"-Most komolyan azt kéri, hogy nyugodjak meg, mikor a párom ott -mutattam az orvos mögötti faajtóra - fekszik amögött a kibaszott ajtó mögött, és én még azt sem tudom, hogy mi a baja?! - keltem ki magamból."
♥︎𝙅𝙄𝙆𝙊𝙊𝙆
"Azon a napon csak magamat tudtam okolni. Egész nap ott ültem bent, hangosan zokogtam, kiáltoztam. Mikor hazaküldtek a kórházból, üres tekintettel néztem folyton magam elé. "Mi lesz most velem?" ez a mondat járt végig a fejemben. Még csak elbúcsúzni sem tudtam. Minden az én hibám volt. Ha én nem léptem volna be Kook életébe, talán nem történt volna mindez. Még akkor a kezembe nyomták a barátom telefonját. Feloldottam azt, de nem tudtam mit kezdjek vele. Valami hajtott, hogy nyissam meg a jegyzeteket. Ott találtam egy listát. "To do list ;before i die." Mikor elolvastam a pontokat, abból csupán három volt kipipálva. Tudta. Ő mindvégig tudta, hogy ennek ez lesz a vége, ezért előre tervezett, de sajnos nem sikerült az összeset végrehajtani időben. Ismét zokogni kezdtem. Ez napokig, sőt hetekig így ment. Nyugtatókat kellett szednem, a fiúk és a szüleim gyakran jártak át hozzám. Visszaköltöztem anyáékhoz. Nem bírtam az egyedüllétet. Abban a lakásban minden csak rád emlékeztetett."
-Jungkookkal számos gyönyörű percet tölthettem el. Egy nagyon értékes személyt ismertem meg benne. Mindig tudta, hogy hogyan járjon mások kedvében, kedves, önzetlen és segítőkész volt mindenkivel. Emiatt is találkoztunk. Tisztán emlékszem arra a napra. Esett az eső, én teljesen ki voltam készülve a munkahelyem, azon belül pedig a főnököm miatt, de ő odajött hozzám. Nem ismert engem, csupán látta, hogy valami nincsen rendben, ezért érdeklődött. Általa ismertem meg öt fiút, -pillantottam a srácokra, akik könnyezve hallgatták a beszédemet - s bennük nem csak barátokra, hanem egy második családra leltem. Mikor utoljára beszélgettem Kookieval, közölte velem, hogy ne sírjak miatta.. És mit csinálok már közel egy hónapja? Annyira nehéz nélküle.. Ő nem csak a szerelmem volt, hanem a legjobb barátom, a lelki társam, a támaszom és a menedékem is. Kérek mindenkit, sose feledjétek el őt, ahogy én se teszem. Hogy is tehetném, mikor annyi mindent köszönhetek neki? -halkultam el a végére, majd halk taps következett a rövidke beszédem után.
"Ez volt a beszédem. A temetéseden nem sokan voltak ott, csupán azok, akik számítottak. A szüleim, a nagyszüleim, a fiúk, még néhány régi középiskolás ismerősöd, illetve még az ápolók is, akikhez közel kerültél az évek alatt.
Sosem gondoltam volna, hogy a mi történetünk ilyen hamar fog véget érni. Én ezt annyira sajnálom. De ahogyan kérted, megpróbálok nem sokat sírni, és mindig is mosolyogva fogok rád visszaemlékezni. A síelésről megőriztem a képet, nagyon sokat jelent nekem. Köszönöm ezt a csodás évet neked. Mindig is szerettelek, szeretlek és szeretni is foglak, Jeon Jeongguk."
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
2021.03.13.
-Szia, Ggukie! -guggoltam le a fehér sírhoz, miután letettem arra egy csokor hortenziát. Leterítettem a magammal hozott kis kendőt, majd arra leültem. -Nagyon nehéz nélküled. A fiúk sokszor látogatnak, nem vagyok már annyira magányos. Képzeld, azóta már én vezetem a céget! A volt főnököm nyugdíjba vonult, s engem láttak a legalkalmasabbnak arra, hogy betöltsem a vezető pozíciót. Büszke vagy rám, igaz? -tekintettem fel az égre mosolyogva, ám egy aprócska könnycsepp még ott csillogott a szemem sarkában. Még beszéltem hozzá egy picikét, majd elköszöntem tőle.
-Majd jövök még holnap is, szeretlek! -..s ez így ment éveken keresztül.
