our story | ✓

- 8. -

"Hihetetlen csodás volt az a nap, mikor összejöttünk. Azon a napon már együtt aludtunk, ami szintén hatalmas mennyiségű boldogsággal töltötte el a szívemet. Éjszaka egy elég érdekes álmom volt, ami sajnos másnap egész nap hatással volt rám. Annyira valóságosnak tűnt az egész, de nem akartam elhinni, ezért próbáltam a nap nagy részében elterelni arról a figyelmemet."

Reggel zaklatottan keltem fel.

-Nem, nem lehet! -kiabálva, izzadtan és zihálva ültem fel az ágyban. Párom ölelő karjai már nem fonták körbe a derekamat, sőt, a fiú még mellettem sem volt. Egyedül voltam az ágyban. Egy pillanat erejéig pánik futott át rajtam, de mikor hangos csörömpölést, és egy cifra káromkodást hallottam a földszintről, el is hesegettem a vészjósló gondolatokat. Miután kikecmeregtem alvóhelyemről, beágyaztam. Fekete, puha mamuszomba belebújva caplattam le a földszintre. Lefelé menet bementem a fürdőbe, hogy rendbe tehessem magam, hogy ne ijesszem meg Jungkookot.

-Jó reggelt! -köszöntem, mikor beléptem a konyhába, ahol nagy meglepetésemre hatalmas káosz uralkodott. -Hát te? -léptem mögé, s öleltem át a magasabbat hátulról.

-Felébresztettelek? -fordult meg karjaim között, s két keze közé vette arcomat. -Ne haragudj. -biggyesztette le alsó ajkát, majd adott egy csókot homlokomra. Mellkasába bújtam és mélyen beleszippantottam illatába.

Miután megkérdeztem tőle, hogy mégis mire fel van ez a kupleráj a konyhámban, elmagyarázta, hogy reggelit szeretett volna csinálni kettőnknek, de nem sikerült valami fényesen a terve. Segítettem neki feltakarítani, -és még az egyik serpenyőmet is ki kellett dobni, hiszen kedves párom eltörte azt- aztán halk zene társaságában befejeztük az ételt, aminek Jungkook nekikezdett.

-Baj van? -tette el az utolsó koszos tányért is a mosogatógépbe evés után. -Olyan nyomott kedved van. -végül is, nem tévedett.

--az álomban--

"-És.. Rendbe fog jönni, igaz? -kérdeztem hevesen dobogó szívvel az előttem álló doktortól, miközben könnyeim megállás nélkül folytak le az arcomon.

-Kérem, nyugodjon me.. -

-Most komolyan azt kéri, hogy nyugodjak meg, mikor a párom ott -mutattam az orvos mögötti faajtóra - fekszik amögött a kibaszott ajtó mögött, és én még azt sem tudom, hogy mi a baja?! - keltem ki magamból. Az orvos hebegve-habogva próbált valamit mondani, de egy szavára sem figyeltem. Miután befejezte mondandóját, engedélyt adott arra, hogy bemehessek Jungkookhoz.

Szinte feltéptem a falapot, s mikor megláttam a kórházi ágyon fekvő szerelmemet, torkom egyből összeszűkült, szemeimet ismét könnyeim mardosták.

-Szia, Jungkook.. -kezdtem elhaló hangon. Órákig ültem mellette, beszéltem hozzá. Idegesített a tény, hogy nem tudok semmit arról, hogy mi a baja a barátomnak, hogy rendbe fog-e jönni.

[...]

-Uram.. A látogatási idő lejárt, kérem, távozzon. Pihennie, illetve ennie kéne, egész nap itt szobrozott. -lépett be egy nő orvos.

-Kérem.. Kérem, mondjon valamit, hogy mi a baja.. -kérleltem, miközben barátom kezét szorongattam, s fejemet az ágyra hajtottam.

-Uram.. A fiú megkérte az orvosait, hogy ne mondjanak önnek semmit, de.. -szemeim kipattantak mondata hallattán, fejemet pedig felkaptam. El sem hiszem, hogy Jungkook egy ilyen dolgot titkol, titkolt előlem.

-Tán pénzt adjak önnek? A barátja, a párja vagyok, az isten szerelmére! -keltem mi magamból a mai napon már sokadjára. Tekintetemmel a táskámat kerestem a szobában, s mikor azt megtaláltam, kivettem belőle a pénztárcámat, abból pedig egy nagyobb összeget, s a nő felé nyújtottam, aki önelégült mosollyal vette ki a köteget a kezemből.

-Nos... -köszörülte meg a torkát. -Így talán mondhatok valamit.. -húzta az időt.

-Mondja már! -kiáltottam.

-Uram, a barátja leukémiás, több éve kezelésekre, kemoterápiára jár hozzánk, de sajnos jelen helyzetben úgy tűnik, hogy mindezek nem hatnak."

--álom vége--

-Nincsen semmi, csak rosszat álmodtam.- erőltettem magamra egy mosolyt.

-Elmeséled? -jött közelebb, s hátamra simított.

-Ne.. Nem szeretnék róla beszélni. -olyan nagy hévvel álltam fel, hogy a szék, amin eddig helyet foglaltam, majdnem eldőlt, ha Jungkook -a gyors reflexeinek köszönhetően- nem kap utána.

-Terveztél valamit mára? -kérdezte. Végiggondoltam a napot. Mivel még néhány napig szabadságon vagyok, így nem kell munkába mennem.

-Nem. Te? -támaszkodtam fenekemmel a pultnak, s páromat vizslattam.

-Arra gondoltam, hogy elmehetnénk korcsolyázni. Műjégpályára. -vigyorgott, ami által rálátást nyerhettem imádnivaló fogaira.

"Azon a napon elmentünk korcsolyázni. Évek óta nem voltam jégen, így eleinte kissé nehézkesen ment, sőt még el is estem néhányszor, de szerencsére nem voltak túl sokan rajtunk kívül, hiszen egy munkanapon mentünk. Sokat nevettünk, sőt még pár trükköt is megtanítottál nekem. Azt hiszem, azt a napot sem fogom sosem elfelejteni."