázni, hogy ami DŐLT BETŰVEL van írva, azokat Jimin a NAPLÓBA írja, amik pedig simán vannak NORMÁLIS betűvel írva, azok a VISSZAEMLÉKEZÉSEK!
Másodszor pedig, remélem, hogy elnyerte eddig a tetszéseteket, próbáltam egy érdekesebb könyvet kiötletelni. <3
