our story | ✓

- 21. -

Miután letette a telefont, kérte, hogy vezessem el Jungkookhoz őt. Így is tettem, később már ott ültünk a fiú mellett, aki eszméletlenül feküdt az ágyban, s -én legalábbis- pánikolva vártam, hogy végre megérkezzenek a mentők.

"Mikor megérkeztek, egy hordágyra feltették páromat, s egy mentőhelikopterre tették fel, hiszen a hegyekbe nehéz lett volna máshogyan feljutni. Én is velük mentem természetesen. Azt mondták, hogy a cuccainkat utánunk fogják hozni, ne aggódjak. Hát, pont nem a ruháim miatt aggódtam egy ilyen helyzetben."

-Ugye, rendbeh fog jönni? -zokogtam, miközben szemeimmel követtem, hogy rátesznek Jungkookra egy lélegeztetőt. Kikérdeztek, hogy tudok-e arról, hogy van-e valami betegsége a fiúnak, mire én elmondtam nekik, hogy leukémiában szenved. Többet nem is szóltak hozzám, csupán tették a dolgaikat.

Egy bő, másfél óra -borzalmasan lassan- elteltével már a kórház folyosóján ültem, a barátom kórterme előtt. Körmeimet rágtam, sírtam. Felhívtam anyáékat, és a hat fiút is, akiket sokkolt a hír, de besiettek ők is a kórházba, hogy támogathassanak engem, és Kookot is.

"Annyira fájt a szívem, hogy a te hozzátartozóid közül egyiket sem tudtam behívni, hiszen sosem meséltél róluk.

Tisztán emlékszem, hogy akkor Jin és Taehyung idegesen járkáltak fel alá a terem ajtaja előtt, Yoongi maga elé meredve ült, csendben, Hoseok pedig velem együtt sírt. Anya és apa pedig elmentek kávéért, hiszen már késő este volt."

Nyílt a nagy faajtó, s Namjoon lépett ki rajta, mi pedig, mint a madarak, repültünk egyből köré, hogy megbombázhassuk a kérdéseinkkel.

-Jimin, beszélhetnénk? -kérdezte, mire én bólintottam, majd arrébb vonultunk a többiektől. -Tudod, van egy dolog, amit Jungkook sosem mondott el neked. -kezdte, mire döbbenten sóhajtottam egy hatalmasat.

-Kérlek, ne legyél rá dühös. Ez most nem a megfelelő alkalom. -mondta -Tudod jól, hogy Jungkook több éve leukémiás. Pontosabban lassan három. Az elején minden rendben volt, rendszeresen eljárt. De körülbelül egy másfél éve elvesztette a szüleit, és a nagyszüleihez került. Attól a naptól kezdve csak hébe-hóba jelent meg, pedig én mindenhogyan megpróbáltam rávenni arra, hogy ne csinálja ezt, hiszen ezen az élete múlik. Nem érdekelte. Azután megint sikerült valahogy elérnem, hogy ismét eljöjjön, és ez így ment mindaddig, amíg nem találkozott veled. -nyeltem egy hatalmasat, és éreztem, hogy ismét a zokogás határán állok. -Aznap, mikor közölte velem, hogy talált magának valamit, hogy szerelmes lett, nagyon megörültem. Azt gondoltam, hogy végre lesz valaki, aki motiválja arra, hogy ne adja fel a kezeléseket, hanem csinálja tovább. De sajnos ennek az ellenkezője történt. Jimin, Jungkook a kapcsolatotok kezdete óta aligha eljárt összesen hat alkalommal. -kitört belőlem a zokogás. Ezt mindet úgy fogtam fel, hogy az egész az én hibám volt, ha én nem vagyok.. Ha én nem vagyok, akkor Kook normálisan csinálta volna a kezeléseket, és több esélye lenne a túlélésre! Térdeim feladták a szolgálatot, s bőgve rogytam le a földre.

-Jimin.. -guggolt le hozzám Namjoon -Ezt ne úgy vedd, hogy te vagy a hibás. Kook belefáradt már az egészbe, amit valamilyen szinten meg is értek, de.. Orvosként ilyet mondani borzasztó, meg amúgy is.. Egy kis időt sem akart pazarolni abból, amit veled tölthetett. Ezeket azért én mondtam el, mert tudtam, hogy ő ezt nem tette, hiába kértem rá. -mondta, majd segített felállni a hideg kőről. Mielőtt elment, közölte velem, hogy Jungkook egyébként felkelt, be tudunk hozzá menni.