"-Most komolyan azt kéri, hogy nyugodjak meg, mikor a párom ott -mutattam az orvos mögötti faajtóra - fekszik amögött a kibaszott ajtó mögött, és én még azt sem tudom, hogy mi a baja?! - keltem ki magamból."
♥︎𝙅𝙄𝙆𝙊𝙊𝙆
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
"Valóban volt a közelben egy takaros kis cukrászda ahova, vizes ruhával, én kisírt szemmel ugyan, de beültünk."
-Ízlik? -érdeklődött, majd szívószála segítségével kortyolt bele italába. Csak egy hümmögésre és bólintásra futotta tőlem, hisz semmiért sem cuppantam volna le a lila szívószálamról.
"Tényleg nagyon finom volt a forró, csokis ital. Mindig is tudtad, hogy hogyan dobj fel másokat."
-Mesélj magadról. -kérte. Kiengedtem számból a műanyag szívószálat, majd a szemébe néztem. -Park Jiminnek hívnak. -kezdtem, mire ő is elárulta a nevét. -Engem pedig Jeon Jeongguknak, de csak Jungkook. -vigyorgott.
"Hosszasan beszélgettünk, meséltünk egymásnak magunkról. Mire feleszméltünk, már javában besötétedett."
-Mennünk kéne. -figyelmeztettem, majd felálltam helyemről. Pénztárcámat előhalásztam kabátzsebemből, abból pedig elővettem fogyasztásom árát. Lapát tenyerét apró mancsomra helyezte, s pénztárcámat felém tolta. -Mondtam, hogy fizetek én, szépfiú. -hívott megint ismét azon a bugyuta néven.
"Imádtam, mikor bolond beceneveken hívtál. Bárcsak hallhatnám még a hangod..."
Végül kifizette az italokat. Az eső javában elállt, így esernyőjére most sem volt nagy szükség. -Hazakísérjelek? Nagyon sötét van már. -ajánlotta fel. Ajkamat beharapva próbáltam elnyomni mosolyom. Aprót bólintottam. -Ezt igennek veszem. -nyugtázta.
-Mivel hálálhatnám meg a mai napot? -kérdeztem, miközben egy kereszteződéshez értünk. -Erre. -mutattam balra rövid ujjammal. -Mondjuk.. -erősen gondolkodott. -Szinte hallom a fogaskerekeket dolgozni a fejedben. -kuncogtam. -Esetleg a telefonszámoddal? -szerencsémre sötét volt, így nem láthatta, hogy kérésébe belepirultam. Egy utcai lámpához értünk, minek fénye gyenge volt. Lopva arcára pillantottam, így megláthattam a világ legédesebb mosolyát.
"Attól a naptól kezdve bármit megadtam volna, és meg is adnék jelenleg is, hogy újra és újra láthassam azt a mosolyt, hallhassam a nevetésed."
-Rendben. Meglátjuk mit tehetek. -mondtam pajkosan, miközben kicsiny házam kapuja előtt álltunk. Kinyújtottam kezemet, várva, hogy odaadja telefonját. Miután egy pár percig, furán szemezett a tenyeremmel, homlokára csapott, majd gyorsan előhúzta a zsebéből telefonját, amibe a boldogságtól, illetve a hidegtől remegő kézzel írtam be telefonszámomat.
Elköszöntünk egymástól, a mosoly mindaddig levakarhatatlan volt az arcomról, míg be nem értem lakásomba, és jutott eszembe, hogy nekem még rengeteg papírmunkát meg kell csinálnom holnapra.
"Tényleg a találkozásunk napja volt életem egyik legjobb napja."
