our story | ✓

- 20. -

Jimin POV.
__________

"Volt egy olyan dolog, amit mindig is ki akartam próbálni. Az pedig nem más volt, mint a síelés. Az overwatchozás után néhány hétig nem szerveztünk nagyon programokat. Az állapotod mintha romlott volna. A hajad is kezdett picit kihullani, de ez természetes, hiszen a kezelések miatt megtörténhet ez. Többször is elmentem veled a kezeléseidre, az orvosod sosem mondott semmi konkrétat az állapotodról. Egyébként a férfi, Namjoon nagyon kedves, örültem, hogy nem egy tapló ember kezei között voltál.

Ám december elején, egy nap felvetettem az ötletet, hogy mi lenne, ha elmennénk a hegyekbe síelni egyet, néhány napra. Természetesen díjaztad az ötletet, így közel egy héttel a szervezkedés után már felszerelkezve ültünk az autóban, s tartottunk a hegyekbe."

-Izgulsz? -helyezte vékonyka kezét a combomra vezetés közben. Kezeim közé fogtam a kézfejét, ami nagyon hideg volt. Oldalra pillantottam, s láttam, hogy párom szemei alatt a halvány karikákat, arca mintha beesett volna, fején pedig egy fekete sapka pihent.

-Igen, nagyon. -eresztettem el egy keserű mosolyt, miközben hüvelykujjammal cirógattam a még mindig kezeim közt lévő kacsóját. A zene halkan szólt a rádióból, néha dúdoltunk is.

"Hosszú órák után után végre kiszálltunk az autóból, s ki tudtuk nyújtóztatni elgémberedett végtagjainkat. Megfogtuk a táskáinkat, majd elindultunk a felvonóhoz.
A hegy tetején szálltunk le arról, majd egy kedves hölgy vezetett minket körbe. Kisebb fa házikók sorakoztak sorban, amik közül az egyik a miénk lett."

-Nagyon szép ez a hely! -ámultam. Mindig is odavoltam a hóért. Lepakoltuk a cuccainkat a pár napra bérelt faházba, majd elmentünk körbenézni.

"Nagyon sokat síeltem akkor, veled ellentétben. Te nagyon le voltál gyengülve már, így csak egyszer-kétszer csúsztál le, de akkor is nehézkesen, tehát inkább engem néztél, bíztattál engem."

-Kookie~ -szóltam szerelmemnek -aki éppen egy kis maroknyi havat tartott a kezében-, miközben a magammal hozott kamerát felé tartottam -Mondd, hogy "csíz!" -majd a kamera egy kis hangot kiadva készítette el a képet.

"Akkor még azt gondoltam, hogy semmi gond nem jöhet közbe a közös kis programunk során. Sokat nevettünk, új ismerősökre tettünk szert, egyszerűen tökéletes volt minden. Mindaddig.. Mindaddig amíg a harmadik reggelen nem reagáltál, mikor keltegettelek. A pánik urrá lett rajtam, ijedten szaladtam ki a házból, hogy segítségért siethessek."

-Én.. A barátom.. Nem.. Kérem segítsen -zokogtam az egyik recepciósnak, aki aggódva nézett rám. Közölte velem, hogy nyugodjak meg és próbáljam meg érthetően elmondani, hogy mi a baj. Néhány másodperc alatt normalizáltam a légzésemet, majd elhadartam neki a szituációt.

"A recepciós hölgy a legnagyobb szerencsémre gyorsan vette az adást, s hamarosan már tárcsázta is a mentőket."